„Haza akarok menni!” – könyörög a hároméves Jáél Shoham, a Hamász által fogva tartott izraeli gyerekek egyike egy szívszorító videóban, amely a közösségi médiában terjed.

Jáél azonban nem a gázai fogságból üzent. Egy kampány keretében készült a videó, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet annak a 38 gyermeknek és 200 másik izraelinek a sorsára, akiket a Hamász által október 7-én végrehajtott, 1200 halálos áldozatot követelő terrortámadás során raboltak el – írja a nocamels.

Yahel Shoam – Be Their Voice

Uploaded by Generative AI For Good on 2023-11-08.

A Be Their Voice (Légy a hangjuk!) kampány, amely a túszok azonnali szabadon bocsátását követeli, mesterséges intelligencia segítségével animálja a foglyok fotóit, életre keltve azokat, és lehetőséget adva nekik, hogy a világhoz forduljanak a szabadon bocsátásukért. A kampányt Shiran Mlamdovsky Somech AI-szakértő és Danielle Ofek aktivista kezdeményezte, a Peres Center for Peace and Innovation, Tal Harary rendező és kreatív menedzser, valamint Mor Biran Morag együttműködésével.

A túszok családjai is kulcsszerepet játszottak a kampány létrehozásában. Úgy vélik, hogy az akció képes felhívni a figyelmet a borzalmakra, amelyeket szeretteik az elmúlt öt hétben átéltek.

„Mi vagyunk az ő hangjuk.”

– mondja Mlamdovsky Somech.

Somech, egy high-tech vállalkozó, aki a mesterséges intelligenciát társadalmi hatású projektek létrehozására használja. Korábban ő kezdeményezte a Listen To Our Voices akciót, amely hasonló módszerrel az izraeli családon belüli erőszak áldozatainak állóképeit keltette életre, hogy megosszák történeteiket a további erőszak megelőzése érdekében.

A Be Their Voice-t két hete indították el egy videóval, amelyen Jáél idősebb testvére, a nyolcéves Nave látható, akit szintén elrabolt a Hamász. A videóban Nave arról beszél, mennyire hiányoznak neki a barátai és a focizás. A két testvérről készült videók elkészítéséhez Mlamdovsky Somech először felvette a kapcsolatot a családjukkal, hogy hozzájárulást kérjen tőlük, és jobban megismerje a testvérek személyiségét, hogy a videók élethűbbek legyenek.

Somech szerint a kampány nagymértékben ráirányította a figyelmet a gázai túszok helyzetére. Nave és Jáél nagyapja, Gilad Korngold, elkötelezett támogatója a mozgalomnak, sőt maga is népszerűsíti a két videót.

„Bárcsak megölelhetnénk a mi Nave-ünket, hallhatnánk a szívből jövő nevetését, és meghallgathatnánk, min megy keresztül. De erre már három hete nincs lehetőségünk”

– mondta nagypapa.

A csapat most adta ki a videó német nyelvű változatát – Jáél és Nave német állampolgársággal is rendelkezik -, és a jövőben más nyelvekre is lefordítják. Más, Gázában fogva tartott izraeliek családtagjai is kérték, hogy készítsenek ilyen videókat saját szeretteikről is.

 

Megszakítás