Július 29-én, hétfőn véget ért az első, de közel sem utolsó Alef Kids tábor. Az eseményen mintegy 24 gyerek vett részt. A tábor vezetője és szervezője Hurwitz Dvora volt, ám munkáját Hurwtiz Solom rabbi, Oberlander Gitti, Mussi és Perlaki Cintia madrichák, két biztonsági őr és Szidon Péter csodálatos munkája is segítette.

Első nap, érkezéskor a madrichák paródia műsora megalapozta a jó hangulatot, mely a tábor végéig kitartott. Miután a gyerekek megismerték egymást, a vezetők három csoportba osztották őket, az echád csoportba a Bát Micva Klub lányai, a stájm csoportba a kislányok, míg a sálosba a fiúk kerültek.

Az első napra az érkezés izgalmai, majd a medencében való csobbanás után a különleges BBQ vacsora tette fel a koronát, melyet személyesen Hurwitz rabbi készített a gyerekeknek, majd különlegesebbnél különlegesebb, vicces trükkökkel szórakoztatta a résztvevőket.
Azonban a tábor nem csak mókából és kacagásból állt, a gyerekek minden reggel és este imádkoztak, valamint minden étkezés előtt és után is elmondták a szükséges áldásokat. Az imákat többnyire tanulás követte, de még így is rengeteg idő maradt a játékra.  A gyerekek többek között voltak állat simogatóban is, minden nap, természetesen szombatot kivéve, csobbantak a medencében, sokat túráztak, majd utolsó nap még egy bob pályára is ellátogattak, ahol mindenki kipróbálhatta a bob kocsikat is.

A csoportok különböző titkos programokat is szerveztek maguknak, voltak kik titkos piknikre, mások éjszakai fürdőzésekre mentek, illetve egyéb szigorúan titkos programon vettek részt.
Az salos, azaz a fiú csapat a biztonsági őrök, valamint a mádrichájuk segítségével titokban meg is szöktek a táborból, melynek szerencsére csak egy nagy nevetés lett az eredménye.
A gyerekek rengeteg közös foglalkozáson vettek részt, ahol saját előadást is készíthettek, sok dalt tanulhattak, valamint maguk is dal íróvá válhattak, többek közt születtek dalok a  biztonsági őrök és a csoportvezetők számára is.

A résztvevők Alef Kids dollárokat gyűjthettek azzal, hogy maguk takarították szobáikat, illetve a tanulások és imák során is lehetőségük volt ilyen játékpénzeket gyűjteni, amiket az utolsó nap ajándékokra válthattak.

A július 24. és 30. között megrendezett táborba is elért a Sábát este, melyet a táborlakók megfelelő módon ünnepeltek meg. Hurwitz rabbi egy mini zsinagógát épített a fiataloknak, ahol illően köszönthették a szombatot.

Az Alef Kids vallásos zsidó táborban a gyerekek sokat imádkoztak és tanultak, de a szórakozásra is maradt idő, így mindenki megtapasztalhatta, hogy milyen egy valódi zsidó élmény, ami minden zsidó gyermeknek jár.

Megszakítás