Shlomo Wilhelm rabbi/Facebook

Hanukai történet Shlomo Wilhelm, az ukrajnai Zsitomir Chábád-küldöttjének beszámolója alapján. Wilhelm rabbi egyik párizsi adománygyűjtő útján történt a következő eset. A rabbi két találkozó között szívesen tölti az időt tóratanulással a zsinagógában és éppen egy ilyen alkalommal, a helyi Chábád-küldött két idegen kíséretében jelent meg a zsinagógában, egy idősebb férfival és egy, a húszas éveiben járó, hosszú hajú amerikai fiatalemberrel. Míg az idősebb férfi beleegyezett, hogy tfilint rakjanak rá, addig a fiatalabb körbejárt a Rue de Rosiers 17-es szám alatt álló zsinagógájában, majd megállt az egyik sarokban, és fényképezni kezdett a telefonjával.

Éppen abban a sarokban állt meg fényképezni, ahol hetven évvel korábban az áldott emlékű lubavicsi Rebbe, Menachem Mendel Schneerson rabbi tanított rendszeresen Tórát. A Rebbe az 1930-as években Párizsban élt, a Sorbonne egyetemen tanult és ezt a zsinagógát látogatta.

 

Egyszer, 1935-ben a Rebbe éppen a Talmudnak a „Mái chánuká” – Mi az, hogy hanuka? kezdetű részét fejtegette, azt a fejezetet, melyben a Talmud hanuka ünnepének jelentőségéről beszél. A Rebbe beszélt a zsidó és görög bölcselkedők, a hellenisztikus filozófia és a Tóra bölcsessége közti alapvető különbségről. A zsidó gondolkodás szerint a bölcsesség – elsősorban a Tóra bölcsessége – tiszta vízhez hasonlatos. Ezzel szemben a görög filozófusok a tiszta bölcsességet a materializmus porával keverték össze, és így sarat képeztek, mely a mélybe húz. Ha az intellektust spirituális célok elérése helyett a materializmus eszközeként alkalmazzuk, az az emberi önzőséget erősíti ahelyett, hogy spirituális magasságokba vinne.

A Rebbe megjegyezte, hogy a Zsoltárok könyvében a Jáván – Görögország – szóhoz a sár képzete társul, és hozzátette, hogy a héber szó vizuális megjelenése is erre az egyre mélyebbre való süllyedésre utal. A bölcsességet képviselő, magasan függő jud betűtől a földet, a talapzatot érintő váv betűn át egészen a mélységbe nyúló nun szofit betűig. Így:

יון

A görög filozófia a legmagasabb szintű spiritualitásból a legmélyebb erkölcsi fertőbe való süllyedést testesíti meg. A görögök bölcsek voltak, ám a bölcsességet nem a lélek, hanem a test felemelésére használták. A Rebbe azt tanította, hogy még a tóratanulás, a legszentebb tevékenység is olyanná válhat, mint a görögök bölcsessége, ha az ember nem a szellem tisztaságával és alázattal közelít hozzá. A hanukai történet alapját képező eseménysorozatban a görögök nemcsak a Szentélyben álló menórához használt olajat szentségtelenítették meg, hanem a zsidó szív tiszta spirituális olaját is. A hanukai csoda pedig helyreállította ezt a tisztaságot, az Örökkévaló Isten és az Ő Tórája iránti tökéletes elköteleződésünket.

 

 

De térjünk is vissza napjainkba, a párizsi zsinagógába, ahol a hosszú hajú fiatalember kattintgatott telefonjával. Wilhelm rabbi meglehetősen furcsának találta a jelenetet, nem értette, ki ez az ember és mi lehet a kapcsolata ezzel a hellyel. Megkérdezte, hogy rakott-e már aznap tfilint, és az előre sejtett „nem” válasz helyett legnagyobb meglepetésére „igen” felelet érkezett. Ez az egyetlen micva, amit még mindig megtart, minden mást elhagyott már. A rabbi rájött, hogy a fiatalember minden bizonnyal lubavicsi volt korábban, hiszen se a tfilinrakáshoz való ragaszkodás – a Rebbe egyik legfontosabb kampánya épp a tfilinkampány volt –, se a zsinagóga furcsa nézetből való fényképezése nem lehetett véletlen. Valóban ez volt a helyzet. A fiú egy lubavicsi jesiva után egy egyetemen folytatta a tanulmányait, ahol „világlátása kiszélesítésének” keretében egyre több micvát hagyott el. A rabbi felajánlotta neki, hogy tanuljanak egy kicsit, ki tudja, hátha pont erre van szüksége ahhoz, hogy visszatérjen a parancsolatok betartásához, hátha éppen ez volt a rabbi feladata azzal, hogy éppen akkor éppen ott volt…

A fiatalember beleegyezett és leültek a Rebbének a Mái chánuká szakaszról szóló beszédét tanulmányozni. A beszélgetés jiddisül folyt, szemmel láthatólag nem okozott gondot a férfinak a hagyományos nyelv használata. Elmagyarázta, hogy hogyan képviseli a héber „Jáván” – Görögország szó leírva a hanyatlást, hogyan pusztítja el az embert a magasröptű eszmék nem megfelelő módon való felhasználása.

Aztán hirtelen megállt, becsukta a könyvet. Látszott, hogy annyira elöntötték az érzelmek, hogy képtelen folytatni a beszélgetést.

Aztán felkiáltott: „Rebbe”! Ismét csend következett, majd belefogott a magyarázatba: „Rabbi, érti, mi történt? A Rebbe rólam beszélt, amikor mindezeket elmondta! Először ott volt a Jáván szóból a jud betű. A filozófia bölcsessége. Mindössze csak ki akartam bővíteni a tudásomat. Ám azt találtam, hogy az egyetemen mindenki jobban érdeklődött a szórakozás, mint a tanulás iránt. Nehéz volt elválasztanom a tanulmányozott gondolatokat a körülöttem lévő erkölcsi légkörtől. Mindig csak egy szinte láthatatlan lépéssel kerültem lejjebb, addig, amíg el nem értem a mélységekig, a szót lezáró nun betűig. Az egész folyamat olyan fokozatos volt, hogy észre se vettem, hogy megtörténik. Rebbe itt ült hetven évvel ezelőtt és engem tanított! Azt mondja nekem a Rebbe: ’Látlak. Figyelem, amit teszel. Megértem mindazt, amin keresztülmész.’”

A fiatalember újra kinyitotta a könyvet amiből tanultak és a Rebbe egész beszédét beszkennelte vele. „Itt és most nem tudom ezt folytatni, túl sok ez most nekem. Később folytatom egyedül. A Rebbe felkavarta a lelkemet.”

 

Megszakítás