Több száz európai zsidó fiatal töltötte meg élettel és büszkeséggel a Madách teret. Budapesten rendezték meg az eddigi legnagyobb CTeen sábátonját, 20 ország részvételével.
Öt év után ismét Budapest adott otthont a CTeen európai sábátonjának, és a rendezvény minden korábbi rekordot felülmúlt. A 20 országból érkező 380 résztvevő a Madách téren indította a hétvégét, ahol Oberlander Báruch rabbi beszéde tette emlékezetessé a megnyitót. A többnapos programsorozat a zsidó identitás bátor vállalásáról, közösségről, energiáról és inspirációról szólt, olyan fiatalokkal, akik Európa különböző pontjairól érkeztek, mégis ugyanaz az örökség és hit kötötte össze őket.
Öt éve itt kezdődött most pedig megint Budapesten ünnepeltek a zsidó fiatalok
Öt év után ismét Budapesten tartottáka CTeen európai sábátonját. Idén kétszer annyi ország és háromszor annyi résztvevő gyűlt össze Budapesten, mint az első sábátonon. 20 ország, 29 városából 380 résztvevővel minden eddigi rekordot megdöntött a rendezvény. Az elképesztő számok jól mutatják a nemzetközi ifjúsági szervezet népszerűségét és rohamos fejlődését.
„Nagyon örültünk, hogy öt év után újra vendégül láthattuk Budapesten az Európai sábátont.” – mondta el Tzemmy Basman, a magyarországi CTeen társigazgatója. Feleségével, Sophie-val 2020 szervezik a hazai Cteen-t. – „Öt éve itt kezdődött minden, amikor Sophie és én felvettük a kapcsolatot a CTeen-nel, és megkérdeztük, szervezhetnénk-e egy hétvégét az európai CTeen-eseknek. Akkor mintegy száz tinédzser csatlakozott hozzánk. Azóta jártunk Bécsben, Barcelonában, Berlinben, és most újra itt vagyunk Budapesten.”
Oberlander Báruch rabbi köszöntötte a több száz zsidó fiatalt
Az immár hatalmasra nőtt rendezvény első állomása a Madách téren tartott felvonulás volt, ahol Oberlander Báruch rabbi köszöntötte a résztvevőket:
„Jó reggelt kívánok, kedves barátaim, rabbik, közösségi vezetők, és ami a legfontosabb. Jó reggelt a több száz fiúnak és lánynak az európai CTeenből – üdvözlünk benneteket Budapesten! Nagyon örülünk, hogy eljöttetek ide, hogy csatlakozzatok hozzánk, és hogy egy nagyon-nagyon boldog és különleges sábeszt töltsünk együtt.” – kezdte beszédét Oberlander rabbi a résztvevők lelkes éljenzése és tapsolása közepette.
„Különösen örülök, hogy itt üdvözölhetlek benneteket, itt, a Madách téren” – folytatta a rabbi, amikor elült a taps – „81 évvel ezelőtt az apám ezen a téren és a környező utcákban bujkált az életét mentve. Félve, hogy a nyilasok és a nácik megölik. Sosem gondolta volna, hogy ugyanitt, ezen az utcán, ezen a téren majd a fia fog állni, Budapest és Magyarország rabbijaként, a lubavicsi közösség vezető sliáchjaként, és büszke, fiatal zsidó fiatalok százait fogja köszönteni. Remélem, nagyon kellemes és boldog sábeszt éltek majd itt át és hazaviszitek azt az üzenetet. Hogy itt Magyarországon nemcsak virágzik a zsidóság – járhatunk zsinagógába, imádkozhatunk, zsidó iskolában tanulhatunk –, hanem az is lehetséges, hogy egy megálljunk forgalmas tér közepén, és nyíltan, láthatóan felvállaljuk zsidóságunkat!”
