Ijár hónap elsején (ebben az évben április 13.) emlékeztünk meg a vityebszki Menáchem Mendel rabbi halálának évfordulójáról. Ennek kapcsán mutatjuk be a rabbit olvasóinknak.

Menáchem Mendel rabbi a hászidizmus vezetőinek harmadik nemzedékéhez tartozott a lizsenszki Elimelech, az anipoli Zusa és a csernobili Náchum rabbival, valamint a berdicsevi Lévi Jicchákkal, a karlini Áronnal rabbival és az Álter Rebbével, a Chábád hászidizmus alapítójával együtt. Érdemes megjegyezni, hogy a Chábád mozgalom harmadik vezetője, a Cemách Cedek róla kapta a nevét, és az áldott emlékű Rebbe, a lubavicsi hászidizmus hetedik és egyben utolsó vezetője kettejük nevét viselte.

Menáchem Mendel rabbi 1730-ban született a fehéroroszországi Vityebszkben. Apja, Mose rabbi a Báál Sém Tov tanítványa volt – kilencéves korában be is mutatta őt a hászidizmus alapítójának, ő maga pedig a mezricsi mágid egyik legkiemelkedőbb tanítványa volt. A korán elárvult fiú a mágid udvarában nevelkedett, és gyakran elkísérte őt különféle útjain. A mezricsi mágid halála után Menáchem Mendel rabbi a Vityebszkhez közeli Horodokban állította fel udvarát, és ő lett a fehéroroszországi és litvániai hászidok vezetője. A mágid egykori tanítványai, köztük a ljádi Snéur Zálmán rabbi, gyakran látogatták őt, a szelíd és szerény, ám mindig kifogástalan öltözékben megjelenő mestert. Követői azt mondták, hogy a jelenlétében nagyon kellett ügyelniük a gondolataikra, mert gyakorta megérezte, mi jár a fejükben.

Egyszer, még a mágid életében, orosz falvakat látogatott. Visszatérvén Mezricsbe, beszámolt a mágidnak az eredményeiről: „szakadt ruhájú és ép szívű zsidókat találtam ott. Ép ruhájú és megtört szívű zsidókká tettem őket”. Vagyis: elszegényedett, megélhetés nélküli zsidókkal találkozott, akik nem tudták, hogy az embernek az a célja és feladata ebben a világban, hogy egyre tökéletesebbé tegye a lelkét. Menáchem Mendel rabbi segítségével megfelelő megélhetést találtak, és fontos lett számukra lelkük tökéletesítése is.

A vityebszki rabbi azonban leginkább arról ismert, hogy az alija, az Izrael Földjére való visszatérés egyik úttörője volt. 1777-ben 300 hászidjával együtt költözött a Szentföldre, megteremtve az izraeli hászid letelepedés alapjait és példát mutatva a következő nemzedékek számára. Először a Gálilban (Galilea) fekvő Pekiinben telepedett le, majd Cfátra, végül pedig Tverjába (Tibériás) költözött egész közösségével. 1788-ban, ijár hónap elsején bekövetkezett halálát követően itt is temették el, a Báál Sém Tov tanítványai között.

Menáchem Mendel rabbi történeteiből egy igazi cádik élete rajzolódik ki, aki magatartásával, tetteivel utat mutatott tanítványainak és követőinek. Jellemző rá az a történet, ami az Izrael felé vezető úton esett meg. Amikor Isztambulba értek, útjuk legutolsó szakaszához hajót kellett szerezniük. A nagy, erős, biztonságosnak látszó hajók helyett a rebbe egy rozoga csónakot választott. Miért? Mert, mint mondta, azon a hajón szentség ül, és a spirituális szentség fontosabb a fizikai megjelenésnél. Valóban, a szemre bizonytalan alkotmány Menáchem Mendel rabbi imájának és egy csodának köszönhetően túlélt egy vihart is a tengeren, és általa biztonságban jutott a rebbe és minden hászidja az Ígéret Földjére. Később megtudták, hogy mintegy negyven évvel korábban Elázár Rokéách rabbi jutott ugyanazzal a hajóval Erec Jiszráelbe. A rebbe ezt a szentséget érzékelte a járművön.

