Aki arameusra “magyarosított”…

reb Jehuda Gréda (József) zl slosimjára

Majdnem 89 éves volt reb Jehuda ben Jichák Gréda, a költő és műfordító, amikor idézést kapott az égi felsőbíróságtól. Lévén törvénytisztelő ember tudta, hogy ez ellen nincs apelláta.

Két nagy szerelme volt Grédának – a felesége és a héber nyelv, a zsidó kultúra, amiben gyökerezett, élt és élte ki tőzsgyökeres zsidóságát. Az elsőről meséljen Évike, akivel 53 (!) évvel ezelőtt házasodott össze valahol Erdélyben, talán Nagyváradon. A másikról hadd szóljak én néhány szót.

Reb Jehuda (“Jóska”) egy vallásos, tősgyökeres zsidó családban született, jesivában tanult, majd Németországba ment, ahol a világi tudományokkal ismerkedett meg. Visszatérve ő is “haladt a korral” és magyarosította nevét, a Grünbergert, de nem Gál, Galambos vagy Gidófalvi lett belőle – hanem Gréda.

Ez egy arameus szó, ami annyit jelent, hogy “csak”, “kizárólag” és a Talmud szerint “egyedül”, “magányos”, “egyedülálló” (Jövámot 20a.). Magányos nem volt Gréda, de a maga nemében egyedülálló – igen.

Költészetét nem az én kompetenciám értékelni. Műfordítói tevékenységét – igen. Szerintem a legnagyobb magyar ajkú hebraista hagyott itt bennünket, kinek Zmirot (szombati zsidó énekek) és imaszöveg fordításai, jobban mondva átköltései – a magyar-zsidó irodalom gyöngyszemei. Nagy szerénységére jellemző, hogy “csupán” héberből magyarra fordított és nem fordítva – állítván, hogy ehhez nem tud eleget… héberül.

Amikor, két évvel ezelőtt felkértük, vállalja el a Hágádá lefordítását modern magyar nyelvre, hogy azt Budapesten kiadhassuk a Chábád-Lubavics Egyesület könyvkiadási tevékenységének keretén belül – boldogan mondott igent. Amikor megkérdeztem mennyibe fog munkája kerülni – azt mondta, hogy egy fillérbe sem. Hogy-hogy? Azt mondta, hogy szülei emlékére akarja ezt a munkát elvégezni. Ekkor 86 és fél éves volt…

* * *

Amikor a Hágádá tavaly Peszách előtt megjelent és Budapesten nem győzték dicsérni a fordító nyelvi bravúrját – újra megkérdeztem a Mestert, hátha megmondaná mit adhatunk neki munkája honoráriumaként?

Elgondolkozott és azt mondta, hogy ha már – akkor kérne egy Sászt. Ez alatt nem a politikai pártot értette, hanem a Talmud fóliánsait. Fel szeretné újítani ifjúkori ismereteit, a girszá döjánkutát. Semmi probléma, mondtam és Gréda megkapta a Sászt, hogy újra elmerülhessen a Talmud tengerében.

Azóta már lefordította az Ákdámotot, a Sávuot ünnepén a templomban felolvasott arameus (!) nyelvű költeményt, amit most ki kell adni. Zmirot fordításai szintén kiadóra várnak. Biztos vagyok benne, hogy izraeli barátai és tisztelői meg fogják találni a módját neve méltó megörökítésének.

* * *

Az említett Hágádához írt Előszavam végén, mint a mű szerkesztője, megköszöntem Grédának fáradozását, egy zsoltár-verset idézve, ami úgy szól, hogy “Még magas korban is gyümölcsöt teremnek, üdék és zöldellők lesznek…” (Zsoltárok 92:15.)

Amikor Évike elmondta, már a Sivá után, mennyire szerette Gréda ezt a verset, minek okáért ezt szeretné sírkövére vésetni – nem lelkesedtem a gondolatért. A zsidóság előrenéző, nem szokás ilyen verseket sírkőre írni. De aztán láttam, hogy Dávid Kimchi (Rádák), a neves középkori exegéta, a Messiási korra adaptálja ezt a verset, arra a korra amikor az emberek hosszúéletűek lesznek és a hajlottkorú bölcsek nap mint nap okosabbak lesznek. Így már Grédára illik Dávid királyunk megállapítása.

Legyen nekünk Jehuda ben Jichák (Gréda) jó szószólónk az égi bíróság előtt és fordítsa veretes magyarra az ott, Izrael védelmében elhangzó beszédeket…

Naftali Kraus

Megjelent: Egység Magazin 10. évfolyam 41. szám – 2014. július 30.