Esterházy Péter írta A szabadság nehéz mámora című esszégyűjteményben, hogy a 21. században meghal az utolsó túlélő. Így nyugodtan mondhatjuk, hogy az utolsó órában vagyunk: ha most nem hallgatjuk meg holokauszt-túlélők történeteit, akkor lemaradhatunk olyan sorsokról, amelyek megismerése nélkül a jelenünket és a jövőnket is nehezebben dolgozhatjuk fel. Többek között ezért döntött úgy a Nácizmus Üldözötteinek Országos Egyesülete (NÜB), hogy a rendelkezésére álló adatbázist digitalizálja. dr. Schiffer Jánossal, az egyesület elnökével beszélgettünk. 

– Mikor alakult a szervezet és hogyan kezdődött a működése?

– 1957-ben kezdődött a holokauszt-túlélők kárpótlása, amelyet az akkori NSZK-val kellett lebonyolítani. Mivel abban az időben Magyarországnak még nem volt diplomáciai kapcsolata az NSZK-val, kellett egy összekötő szervezet (hogy ne egy állami cég legyen), ami segít ezeket az ügyeket koordinálni és a részben idegen nyelvű űrlapokat kitölteni. De ez inkább a nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek elején indult el nagyobb ütemben. Egy időben a Magyar Antifasiszták Szövetségéhez kerültünk, aztán 1994-től önállósodott a NÜB.

– Milyen részekből áll a tevékenységük?

– Van egy „hivatali” feladatunk: azoknak az embereknek az ügyeit intézzük, akik kárpótlásra tarthatnak igényt, illetve azoknak, aki már kapnak kárpótlást. Nekik életbenléti igazolásokat kell kiadni, illetve, ha változások vannak, akkor azokat bejelenteni. Tartjuk a kapcsolatot a német nyugdíjintézetekkel, melyek számára mi adunk ki igazolásokat, mert ők csak az általunk kiadott igazolást fogadják el érvényesnek. Ugyanakkor az adatokat és a történeteket is gyűjtjük. Tavaly a második félévben sok ember megfordult nálunk. Szociális ügyintézések is vannak, a támogatásokat is intézzük, van, akinek orvosi ellátásra van szüksége vagy a gyógyszerek beszerzéséhez igényel segítséget.

Mint köztudott, a Jád Vásemben és a Páva utcában is gyűjtik és megörökítik az áldozatok nevét. A túlélők nevét azonban nem gyűjti senki. Ez is fontos feladat. Abban a pillanatban, hogy valaki megkeresett bennünket és intéztük az ügyét az iratai alapján, bekerül az adatbázisunkba. Így nálunk a könyvtári katalóguscédulákhoz hasonlóan kb. 60 000 ember adatai szerepelnek – ezekhez vannak mellékletek, bizonyos dokumentációk. Ennek egy részét pár éve feldolgoztuk, gépre vittük, de itt csak név alapján kereshetőek az adatok. Az adatok körülbelül egyharmada pedig még nincs feldolgozva. Mi azt szeretnénk, hogy ne vesszenek el ezek az adatok, ezért egy program segítségével olyan adatbázist szeretnénk előállítani, ahol aszerint is lehet keresni, hogy ki melyik táborban, melyik gettóban volt, mikor vitték el, mikor szabadult és amikor szabadult, külföldre vitték-e gyógykezelésre.

A legtöbb adat rendelkezésünkre áll, így elektronikusan kutatható lesz történészek számára. Azoknak az emlékét is meg kell őrizni, akik túléltek és elmondták a történetüket. Esterházy mondja egy írásában, hogy „az biztos, hogy a 21. században meghal az utolsó túlélő.” Ez a 21. század nagy kérdése: elfelejteni akarjuk-e vagy pedig, ha nem is megérteni, de megtartani Auschwitzot szörnyű emberi mivoltában?” Nem tűnhetnek el ezek a történetek, és nem lehet hiábavaló az a fájdalom, amit ezek az emberek átéltek. Az utókor számára is elmondható kell, hogy legyen, ezért szükséges a dokumentumtár digitalizálása.

