A polgári időszámítás kezdete előtti 175-ben, társadalmi és politikai forrongások közepette lépett a szír-görög birodalom trónjára IV. Antióchusz Epiphanesz (akiben megnyilvánult az isten), akit sokan titokban Epimámesznek, vagyis őrültnek neveztek. Koronázását követően azonnal elhatározta, hogy túltesz szeleukida elődein és meghódítja Egyiptomot. Ez Antióchusz birodalmának igen nagy fokú erősödését jelentette volna és a művelettől azt is remélte, hogy birodalmát megerősítheti a rómaiak ellenében. A myjewishlearning írását idézzük.

Mielőtt azonban nekiláthatott volna tervének, saját országában kellett helyreállítania az egyensúlyt és a nyugalmat. A nagyon különböző kulturális, szociális és vallási hagyományokkal rendelkező csoportok egységesítése rendkívüli kihívásnak bizonyult. Nagy Sándor idejében a hellenizáció még teret engedett a vallásszabadságnak, ám Antióchusz ennél többre vágyott: totális kultúráról álmodott.

Antióchusz hellenizálási törekvéseinek egyik fő célpontja a zsidó nép volt. Ennek érdekében leváltotta a Szentélyben szolgáló kohén gádolt (főpapot) és a görögökhöz hű testvérét nevezte ki helyette, aki első intézkedésként Jehosuáról Jászonra változtatta a nevét. Antióchusz azt is tudta, hogy Egyiptomot is könnyebben eléri, ha a zsidókat a saját oldalán tudja.

Antióchusz terve bizonyos mértékben működött. Jeruzsálem Antióchia kis másává vált, még gümnasziont is építettek benne, ahol a kohénok – görög szokás szerint – ruhátlanul mérkőztek meg egymással. Antióchusz előszeretettel használta a Szentély kincstárának tartalmát. A Tórához hű zsidók dühe viszont egyre nőtt. Külön olajat jelentett a tűzre, hogy Antióchusz megvételre kínálta a főpapi pozíciót és azt egy Menelausz nevű férfi nyerte el végül, aki, tetézve a bajt, nem is Áron leszármazottai közül származott, vagyis nem szolgálhatott volna a Szentélyben. A helyzet tovább romlott, amikor Menelauszt, aki a királynak tett ígérete ellenére nem emelte meg az uralkodónak juttatott adókat, Antióchusz elé rendelték. Távollétében testvére, Lüszimachusz helyettesítette, aki ellopta a Szentély edényeinek jelentős részét. Ennek eredményként harcok törtek ki Jeruzsálem utcáin Jászon és Menelausz támogatói között.

Mindeközben Antióchusznak már majdnem sikerült elfoglalnia Egyiptomot. Csakhogy éppen ez volt a célja a kelet felé győzedelmesen előrehatoló Rómának is. Mivel Antióchusz nem rendelkezett az erőteljes római légiókat legyűrni képes hadsereggel, fogcsikorgatva lemondott Egyiptomról és még elkeseredettebb dühvel zsarnokoskodott azokon, akiket már az uralma alá hajtott. Ez a kevés idő azonban, amit Antióchusz Jeruzsálemtől elfordulva töltött, megtámogatva azzal a szóbeszéddel, hogy Antióchusz halott, elegendő volt Jászonnak arra, hogy visszavegye a Szentélyt Menelausztól. A feldühödött király visszatért a belharcok sújtotta Jeruzsálembe, zsidók ezreit gyilkoltatta halomra és visszaállította Menelauszt mint főpapot. Amint azonban kitette a lábát a városból, ismét kitört a lázadás, mire válaszként az egész zsidó vallásgyakorlatot betiltotta, élén a körülmetéléssel, a tóratanulással és a kósersággal. A zsidó nép legszentebb helyén, a jeruzsálemi Szentélyben hatalmas Zeusz-szobrot állíttatott fel. Antióchusz azt hirdette, hogy Zeusz az ő saját királyi személyében nyilvánul meg. Az oltáron disznót áldozott, a Szentély edényeit és egyéb eszközeit, köztük a hétágú arany menórát elvitette, és minden aranyat és ezüstöt ellopott, amit csak tudott.

Ebben a politikai-vallási-társadalmi zűrzavarban indult el Modiinből a makabik felkelése, melynek történetét A makabik nyomában című sorozatunkból ismerhetik meg.