Címek a magyar elektronikus sajtóból 2022. január 18.:

„77 év után leleplezték Anne Frank árulóját”, „Kiderült, ki árulhatta el a náciknak, hol rejtőzik Anne Frank és családja”, „Zsidó jegyző árulhatta el a Gestapónak Anne Frank rejtekhelyét”. Nem érdemes ideírni a közreadó hírportálok neveit: gyakorlatilag nem volt olyan újságíró, rovatvezető, hírszerkesztő, olvasószerkesztő, főszerkesztő, aki megkérdezte volna: biztos ez, mi bizonyítja?

Közismert az a mondás, hogy nem az a hír, ha a kutya megharapta a postást, hanem az, ha a postás harapta meg a kutyát. Nincs tehát semmi rendkívüli abban, hogy ha a világ nagy megoldatlan rejtélyei között számontartott kérdésben, ki adta fel Anne Frankot és családját a náciknak, valaki kiáll és nemcsak azt állítja, hogy megoldotta a rejtélyt, de azt is, hogy a tettes maga is zsidó volt, arra az egész világ felfigyel és – ahogy írják: felrobbant tőle a világ levelezése – természetes. Ami nem természetes, az az, hogy ebben az álhírekkel teli világban, ahol minden hír és annak ellenkezője is gyanús, ezt az egy hírt mindenki készpénznek vette és ekként adta tovább. Ismerve a hamis hírek, különösen pedig a zsidókra vonatkozó hamis hírek természetrajzát, biztosra vehető, hogy ez a hír is ott marad a világ (hamis) tudatában, valahol a cári titkosszolgálat által hamisított „Cion Bölcseinek Jegyzőkönyve” és a helyi antiszemita urak által kitalált tiszaeszlári vérvád mellett.

Korszakunk csodája, az internet egyik káros mellékhatása, hogy a hírek villámgyors terjedése következtében egy hír azonnal milliószoros megerősítést nyer azáltal, hogy milliók olvassák és adják tovább egymásnak, azaz pillanatokon belül körbefutva a világot, már mint másnak a véleménye visszhangzik minden irányból. Emellett a másod- és harmadkézből átvett történetek óhatatlanul alakulnak, kerekednek az átvétel folyamatában: a már amúgy is kritika nélkül átvett „információ”-ból elmaradnak a meg sem értett, óvatos kételyt, vagy elhatárolódást jelző szavak, szófordulatok.

 

Anne és testvére, Margot Frank síremléke a Bergen-belseni koncentrációs táborban/Wikipédia

Nézzük a puszta tényeket

Az Egyesült Államokban megjelenik egy könyv „The Betrayal of Anne Frank” (Anna Frank elárulása, vagy régiesen: elárultatása) címmel. A 400 oldalas könyv szerint hét évvel ezelőtt egy holland filmrendező és egy holland újságíró megbízást adott egy, a negyvenes éveiben nyugdíjba vonult volt FBI ügynöknek – aki korábban nagyon híres ügyek felderítésében vett részt és jelenleg rejtőzködik – az Anna Frank rejtély megoldására a legmodernebb technika segítségével. Micsoda meglepetés, hogy ezt egy nappal megelőzően a CBS News 60 óra című, nagy nézettségnek örvendő műsorában megjelent a rejtőzködő ügynök és előadta kutatásuk szenzációs eredményét: Anna Frank és családja rejtekhelyét egy másik zsidó közölte a nácikkal, más bujkáló zsidókat is feladó listán, cserébe azért, hogy őt és családját életben hagyják. Eltekintve attól a képtelenségtől, hogy a nácik miért kötöttek volna ilyen üzletet, amikor ők a teljes kiirtás programját hajtották végre, óvatosságra inthette volna a hírt világgá röppentőket legalább az, hogy – a hirtelen a rejtőzködésből felbukkanó – ügynök, aki a mind saját elmondása, mind a New York Times könyvismertetése szerint egy Microsoft számítógépes algoritmus segítségével, valószínűségi alapon választotta ki a „tettes”-t harminc, más vizsgálatok nyomán korábban gyanúba került személy közül, óvatosan azt mondta a tévéműsorban, hogy 85%-ban biztos abban, hogy az ’elmélet’ helytálló. Ezt a 85%-ot egyes hírforrások szerepeltették a hírekben, másokban már 85-87%-ra, megint másokban „legalább 85%”-ra emelkedett a valószínűség. Ebben már tetten érhető a történet lekerekedési folyamata, amelynek a vége könnyen kiszámítható: még több antiszemita képzelgés.

Mit bizonyít a névtelen levél?

A hírek szerint a fő bizonyíték egy (az újságtól függően 1945-ből, 1946-ból, 1947-ből, vagy 1953-ból keltezett) névtelen levél, amit a Frank család egyetlen életben maradt tagja, Anna Frank édesapja hagyatékában találtak a hatvanas években és amelyben az

Anne Frank Wikipédia

ismeretlen levélíró a holland zsidó Arnold van den Bergh-et nevezte meg feljelentőként. A nyugalmazott FBI ügynök szerint Otto Frank azért nem tett semmit ennek nyomán, mert tartott ennek az antiszemitizmus növekedésére gyakorolt hatásától. Ha így volt, valószínűleg jól gondolta. A holland filmrendezőt és az újságírót (akik a könyvvel párhuzamosan filmet is készítettek a kutatásról, aminek feltehetőleg szinten nincs messze a bemutatója) ez a meggondolás szemlátomást nem akadályozta, hogy a legkülönbözőbb dokumentumok nyomán ugyancsak gyanúba került, a rejtekhely környékén dolgozó személyek közül (csak néhány a holland állami rádió által felsorolt nevekből: Willem van Maaren, a túl sokat kérdező főraktáros, Lena Hartog, a raktáros állítólag pletykás felesége, Job Jansen, egy raktári alkalmazott, aki árulónak nevezte, aki a nácik vereségéről beszélt és mások) kiválasszák a zsidót és nemcsak őt, hanem jelenleg is élő lányát, mint a tett haszonélvezőjét is történelmi súlyú gyanúba fogják (az utóbbi esetében fájlalták, hogy nem állt velük szóba, ki tudja, miért…).