Harmadik feladatunk az, hogy mivel szerencsére még sok túlélő van közöttünk, kb. 5-6000 olyan ember van, akik valamilyen ellátást kap. És ha szélsőséges megnyilvánulásokkal találkozunk, akkor mi egy olyan szervezet vagyunk, akik élő példával tudnak szolgálni arra, hogy mi is történik, ha az antiszemitizmus újra előkerül.

– Ezen a téren lehet esetleg valamiféle együttműködés a TEV-vel?

– Mindenképpen. Az általuk észlelt és feltárt antiszemita megnyilvánulásokat mi is tudjuk kommentálni. A tagságunk 90 százaléka zsidó ember, civil szervezet vagyunk és talán más az optikája, ha a borzalmakat átélt emberek állnak ki érveikkel. Ahogy meg is tettük a Horthyt piedesztálra emelő törekvések kapcsán is. Olyan túlélők írtak levelet, akiknek a szava nagy súlyt nyom a latba, hiszen ők személyesen élték át a háborút, a meghurcoltatásokat.

– Hol tart most a digitalizálás?

– Sokfelé tárgyaltam, ígéreteink vannak, hogy kapunk támogatást ehhez. Itt tartunk most, egyelőre ígéret van, támogatás talán kicsit később. De azért elkezdtük a munkát olyan levéltárossal és történésszel, aki már végzett ilyen munkát. Egyelőre önkéntesként dolgoznak, de 60.000 ember adatait felvinni nem lehet önkéntes munkában végezni. Most még az előkészítő munkával foglalkozunk. Többekkel folytattunk tárgyalásokat, hogy támogassák ezt a munkát: a Miniszterelnökséggel, a Terror Háza Múzeummal, a Mazsihisszel és az EMIH-hel is. Pályázunk a Mazsök Alapítványhoz is, ami azért furcsa helyzet, mert mindenki benne van a Mazsök Kuratóriumában, csak a NÜB nem. Így az érdekeinket csak áttételesen tudjuk képviselni.

1957 óta nagyon sokféle irat halmozódott fel, a sok költözés miatt ez egy eléggé rendezetlen irathalmaz, bár dossziékban vannak, így két önkéntes történész átnézte őket. Egy része formális, hivatalos irat, a másik része viszont olyan forrásmunka, amely érdekes lehet, ezeket is szeretnénk digitalizálni. De van nagyon sok visszaemlékezés, leírás főleg a 60-as, 70-es évekből, amelyeknek egy része elkerülhetett a Páva utcába vagy máshova, más része nálunk van. Ezeket rendezni akarjuk és valamilyen formában közkinccsé tenni.

– Milyen tervek vannak erre vonatkozólag?

– Ennek első lépése a rendezés, a számítógépre való felvitel. Azokat az iratokat, amelyek nagyon érdekesek, könyvben szeretnénk megjelentetni, mert akkor ez is megmarad. Erről is folynak tárgyalások. Elég izgalmas történetek kerülnek elő időről időre. Amíg itt voltak a túlélők, ezekre nem figyeltek az emberek annyira, de ahogy egyre kevesebb a túlélő, egyre inkább fontos, hogy ne vesszenek el ezek az emlékek. A mi nyilvántartásunk egy élő nyilvántartás, hiszen ennek alapján adtuk ki az igazolásokat. Mindig érkeznek új emberek, akik még csak most tudták meg, hogy jár nekik kárpótlás.

Mostanában jelent meg például, hogy a németek kiegészítő támogatást adnak a roma-holokauszt áldozatainak: akik az első támogatásból kiestek, azoknak most egy egyszeri támogatásra lesz lehetőségük. Ők is a nácizmus üldözöttei, úgyhogy velük is kell foglalkoznunk. De még nem érkezett meg az útmutatás Németországból, hogy miként is lesz ennek a rendje pontosan.

