Cáfolta, hogy elmenekült volna hazájából Bassár el-Aszad szíriai elnök, aki egy török lapnak nyilatkozott pénteken. Ebben megerősítette, hogy nem bujkál, továbbra is a házában, nem pedig egy orosz hajón vagy Iránban él. „Szíriában tartózkodom, népem körében” – mondta. Hozzátette, hogy a haláláról, eltűnéséről szóló kósza híreket Szíria ellenségei terjesztik.

Az államfő a nyugati országokkal kapcsolatban azt fejtegette, hogy nincs joguk a szíriai demokrácia problémakörével foglalkozni, mert felelősek az országban és a térségben elkövetett gyilkosságokért. Úgy vélekedett, hogy a szíriai válság nem helyi jellegű, az nemzetközi hatású, mert a nemzetközi közösség háborút vív Szíriával. Ez a harc küzdelem a régió térképének átalakítására, egyben a nagyhatalmak egymás közötti csatája is – érvelt Aszad.
A továbbiakban arról beszélt, hogy több állam közvetlenül fegyverekkel látja el a lázadókat. Libanonban is vannak körök, amelyek támogatják a Szíriába érkezett „terroristákat”. Sokan akarják a rendszer bukását, de bárhogy igyekeztek, ez nem következett be. Kiemelte azonban, hogy Izrael, amely szíriai területeket foglalt el, továbbra is országa ellensége marad.

Damaszkusz ostroma folytatódik

Mindeközben ismét egy a szíriai főváros, Damaszkusz határában fekvő településen csapott össze a felkelőkkel a kormányhadsereg – közölte szombaton az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű londoni székhelyű szervezet. A tájékoztatás szerint a nap folyamán al-Otajbah település környékére összpontosultak a harcok. Az OSDH arról is beszámolt, hogy a főváros délkeleti külvárosában, Dzsaramanában számos aknagránát csapódott be.
Az elmúlt hónapokban a fővárost övező gyűrűben naponta voltak harcok. A felkelők meg akarják vetni lábukat a Damaszkusz környéki településeken a főváros északkeleti és déli részén. Arra számítanak, hogy majd innen ostromra indulhatnak a város központja ellen.

MTI

Megszakítás