2013. február 11-én a parlament elfogadta az állampolgárok alapvető vagyoni és személyi viszonyait szabályozó magánjogi kódexet, az új Polgári Törvénykönyvet, amely külön kiemeli a közösségek méltóságának védelmét. A 2014 márciusában életbe lépő törvény lehetőséget teremt, hogy bárki jogorvoslatot kérjen, amennyiben a nemzeti kisebbséget vagy vallási csoportot, amihez tartozónak vallja magát, gyűlöletbeszéd áldozatává válik.

A Tett és Védelem Alapítvány 2012 végén kezdett kampányba a gyűlöletkeltéssel kapcsolatos jogi környezet tisztázásáért. Az alapítvány üdvözölte a kezdeményezést. Ugyanakkor az alapítvány szakértői felhívták a figyelmet: a törvényi védelem szükséges, de nem elégséges feltétele a közösségek védelmének. Ahhoz, hogy tényleges előrelépés történhessen az egyre romló minőségű közbeszéd ügyében, szükséges, hogy a bírósági gyakorlatban, a jogalkalmazás szintjén is megjelenjen a jogszabály szelleme és betűje pedig alkalmazásra kerüljön.

Amint arról korábban már hírt adtunk, a negyedik Alaptörvény módosítás tervezetében is szerepel a közösségek méltóságának védelme. A tervezet az emberi méltóság cikkelybe emelve külön említést tesz a közösség méltóságáról, mint az emberi méltósággal összefüggő alapjogról, amelyet nem lehet a véleményszabadságra hivatkozva sérteni.  Az új Ptk. erre vonatkozó rendelkezései tehát az Alaptörvény módosítás tervezetétnek szellemiségét hozná le a részlet-szabályozás szintjére.

Megszakítás