A háláchá (zsidó jog) szerint ajándékot adni szombaton problémás lehet, mivel a kereskedelem minden formája – beleértve a tulajdonátruházást is – tilalom alá esik ezen a napon. Illetve az ajándákot cipelni is kellene, ami szintén nem megengedett pihenőnapon, kivéve ha van éruv a környéken.
Ugyanakkor ha az ajándék olyasvalami, amit a házigazda a szombat alatt is fel tud használni, például egy palack bor a sábeszi étkezéshez, akkor annak átadása megengedett. A dolog lényege, hogy az ajándék „szükséges a sábátra”, így nem számít valódi ajándékozásnak, hanem a nap célját szolgálja.
A szombat beállta előtt érdemes odaadni
Ha az ajándék nem használható fel szombaton, akkor a legjobb megoldás, ha a vendég már a szombat beállta előtt átruházza a tulajdonjogot a házigazdára. Ezt meg lehet tenni úgy, hogy egy harmadik fél, aki nem a vendég közeli hozzátartozója, az ajándékot a házigazda nevében felemeli és így megszerzi neki. A háláchá szerint ez akkor is érvényes tulajdonszerzésnek számít, ha a házigazda erről semmit sem tud. Ennek alapja az a törvényi feltételezés, miszerint mindenki örül az ajándéknak, és ezért más nevében is lehet tulajdonszerzést végrehajtani.
Szabad ajándékot vinni
Ha az ajándék átruházása nem történt meg a szombat előtt, akkor is el lehet azt vinni a vendéglátóhoz. Azonban a házigazda nem szerezhet benne tulajdont azon a napon. Az ajándéknak pusztán „ott kell maradnia”, és csak a sábesz kimenetele után válhat ténylegesen az ő tulajdonává. Ha például bort visznek, de a házigazda tudja, hogy arra már nem lesz szükség aznap, akkor érdemes úgy tekintenie, hogy csak később fogja azt ténylegesen megszerezni.
(Források: Sulchán Áruch OC 306:6, Misná Brurá 27, 33, Smirát Sábát Kehilchátá I. 29:29, The Shabbos Home I. 20–22. o., aish.com)
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.