Basch Andor világhírű mesterektől tanult, saját művészi forradalmat vívott, mégis szinte eltűnt a köztudatból.
Basch Andor életútja szinte regénybe illő: budapesti polgári gyerekkorból vezetett az útja Párizs művésznegyedeibe, Henri Matisse iskolájába, a nagybányai festőtelepre, majd a két világháború közötti európai művészvilágba. Képei mögött azonban nemcsak egy alkotó útkeresése, hanem a holokauszt drámája is kirajzolódik.
Egy festőcsalád örököse
Basch Andor Fülöp 1885. május 19-én született Budapesten, jómódú zsidó polgári családban. A művészet szinte a bölcsőjétől körülvette: édesapja, Basch Gyula korának elismert életkép- és arcképfestője volt.
Gyermekkorát a századforduló pezsgő Budapestje formálta, ugyanakkor családja életét meghatározták az asszimiláció törekvései is. Tanulmányait katolikus gimnáziumban folytatta, később pedig a budapesti Mintarajziskolában tanult, ahol Zemplényi Tivadar volt a mestere.
Párizs, Matisse és a nagy útkeresés
A fiatal festő azonban nem elégedett meg a hazai lehetőségekkel. 1904-ben Párizsba utazott, amely akkoriban a világ művészeti fővárosának számított.
A híres Julian Akadémián Jean-Paul Laurens növendéke lett, majd egy teljes évet töltött Henri Matisse magániskolájában. Kevesen mondhatják el magukról a magyar művészek közül, hogy közvetlenül a modern festészet egyik legnagyobb alakjától tanulhattak.
Mégsem talált rá azonnal saját hangjára. A következő állomást Nagybánya jelentette, ahol három éven át Ferenczy Károly irányítása alatt dolgozott. A magyar festészet egyik legfontosabb műhelyében sajátította el azt a látásmódot, amely később művészetének alapjává vált.
Basch Andor hadifestő is volt
Az első világháború idején hadifestőként dolgozott, majd a háború után kezdett rendszeresen kiállítani. 1919-ben mutatkozott be először az Ernst Múzeumban.
Az ezt követő években beutazta Olaszországot, majd 1925-ben ismét Párizsba költözött. A francia fővárosban sikereket ért el: kiállított, képeit vásárolták, és szakmai elismerésben is részesült.
Mégis úgy érezte, valami hiányzik. Egy levelében a kor művészeti világát „képzőművészeti boszorkánytáncnak” nevezte, és egy időre visszavonult Dél-Franciaországba. Nem a divatot akarta követni, hanem saját festői nyelvét kereste.
A fordulat 1931-ben következett be. Egy párizsi gyűjteményes kiállítás után egyik méltatója úgy fogalmazott: Basch Andor „megcsinálta a maga kis privát forradalmát”. Hosszú évek kísérletezése után végre megtalálta azt a stílust, amelyet igazán a magáénak érzett.
Hazatérés és a tragikus vég
Basch 1932-ben visszatért Budapestre. Noha továbbra is szerepelt hazai és nemzetközi kiállításokon, egyre inkább háttérbe húzódott. Nem kereste a nyilvánosságot, távol maradt a művészeti élet hangos vitáitól. Ugyanakkor kapcsolatban állt a korszak jelentős alkotóival.
Basch Andor életének legtragikusabb fejezete a második világháború idején kezdődött.
Jóllehet, nem volt zsidó identitása és nem is tartotta magát zsidónak, a korszak faji alapú törvényei szerint zsidónak minősült. A náci német megszállás után kibontakozó üldöztetések elől nem látott menekvést. 1944. június 24-én, mindössze 59 évesen, öngyilkosságot követett el Budapesten.
A borítóképen Basch Andor Műteremablak című festménye. Forrás: Wikipédia.
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.