Már Tverjában lakott a közösség, amikor egyszer úgy esett, hogy nem érkezett meg Európából a várt adomány, aminek segítségével fenntartották magukat. Az emberek éhesek voltak, a rebbe azonban így nyugtatta meg őket: „Persze, hogy éhesek vagytok. De miért panaszkodtok miatta egész álló nap? Tegyetek, ahogy én teszek. Reggelente egy negyed órán át éhes vagyok, aztán megy tovább a napom. Amikor eljön a következő étkezés ideje, megint megéhezem, aztán elmúlik, és halad tovább a nap. Amikor van ételünk, akkor sem eszünk egész nap. És amikor nincs élelem, akkor is elegendő csak az étkezések idejében éhesnek lenni.”

A rabbi folyamatos kapcsolatban maradt Oroszországban hátrahagyott hászidjaival. Ezt küldöttei és a rendkívül sűrű levelezés tette lehetővé. Levelezését, kommentárjait és egyéb magyarázatait halála után Pri háárec (A Föld [Izrael Földje] gyümölcse) címen foglalta kötetbe egy közeli tanítványa. Tóramagyarázataira jellemző a kabalán alapuló, ezoterikus megközelítés és a gyakran tömör, csak utalásokat, de nem hosszas kifejtéseket tartalmazó stílus.

Utolsó éveiben Cfáton élt. Egyszer nagy kiáltozást hallott az utcáról, és kiküldte a segédjét, hogy nézze meg, mi történt. A segéd azzal tért vissza, hogy elérkezett a Másiách, a megváltó. Menáchem Mendel rabbi kinyitotta az ablakot, kiszagolt, tagadólag megrázta a fejét és visszatért ahhoz, amit korábban csinált. Elcsodálkoztak a közelében tartózkodók, nem értették, hogy honnan tudja a rebbe, milyen a messiás szaga. Ha pedig tudta, miért kellett még az ablakot is kinyitnia. A magyarázat a következő volt: a rabbi olyan magas spirituális szinten volt, hogy a saját szobája már a messiási idők levegőjével volt tele. Az utcán azonban nem volt érezhető ez a levegő, és azért kellett az ablakot kinyitnia, hogy erről a különbségről meggyőződhessen.

Menáchem Mendel rabbi szerénységét eltávoztában is megőrizte. A rengeteg nélkülözés, diaszpórabeli és izraeli közösségéért való aggódás és munkálkodás felemésztette az egészségét. Amikor közeledni érezte halálát, úgy rendelkezett, hogy egy órán belül temessék el „bármelyik zsidó mellé. És remélem, hogy nem érzi majd szégyennek ezt, ahogyan én sem érzem szégyennek, akármelyik zsidó mellé is temetnek”. Azt is elrendelte, hogy egyetlen fia ne mondjon hosszú beszédet halála után és sírkövére mindössze ennyit véssenek: „Tanárunk, Menáchem Mendel rabbi”.

Az Izraelbe való költözéssel Menáchem Mendel rabbi feladta központi szerepét a hászid mozgalomban. Ugyanakkor megvetette a hászidizmus elterjedésének alapjait a Szentföldön. Amikor követői adományokat gyűjtöttek az Izrael Földjén letelepedettek számára, akkor megerősítették kapcsolatukat a Szentfölddel. A vityebszki rabbi példát mutatott számukra, hogy az ember képes lehet önfeláldozó módon feladni kényelmes életét, hogy az Ígéret Földjén élhessen. Költözése utat mutatott a leszármazottai számára és erőt adott sokaknak a továbblépésre.

Emléke legyen áldott!

zsido.com