Van még egy olyan tervünk, hogy visszaemlékezéseket vennénk fel videóra, vannak is jelentkezők erre a tagjaink között. Viszont a technika itt is pénzbe kerül. Nem is az emberek, mert sokan önkéntesen segítenek, de az eszközök, a technika mind-mind pénzbe kerül. És hát ehhez is időbe telik a támogatás megszerzése, és a tagjaink nem lesznek fiatalabbak. Bár vannak 90 éven felüli tagjaink, akik szellemileg frissek, járnak a rendezvényeinkre. Viszont aki szeretné elmondani a történetét, azzal minél hamarabb meg kellene csinálnunk a felvételt. Ezeket a videókat az egyes emberekkel oktatásra, megemlékezésekhez, kiállításokon lehet használni.

 

– Milyen rendezvények vannak például, amiket a NÜB szervez?

– Vannak például minden évben zarándokútjaink. Ezek az idős emberek olyan aktívak, hogy eljönnek ezekre. Több helyre is szervezünk ilyet, nem csak Auschwitzba, hanem Dachauba, Lichtenwörthbe és más egyéb helyekre. Egyiküknek épp egy ilyen zarándok­úton jutott eszébe egy olyan történet, amit az ott jelenlévő középiskolai osztály diákjainak mesélt el. A tábor fel­szabadulása után meglátták, hogy szemben van egy katonai raktár, ahol rengeteg élelem van és az éhes emberek ott igyekeztek minél több ételt magukhoz venni és túlették magukat, és ebbe belehaltak. Van még mindig sok olyan történet, amit a történelemkönyvekből ismerünk, de ha egy olyan ember mondja el, aki jelen volt, azt feltétlenül szükséges megőrizni.

– Kik számára lesz kutatható a feldolgozott adatbázis?

– Mivel még sok túlélő szerencsére él, ezért egyelőre, amikor készen lesz az adatbázis, főleg történészek, kutatók számára lesz elérhető, hiszen vannak benne szenzitív adatok is.

– Amikor az adatgyűjtés befejeződik, mi lesz az egyesület további feladata?

– Nyilván jogos kérdésként merül fel ez. Fontos, hogy azzal az erkölcsi háttérrel, amivel az egyesület rendelkezik, ezzel a megélt történelemmel, legyen egy olyan szervezet, ami nagyon intenzíven figyeli, hogy mi történik az országban az antiszemitizmus kapcsán és emeli fel a szavát időről időre, ha szükséges. Mintegy őrlángként működve.

Valamint a zarándokutak szervezése továbbra is a küldetéseink közé tartozik. Ennek a filozófiája önmagát mozgatja majd, sokaknak válik igényévé, hogy elmenjenek meglátogatni ezeket a táborokat. A stafétát tovább kell vinni, a zarándokutak üzenete nagyon fontos.

– Van olyan történet, ami különösen megfogta Önt?

– Találtunk egy dokumentumot az irattárunkban, amely 1944 szeptemberében a kassai kereskedelmi iskola tanévnyitóján tartott igazgatói beszédét tartalmazta, amelyben megjegyezte, milyen tragikus, hogy a másodévesek létszáma milyen kevés, milyen üres az a sor. Nagyon kemény szavakkal reagált az akkori történelmi eseményekre. Voltak olyan emberek, akik meg mertek szólalni, ami nem volt kis dolog akkor is, még ha „csak” a saját iskolájának a közössége előtt tette is ezt. Amikor arról beszélünk, hogy Magyarország mennyire szolgálta ki a németeket a deportálások kapcsán, akkor fontos látni, hogy a civil emberek között is voltak olyanok, akik meg mertek szólalni, nem csak hasznot próbáltak húzni abból, hogy a zsidókat elvitték, hanem volt bennük emberi érzés. Ezt kell látnia azoknak, akik napjainkban próbálják az antiszemitizmus tüzét szítani.

Dr. Schiffer János

  • Született: 1948.
  • Foglalkozása: jogász, a NÜB elnöke
  • CSALÁD: nős, két gyermek édesapja

Juhász Vali írása