Míg sokan a háború miatt elhagyták az országot, tízezrek döntöttek úgy: Izrael az otthonuk.

A Zsidó Ügynökség (Jewish Agency) adatai szerint több mint 43 000 új alijázó érkezett Izraelbe a 2023. október 7-i terrortámadások óta – több tucat országból. A letelepedők közel harmada 18 és 35 év közötti fiatal. Sokan közülük kormányzati támogatással kerültek befogadásra kibucokban, különböző integrációs programokon keresztül.

Philadelphiától a Gázai határig

Mátán Sámír, 39 éves, a támadás után két hónappal érkezett Philadelphiából. Eredetileg hathetes önkéntes szolgálatra jött, a Jewish Agency és az izraeli kormány közös programján keresztül. Azonban – ahogy fogalmaz – „nem tudott elmenni”. Meghosszabbította szolgálatát, és mezőgazdasági munkát vállalt a Gázai övezet közelében, Jesá mosávban, a Bibas család gyümölcsösében.

„Erős belső késztetést éreztem, hogy most kell segíteni. Ez mindig is a zsidó nép földje volt”

– mondja. „A munka itt, különösen a határ mentén, valódi küldetés.”

Ma már Or Haner kibucban él, ahol mezőgazdasági marketingvezetőként dolgozik, és részt vesz a „Első Otthon a Hazában” (First Home in the Homeland) programban. Negyvenedik születésnapját hamarosan itt ünnepli – családtagjai az Egyesült Államokból és Svájcból is érkeznek hozzá.

Argentínából Izraelbe

Isabelia és Bert Bustamante, mindketten 33 évesek, 2024 májusában alijáztak Argentínából – a háború közepén.

„Tisztában voltunk a helyzettel, de mégis jönni akartunk. Izraelben élni régi álmunk volt” – meséli Isabelia.

Első otthonuk egy befogadó központ volt Naharijában. A rakéták és légiriadók ellenére szorgalmasan tanulták a héber nyelvet, majd egy vendéglátóipari képzésre is beiratkoztak. Ma már Netanyában élnek, Isabelia egy tel-avivi techcég konyháján, Bert pedig a Ben Gurion repülőtér rakodóterminálján dolgozik. Bár nincs családjuk Izraelben, közösséget és új barátokat találtak – és elkezdték itt építeni közös jövőjüket.

A háború elől Gálilba

Viktória Maszilnyikov 2022-ben menekült el Ukrajnából kislányával, Melániával. Dnyipróból indultak, Moldován és Románián át érkeztek meg Kfar Mászárik kibucba, ahol a Jewish Agency programjához csatlakoztak.

„Egy kicsi, de kellemes lakást kaptunk. Soha nem bántam meg a döntésemet” – mondja Viktória.

„A kibuc csodálatos, a lányom pedig biztonságban és szabadon érzi magát az iskolában.”

Jelenleg egy idősek otthonában dolgozik, és Melániát nyugodt, szeretetteljes környezetben neveli. 2024 decemberében, több mint két év után, férje Jevgenyij is csatlakozhatott hozzájuk.

„Ez a mi sorsközösségünk”

A Jewish Agency elnöke, Doron Almog vezérőrnagy (tartalékos) így nyilatkozott:

„Az alija stratégiai és létfontosságú jelentőségű. Mögötte mindig ott rejlik a kölcsönös felelősségvállalás és az izraeli–zsidó sorsközösség. Ezek az emberek bátorságról, cionizmusról és feltétel nélküli szeretetről tesznek tanúbizonyságot.”

A Jewish Agency főigazgatója, Jehuda Stone hozzátette:

„Minden új letelepedő, aki október 7 után döntött úgy, hogy az izraeli néphez csatlakozik – mély hitről és összetartozásról tanúskodik. Ez a cionizmus lényege: egy nép, egy történet, egy küldetés. A több mint 43 000 új érkező tanul, dolgozik, szolgál – és újjáépíti velünk együtt Izrael társadalmát.

A Jewish Agency folytatja támogatói és összekötő szerepét – hogy közösen építsük fel a megújult Izrael arcát.”

Forrás: ynet

Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.