Pártot ütött Kórách, Jichár fia, Kehát fia, Lévi fia, meg Dátán és Ávirám, Eliáv fia, meg Ón, Pelesz fia, Reuvén fiai, és odaálltak Mózes elé, meg férfiak Izrael fiai közül kétszázötvenen, a község fejedelmei, a gyülekezet hivatottjai, neves emberek. Összegyülekeztek Mózes és Áron ellen és mondták nekik: Sok ez tőletek! Hiszen az egész község mindnyájan szentek és közöttük van az Örökkévaló; miért emelkedtek hát az Örökkévaló gyülekezete felé? Mikor Mózes hallotta, leborult arcára…
Ezekkel a mondatokkal indul Korách hetiszakasz, mely az elégedetlenkedők vezetőjének nevét viseli. Korách, akárcsak Mózes és testvére, Áron, Lévi törzséből származott. Korách és Lévi törzsének más tagjai úgy érezték, hogy őket legalább annyira megilleti a vezetés joga, mint Mózest és Áront. Korách mellett három másik férfit emel ki a Tóra szövege névvel, holott összesen 250-en fordultak Mózes és Áron ellen, többségében Reuvén leszármazottai. Miért tartoztak sokan a lázadozók közül épp ehhez a törzshöz? Mert Reuvén volt Jáákov és Lea elsőszülöttje, vagyis az ő leszármazottai úgy érezték, hogy őket illeti a hatalom.
Két férfit külön megnevez a Tóra, ők Dátán és Ávirám. A midrás és a Talmud szerint nemcsak itt jelennek meg, hanem már Egyiptomban is az örök ellenszegülőkként voltak ismertek. A párgai Máhárál, Jehuda Lőw rabbi azt írta, hogy a jó és a rossz örök harcában a feleknek kiegyenlítetten kell részt venniük. Így hát, amikor Isten olyan vezetőket teremtett, mint Mózes és Áron, megteremtette ellenpólusaikat is, és ez volt Dátán és Ávirám.
Az egyiptomi szolgaság során Dátán és Ávirám felügyelők voltak, akiknek minden nap jelentést kellett tenniük egyiptomi feletteseiknek. A felügyelőknek sokszor kellett verést elviselniük saját testvéreik helyett, és később jutalomból ők lettek a zsidó nép vénjei, vagyis első emberei. Dátán és Ávirám azonban kevésbé volt előkelő, és ők egész életükben gonoszok voltak.
A midrás (Berésit rábá 1:28) azonban azt meséli, hogy amikor Mózes meglátta, hogy egy egyiptomi férfi ver egy zsidót, és megölte az egyiptomit, akkor a zsidó, akit vert, nem volt más, mint Dátán. Ő ugyanis rájött, hogy az egyiptomi felügyelő titokban be akarta lopódzni a feleségéhez az éjszaka. Mivel Dátán leleplezte gonosz tervét, az egyiptomi elhatározta, hogy megöli. Ekkor lépett közbe Mózes. Másnap viszont két veszekedő zsidót látott Mózes, akikről azt mondja Rási, hogy Dátán és Ávirámról van megint csak szó. A vita hevében Dátán kezet emelt testvérére, és mielőtt megütötte volna őt, Mózes közbeszólt, Dátán pedig elárulta, hogy tudja, hogy Mózes ölte meg előző nap az egyiptomi felügyelőt. A testvérpár beárulta Fáraónál Mózest, ám ő Midjánba szökött az életét fenyegető veszély elől.
A Tárgum Jonátán szerint a kivonuláskor Dátán és Ávirám hátramaradt Egyiptomban. Ők ugyanis csak a Fáraónak szánt változatot tudták, hogy három napig szolgálják az Örökkévalót a pusztában, és aztán visszatérnek Egyiptom földjére. mivel úgy gondolták, hogy nem éri meg nekik a fáradozás ilyen kis időre, így hát maradtak. A végleges kivonulás terve szájról szájra terjedt a zsidók közt, ám mivel ez a testvérpár besúgó hírében állt, hozzájuk egyszerűen nem jutott el a valós információ, ezért nem indultak el a többiekkel. Akkor hát hogy kerültek mégis a zsidók közé? Ismét a midrás siet a segítségünkre, amikor elmeséli, hogy végül Fáraó seregeihez csatlakozva indultak a zsidók után, és amikor meglátták, hogy kettéválik a tenger, ők maguk is átmentek rajta.
Legközelebb akkor találkozunk velük, amikor megérkezik az égből hulló táplálék, a manna, és ők nem hallgattak Mózesre, és megőriztek belőle másnapra (ami reggelre megkukacosodott és megrohadt). Péntek éjjel pedig, amikor már mindenki aludt, titokban mannát szórtak szét a táborban, hogy amikor másnap, szombaton reggel a zsidók felébredjenek, azt higgyék, hogy mégis hullott manna. Megint csak csoda történt: hirtelen madarak jelentek meg a táborban, és felették az összes kirakott mannát, mielőtt bárki felébredhetett volna.
Végül az előző hetiszakaszban olvashatjuk a kémek történetét. Az Izrael Földjéről visszatérő kémek többsége vészjósló híreket hozott, a nép pedig zúgolódott egész éjjel:
Miért is visz bennünket az Örökkévaló ebbe az országba, hogy elessünk kard által? Feleségeink és gyermekeink martalékká lesznek; nemde jobb számunkra, visszatérünk Egyiptomba. És mondták egymásnak: Szerezzünk vezért és térjünk vissza Egyiptomba! (4Mózes 14:3-4)
Reggelre kelvén Dátán és Ávirám, mondja Rási, kiálltak eléjük, és azt mondták: tegyetek meg minket vezetőknek Mózes és Áron helyett, és visszaviszünk titeket Egyiptomba. Legyünk inkább élő rabszolgák, mint halott szabad emberek. Ám, mint azt már a korábbi szakaszokból tudjuk, Isten megbüntette a népet, mert nem bízott benne.
Dátán és Ávirám utolsó szereplésére, ahogy fent írtuk, hetiszakaszunkban kerül sor. A Mózes és Áron ellen áskálódó unokatestvér, Korách elment Reuvén törzséhez: „Ti vagytok az elsőszülött törzs, titeket illet a hatalom” – mondta, és számosan csatlakoztak hozzá. Mózes megpróbálta észérvekkel meggyőzni őket, ám amikor látta, hogy nincs más választása, Istenhez imádkozott, hogy büntesse meg a lázadókat. Így is lett: másnap a föld megnyitotta a száját, és elnyelte mindazokat, akik csatlakoztak Koráchhoz, családjukkal és minden tulajdonukkal együtt. Bölcseink azt mondják, hogy a föld szája egyike volt azoknak a különleges és bizonyos alkalmakra teremtett dolgoknak, melyeket az Örökkévaló a hatodik nap vége felé, alkonyatkor teremtett.
Korách, Dátán és Ávirám azonban, mint mondják, nem halt meg, a föld elevenen nyelte el őket. A Talmud szerint meg lehet találni azt a helyet, ahol, ha alaposan fülelünk, hallhatjuk a kiáltozásaikat a mélyből: „Mose emet vetoráto emet – Mózes igaz és a Tórája is igaz.”
zsido.com