Az India északkeleti régiójában, Manipurban és Mizoramban élő Bnéj Menáse – Menáse fiai – közösség tagjai is összegyűltek, hogy megünnepeljék szukkotot, a sátoros ünnepet – tudósított az Arutz7 című internetes lap. Ünnepi imáikban ezek az emberek a hagyományos imádságok mellett azért is fohászkodnak, hogy az elkövetkezendő év során Izraelbe vándorolhassanak.

Hogyan kerültek zsidók Indiába? A Bnéj Menáse csoport tagjai úgy tartják, hogy ők az elveszett tíz törzs közül Menáse törzsének leszármazottai. Erre utal a nevük is: Menáse fiai. Hagyományaik szerint őseiket 2700 évvel ezelőtt, az első Szentély lerombolása után hurcolták el az Asszír Birodalom katonái Izraelből. Ezt több évszázados vándorlás követte Közép-Ázsiában és a Távol-Keleten, míg végül letelepedtek a mai Északkelet-Indiában, a burmai (Mianmar) és a bangladesi határ mentén. Útjuk során ragaszkodtak őseik tradícióihoz, és megtartották a zsidó hagyomány bizonyos elemeit, többek közt a szombati, a kósersági és a házassági tisztasági törvények egyes részleteit. Emellett az ünnepeket, köztük szukkotot is megtartották, és az elmúlt évtizedekben sokan kezdtek el érdeklődni zsidó örökségük iránt.

Bár a közösség tagjainak zsidó származása bizonyos, az eltelt évezredek alatt asszimilálódtak és az izraeli főrabbinátus döntése értelmében betérésen kell keresztülmenniük, hogy vallásjogi értelemben is zsidónak számítsanak. Zsidó kötődésüket 2005-ben ismerte el Slomó Ámár, országos szfárádi főrabbi, és ez megnyitotta számukra a lehetőséget az alijára. A közösség több ezer tagja költözött már Izraelbe, ahol betérésük után a zsidó nép teljes jogú tagjaivá váltak.

Az Izraelbe való költözésben a zsidó leszármazási vonallal rendelkező csoportok alijáját és betérését segítő, Sávéj Jiszráel nevű szervezet van a segítségükre. A magyarul az „Izrael visszatérői” nevet viselő szervezetet az Egyesült Államokból alijázott Michael Freund rabbi alapította 2002-ben. Tevékenységük egyik célja, hogy megerősítse Izrael Állam és a világ különféle zsidó közösségei közti kapcsolatot. Közreműködésükkel eddig a napjainkban mintegy tízezer tagot számláló Bnéj Menáse közösség több mint négy és félezer tagja számára vált lehetővé az alija, és terveik között szerepel, hogy a most kezdődött új évben az alija előtt álló 6000 emberből minél többet sikerül Izraelbe költöztetni. Költözésüket személyes közbenjárásával segíti az alijaügyi és integrációs miniszter asszony, Pnina Tamano Sata is.

Michael Freund rabbi a Bnéj Menáse közösség fiatal tagjával Indiában (forrás: Wikipédia)

„A Bnéj Menáse közösség tagjai még Északkelet-India legeldugottabb területein is megtartják a szukká [ünnepi sátor] építésének ősi hagyományát. Mindannyian azt reméljük, hogy a jövő évben az a megtiszteltetés érheti őket, hogy már Izrael Földjén tehetik ugyanezt” – mondta Michael Freund rabbi, a Sávé Jiszráel alapítója és elnöke nemrégiben, az elmúlt év során Izraelbe érkezett Bnéj Menáse tagok számára rendezett ros hásánái ünnepségen. Majd hozzátette:

„E különleges közösség tagjai nemzedékeken át megtartották kapcsolatukat Izrael népével és földjével. Történetük megindító és inspiráló. Mindannyiuknak boldog szukkotot és boldog új évet kívánok, első ízben őseik hazájában.”

Borítókép: Wikipédia

Megszakítás