Több százan zengték együtt a Smá Jiszráél imát
A Madách téri rendezvényen a résztvevők országuk zászlójával vonultak fel. Ám ami összekötötte őket, az sokkal fontosabb volt ennél: a zsidóságuk, a közös élményeik és örökségük. A közösen elmondott Smá Jiszráél ima, ami szabadon és büszkén zengett Budapest belvárosában a közel 400 résztvevő torkából. Kevés ennél erőteljesebb kiállást lehetne elképzelni, mint a zsidóság jövőjét jelentő fiatalokat, akik a legősibb zsidó imát mondják együtt fennhangon egy forgalmas téren, az antiszemitizmustól fuldokló Európa szívében.
A jelenlévők, a helyi közösség tagjai és a zsidó élet jelentős szereplői meghatott büszkeséggel figyelték a látványos megmozdulást.
„Egy igazán inspiráló nap a CTeen Hungary zsidó büszkeség eseménye Budapesten” – írta Maya Kadosh izraeli nagykövet a facebook oldalán még ugyanezen a napon – „Megtiszteltetés volt, hogy több száz fiatal zsidó vezetőt szólíthattam meg szerte Európából. Az egység és az örökségük melletti elköteleződésük a legnagyszerűbb kifejeződése az erőnknek. Ez felvonulás nagyszerű és tartalmas módja volt a munkahét lezárásának. Ahogy a beszédemben is mondtam: »Minden alkalommal, amikor azt választjátok, hogy összegyűltök, ünnepeltek, tanultok és büszkén kiálltok, megnyeritek az antiszemitizmus ellen vívott harcot.« Jelenlétük erőteljes kinyilvánítása a jövőnek!”
Zsidó fiatalok Törökországtól Svájcig, Monacotól Moldováig
A hétvége az erős kezdés után sem ült le, rengeteg program és közösségi élmény várta a fiatalokat a vasárnapi búcsúzásig. „Hihetetlen, hihetetlen energia áradt.” – folytatja a lelkes beszámolót Tzemmy – „Két kedvenc pillanatom volt: az egyik a Smá Jiszráél a Madách téren, amikor mindenki együtt énekelt és táncolt. Egyszerűen elképesztő volt az az energia.
A másik pedig az, amit már előre várnak a srácok, mert már hagyománnyá vált – a szombat este megrendezett focibajnokság a fiúkkal, ahol az országok csapatai játszanak egymás ellen. Rendkívül izgalmas, mindenki nagyon várja, és hatalmas móka mindenkinek. A végén még trófeát is kap a győztes, de sajnos idén nem mi nyertünk. De mindig hatalmas élmény látni, ahogy a rabbik a saját csapataikat buzdítják.”
Az európai CTeen sábátonján olyan fiatalok élhették meg szabadon és büszkén a zsidóságukat, akiknek otthon sokszor komoly antiszemitizmussal kell szembenézniük. Törökországtól Svájcig, Monacotól Moldováig megannyi közösséget, kulturát és hagyományt képviseltek. De a zsidóságuk olyan összekötőkapocs, ami felülemelkedik a nyelvi akadályokon és családi hátterükön.
A budapesti hétvége, ahogy a Cteen táborok és sábátonok mindegyike, nem csak a szórakozásról szólt, hanem a feltöltődésről, az összekapcsolódásról és egymás megerősítéséről. Ahogy végignéztünk a lelkes tiniken, ahogy együtt énekeltek, táncoltak, imádkoztak vagy csak sétáltak és beszélgettek. Ránk is átragadt az az energia, ami belőlük áradt és ami a zsidóságuk élményekkel teli megéléséből fakadt.
A résztvevő országok abc rendben: Anglia, Ausztria (2 csapattal), Belgium (2 csapattal), Csehország, Dánia, Észtország, Hollandia, Lettország, Lengyelország (2 csapattal). Magyarország, Moldova, Monaco, Németország (5 csapattal!), Olaszország, Portugália, Spanyolország, Svájc, Szlovákia, Törökország, Ukrajna
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.