Hol vannak a kutatók?

A kutatást minden hírforrás szerint egy fantasztikus méretű és összetételű, húsz fős tudóscsapat végezte hat éven keresztül. Meglepő, hogy a többezer közlésben nem található a bizonyára elismert szakértők egyikének sem a neve, mindenütt csak a volt FBI ügynök és az őt megbízó két holland neve szerepel. A nemzetközi szakértői csoport a hírek szerint kriminológusokból, viselkedés-pszichológusokból, a kriminalisztika, a társadalomtudomány, és az adatbányászat tudósaiból állt, de egyik hírforrás sem számolt be arról, hogy ők hatévi kemény munka után két percet szakítottak volna arra, hogy a csoport vezetőjének és két megbízójának mondanivalóját hitelesítendő, maguk is a kamera elé álljanak. Ha valóban film készült a 2016 óta végzett nyomozásról, akkor nehezen képzelhető el, hogy ne létezne a kutatócsoport, de minden esetre különös, hogy egyikük sem törekszik nagy munkája nyilvános elismertetésére. A New York Times szerint a legfontosabb mozzanat a lap által mesterséges intelligenciának nevezett program komplex adatfeldolgozása volt, amit interjúk készítése és ismert források átolvasása tett teljessé, ehhez képest meglepő, hogy végül egy – a hatvanas években folytatott rendőrségi vizsgálat által egyszer már elvetett – névtelen levél bizonyult döntőnek a hatalmas adattömeg mindenoldalú feldolgozásában.

„További kutatásra érdemes hipotézis” vagy „Rágalmazó képtelenség”?

Meglehetősen sokat mond a hivatkozott amerikai interjúban az a panasz, hogy a vizsgálócsoporttal nem állt szóba az Otto Frank

Anne Frank naplója/Wikipédia

által létrehozott alapítvány, az Anne Frank Fond, amelyre az alapító ráhagyta Anna Frank naplójával kapcsolatos valamennyi jogot és rábízta annak terjesztését az egész világon. Az Anna Frank Ház vezetője – aki a hírek szerint a vizsgálócsoport rendelkezésére bocsátotta az intézményében őrzött dokumentumokat – igen óvatosan tért ki az érdemi nyilatkozat elől, mondván: „az új kutatás jelentős új információt és egy olyan magával ragadó hipotézist hozott létre (!), amely további kutatásra érdemes”.

Nem meglepő, hogy a helyhez és az ügyhöz legközelebb álló szakértők és újságírók adtak hangot egy nappal később kétségeiknek és aggályaiknak. Több holland hírforrás és a BBC hollandiai riportere is közölte Johannes Houwink ten Cate, az Amszterdami Egyetem holokauszt kutató professzorának nyilatkozatát, aki azt mondta, hogy ha léteznének a rejtőzködő zsidókat tartalmazó listák, már rég előkerült volna, hozzátéve, hogy „nagy vádakhoz nagy bizonyítékra van szükség”, amivel csodálatos tömörséggel és közérthetőséggel fejezte ki véleményét. Bart van der Bloom a híres Leideni Egyetem tanára is röviden fejezte ki magát: „rágalmazó képtelenség”-nek nevezve a bejelentést.

Az előítélet beépült

Nagy kérdés azonban, hogy azok, akik a kiabáló főcímeket elolvasták és akiknek beépült a tudatába, majd lesüllyed a tudatalattijukba a gyáva, nácisegítő zsidó toposza (a bolygó hollandi mellé!), elolvassák-e a jóval visszafogottabban közölt kijózanító szavakat is? (A BBC is csak a szenzációt közlő cikke mellett, mintegy lábjegyzetként közölte tudósítójának hollandiai összefoglalójában ezeket, megfejelve egy álmatag tűnődéssel arról, hogy ki tudja, hol van az igazság.) Valószínűleg nem fogják elolvasni, még kevésbé kivenni az előítéleteik gyűjteményéből.

Újra elindult egy kő, (ami talán csak reklámfogásnak indult, azért, hogy keresettebb legyen egy ikszedik, Anna Frank történetére, hírnevére támaszkodó mű) és jó esélye van rá, hogy a XXI. század hihetetlenül magas színvonalú technikája segítségével pillanatok alatt az ókor óta ismert lavinává váljon. Minden jóakaratú, gondolkozó ember dolga a földön, hogy ne így legyen.

A cikk, az Egység Magazinban jelent meg.

Címlapkép és fotók: Anne Frank/Wikipédia

 

Anne Frank mégsem árulás áldozata lett?

Az amszterdami Anne Frank múzeum közleménye szerint elképzelhető, hogy a nácik elől bujkáló Frank családot nem árulás miatt deportálták, hanem véletlenül akadtak rájuk. A több évtizedes kutatómunka ellenére nincs bizonyíték rá, hogy valaki felfedte volna a német megszállók előtt a titkos búvóhelyet, ezért Ronald Leopold, a múzeum igazgatója szerint “más lehetőségeket is meg kell vizsgálni”. … Olvass tovább