Mit jelent valójában zsidó felnőtté válni? Egy szertartás, egy döntés vagy egy belső felismerés? Ezekre a kérdésekre keresték a választ Myers Tzivia rebecen műsorában.
A bár micvó és bát micva sokak számára ünnep, hagyomány vagy kötelező állomás, másoknak viszont mély, sorsfordító élmény. Rák Olivér és dr. Ungár Mónika személyes történetein keresztül beszélgettek arról Myers Tzivia rebecennel, hogy mikor és hogyan születik meg a zsidó felnőttség. Vajon akkor, amikor kimondunk egy héber mondatot, vagy amikor először vállaljuk önmagunkat és a felelősséget az utunkért?
„Nem tudtam, hogy mit mondok ki, de mélyen átéltem”
Mikor válik valaki zsidó felnőtté? A zsinagóga küszöbén? Egy héber áldás kimondásával? Vagy azzal, hogy vállalja az identitását akkor is, ha senki nem várja el tőle?
Myers Tzivia rebecen (Un)ortodox Tziviával című egyik adása éppen ezeket a kérdéseket járja körül, méghozzá két teljesen különböző életút mentén. Rák Olivér ifjúsági vezető és dr. Ungár Mónika ügyvéd személyes, néhol meghökkentően őszinte történetein keresztül pillanthatunk be a bár micvó és bát micva valódi jelentésébe, túl a habostortán és ajándékkatalóguson.
A fiú, aki felnőttként választotta a bár micvó „intézményét”
Rák Olivér nem klasszikus úton jutott el a zsidóság gyakorlásához. „Huszonéves fejjel ültem a zsinagógában, hallgattam, hogy a rabbi héberül beszél, és semmit nem értettem. Azt éreztem, hogy nem vagyok méltó ott lenni, mert nem tudok válaszolni.” Ez a mély hiányérzet indította el benne azt a folyamatot, amelynek végén önként, felnőttként vállalta a körülmetélést és a bár micvó teljes szertartását.
„Nem voltam vallásos, de egyszer csak elkezdett érdekelni, hogy ki vagyok, honnan jövök. A zsidóság számomra először kulturális, majd spirituális hovatartozás lett. És egyszer csak jött a döntés: szeretném hivatalosan is vállalni.”
Olivér útja nem volt egyszerű: nem egy közösség tagjaként nőtt fel, nem voltak előtte példák, minták, sem rabbik vagy ifjúságvezetők. A döntése tehát nem a megszokásból született, hanem egy belső késztetésből.
A körülmetélés felnőttként „egészen más műfaj”, mondja nevetve. A bár micvó pedig nem egyszerű ünnepség volt, hanem sorsfordító pillanat. „Nem tudtam pontosan, mit mondok ki héberül, de mélyen átéltem, amit mondok.” Azóta Rák Olivér a CTeen ifjúsági mozgalom egyik vezetője, és más fiatalokat kísér végig ugyanazon az úton, amin ő egykor egyedül indult el.
Ikrek, külön úton
Dr. Ungár Mónika gyerekei kétpetéjű ikrek – egy fiú és egy lány –, így szó szerint együtt nőttek bele a zsidó vallásba. A bát micva és bár micvó kérdése viszont kettéválasztotta az útjukat. „A fiamnak ott van a tfilin, a minjen, a lányomnak viszont nincs fix »belépési pont« a vallási életbe. Ez sok kérdést felvet.”
A hagyományos zsidó vallásjog szerint a fiúk 13, a lányok 12 évesen válnak „nagykorúvá”, azaz onnantól fogva vallásilag is felelősséget viselnek tetteikért. A különbség azonban nemcsak életkorban, hanem tartalomban is jelentős: míg a fiú bár micvóján olvas a Tórából, tfilint rak, minjenben vesz részt, a lányok számára nincs ilyen egyértelműen meghatározott rituálé.
„A lányoknál sok minden fakultatív. Van, aki mond beszédet, van, aki szervez eseményt, de nem kötelesség, hanem lehetőség. A fiamnál viszont kötelesség, a közösség előtt, zsinagógai keretben.” Mónika szerint ez önmagában is elgondolkodtató: mit jelent az, ha egy fiú vallási felelőssége jobban körülhatárolt, mint egy lányé?
Myers Tzivia: Tradíció vagy közösségi nyomás?
A műsor során Myers Tzivia nem kerüli meg a kényes kérdéseket sem: vajon mekkora nyomás nehezedik a családokra, amikor a bár- vagy bátmicva szóba kerül? Ünnepelni kell? Kötelező a buli? Kihez szól a rendezvény: a közösséghez vagy a gyerekhez?
Ungár Mónika szerint gyakori, hogy a bát micva elvész a logisztikában. „Sok szülő azt mondja, hogy a bát micva nem olyan fontos, elég egy kis családi vacsora, míg a fiúk nagy bulit kapnak. Pedig a lányok ugyanúgy válnak nagykorúvá, ugyanúgy felelősséget viselnek. Ez disszonancia.”
Rák Olivér más oldalról közelíti: „A bár micvó nem a közönségnek szól. Én felnőttként tudtam értékelni, hogy mit jelent az a pár mondat, amit kimondok. Talán ez a kulcs: hogy az, aki bár micvózik vagy bát micvázik, megérti, mit vállal.”
A zsidó felnőttség nem kor kérdése
Az adás egyik legfontosabb felismerése, hogy a zsidó felnőtté válás nem feltétlenül a kronológiai életkorhoz kötött. Lehet valaki 12 évesen tudatos, és lehet 30 évesen elbizonytalanodó. A kulcs a kapcsolat: az, ahogyan a személy saját magához, a közösségéhez és az Örökkévalóhoz viszonyul.
„Az a pillanat, amikor elkezdesz felelősséget érezni azért, amit teszel – az a felnőttség kezdete” – fogalmazza meg Rák Olivér. Dr. Ungár Mónika pedig hozzáteszi: „A zsidóságban az is felnőttség, ha vállalod, hogy keresed az utad. Hogy nem vagy kész, de kérdezel.”
Egy bár micvó, ami nem rólad szól – mégis te leszel tőle több
A műsor a legvégén még egy fontos kérdést körbejár: lehet-e ezeket a szertartásokat „csak úgy”, automatikusan csinálni, és vajon mennyit érnek akkor? A válasz talán abban rejlik, hogy a vallás nem mindig a hangos ünneplésben, hanem a csendes elköteleződésben él. És néha pont az válik igazán zsidó felnőtté, aki nem akkor és nem úgy lép be, ahogyan azt mások elvárják, hanem akkor, amikor készen áll rá.
Ahogy Myers Tzivia zárja a beszélgetést: „A zsidóságban a felnőtté válás nem egy esemény. Egy út. És mindenki a sajátját járja.”
A teljes adás a Neshama TV YouTube csatornáján visszanézhető.
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.