Alkotmánybírósághoz fordul a Tett ésVédelem Alapítvány, miután a Veszprém megyei Rendőr-főkapitányság megszüntette a nyomozást a tavaly augusztusi romaellenes devecseri tüntetés ügyében – jelentette be Bodnár Dániel, az alapítvány kuratóriumi elnöke szerdai sajtótájékoztatóján. 

A TEV szerint változtatni kellene a gyűlölet-bűncselekményekkel kapcsolatos joggyakorlaton – ehhez kérik az Alkotmánybíróság segítségét, illetve az 1997-es állásfoglalásának megváltoztatását. Az elsősorban antiszemita gyűlöletcselekmények ellen felszólaló alapítvány véleménye szerint, habár a jelenlegi jogi környezet alkalmas arra, hogy gyűlölet-bűncselekményeket szankcionálja, maga a jogalkalmazás alkalmatlan ezek érvényesítésére. Példaként említette, hogy az elmúlt kilenc hónapban 28 esetben tettek feljelentést közösség elleni izgatás és uszítás miatt, ám ezek mindegyike elveszett a jogszolgáltatás apparátusában.

Mint ismeretes, 2012 augusztusában kövekkel dobálták meg a romákat egy szélsőjobboldali rendezvény után Devecserben, ám a rendőrség  mostani döntése szerint nem valósult meg közösség elleni izgatás és uszítás. A sajtótájékoztatón a Romaversitas igazgatója, Daróczi Gábor elmondta: újra meg újra azzal szembesülnek, hogy a roma közösségek elleni atrocitásokat a rendőrség tétlenül tűri.
 

Megszakítás