A Tóra csak azt a betérést ismeri el, mely mély meggyőződésből fakad, és semmi más nem motiválja a betérőt, mint az, hogy a zsidó nép tagja lehessen és az Örökkévaló parancsolatai szerint élhessen. Ehhez sokszor hatalmas áldozatokat kell hoznia a betérni szándékozóknak, családjukat, egzisztenciájukat, jövőjüket, biztonságukat is fel kell adniuk ideáljuk és vágyuk beteljesítése érdekében. Éppen ezért nevezik a zsidó vallást választókat így: gér cedek – igaz betért.

Sávuot napján van Dávid király halálozási évfordulója. Dávid a zsidóságba betért Rut dédunokája volt és az ő leszármazottai közül kerül majd ki a másiách, Izrael népének megváltója. Izraelen kívül sávuot kétnapos ünnep és az ünnep második napjára esik az 1749-ben mártírhalált halt vilnai betért, Ávráhám ben Ávráhám halálozási évfordulója. Az ő történetét meséljük most el olvasóinknak.

Potocki gróf családja az XVIII. század elején a legbefolyásosabb és leggazdagabb lengyel nemesi családok közé tartozott. Hatalmas birtokai többek közt Wilno (Vilnius) városát is magukba foglalták. Lengyel nemesekhez illően elkötelezett katolikusok voltak és nagy összegekkel támogatták a jezsuita rendet is. A gróf egyetlen fia, Valentin 16 éves korától a vilniusi katolikus akadémián tanult. Azt mondják, egyszer megmentett néhány gyereket, akiket idősebb suhancok támadtak meg. Amikor megkérdezte, hogy mivel provokálták ki a támadást, annyit feleltek: „Semmit sem tettünk. Csupán azért bántalmaztak minket, mert zsidók vagyunk.” Valentin ekkor találkozott először zsidókkal a pezsgő zsidó élettel rendelkező Vilnában.

A papságra készülő fiúnak természetesen tanulmányoznia kellett Mózes öt könyvét. Elemző és a dolgok mélyebb összefüggéseit kutató fiatal lévén, felkeltették az érdeklődését az ellentmondások, többek között az, hogy Isten megígérte a népének, hogy soha nem szakítja meg a velük kötött szövetségét, és Isten nem ember, hogy megszegje a szavát. Végül arra a következtetésre jutott, hogy amennyiben a Biblia igaz – és annak igazságában hitt – akkor mindaz a rossz, amiket a zsidókról tanítottak neki, hazugság. Elhatározta, hogy nagy tudású zsidóktól kér segítséget, hogy megérthessen bizonyos dolgokat.

Elment a közösség rabbijához, a később szintén mártírhalált halt Menáchem Mann rabbihoz, és rengeteg kérdést tett fel neki. Minél több kérdésre válaszolt a rabbi, annál többet szeretett volna tudni a fiatal gróf és leendő pap. Potocki senkinek sem beszélt az egyre sűrűsödő találkozókról, melyek során minden kérdésére választ talált, és rájött, hogy az egyetlen igaz út a Tóra útja. Végül megérett benne az elhatározás: be szeretne térni a zsidóságba. A rabbi megpróbálta lebeszélni és eltéríteni ettől, de semmilyen érv nem használt. Valentin Potocki zsidó akart lenni. A rabbi Amszterdamba irányította azzal, hogy az ottani rabbi – ha ő is helyesnek véli – betérítheti a fiatalembert. Valentin Potocki legközelebbi barátjával kelt útra, bár az illető később elhagyta őt és visszatért Lengyelországba. Szülei úgy tudták, tanulmányaik befejezése előtt utazni akarnak, ám a két fiatalembernek más tervei voltak, melyekről senkinek sem beszéltek…

Miután a fiatalember Róma és Párizs után titokban, szülei szeme elől eltűnve megérkezett Amszterdamba, felkereste a rabbit, aki kedvesen fogadta, de őt is meg kellett győzni arról, hogy Valentin valóban komolyan gondolja a betérését és őszinte szívből szeretne minden mást feladva a zsidó nép tagjává válni. Nem sokkal később megtörtént a körülmetélés, majd a mikve (rituális fürdő) vizében is megmerítkezett és így a zsidó nép tagjává vált.

Zsidóként az Ávráhám nevet vette fel, és így is került be a zsidó történelem lapjaira: Ávráhám, Ávráhám ősatya fia. Minden percét a tóratanulásnak szentelte és a lehető legpontosabban betartott minden parancsolatot, szokást és hagyományt. Mindeközben a barátja, akivel korábban útnak indult, megházasodott, családot alapított, ám nem lelte örömét a legmagasabb nemesi körök szórakozásaiban, és vágyott arra, hogy követhesse az egykori grófot. Végül meggyőzte az asszonyt, hogy költözzenek Königsbergbe, ahol nem sokkal később megvallotta a feleségének, hogy zsidó szeretne lenni. Megrendezték a férfi eltűnését (ő is Amszterdamba tartott), és a tervek szerint az asszonynak egy éve volt rá, hogy eldöntse, követi-e őt titokban, vagy újraházasodik. Amszterdamba érve azt találta, hogy barátja, Ávráhám ben Ávráhám néhány nappal korábban elhagyta a várost. Ő is betért és betérésekor a Báruch ben Ávráhám nevet kapta. Szorgalmasan tanulta a Tórát és egy évvel később csatlakozott hozzá felesége és a fiuk is, majd – azt mondják – együtt költöztek a Szentföldre.

Ávráhám ben Ávráhám közben városról városra járt, majd mintegy tíz évvel az „eltűnése” után visszatért szülőföldjére, ahol nap mint nap halálos veszedelemben élt – ha felismerik, halállal büntetik a betérése miatt. A tanházban töltötte minden idejét és a helybeli asszonyok felváltva vittek neki minden nap néhány pohár meleg kecsketejet és száraz süteményt, amiből fenntartotta magát.

Egy napon a helyi szabó fia, aki örömét lelte a felnőttek zavarásában, hangoskodva rohant be a tanházba. Ávráhám ben Ávráhám szigorú szavakkal tessékelte ki az ordibáló társaságot, és az iszákos és durva emberként ismert szabó, aki munkájából kifolyólag a felsőbb körökben is mozgott, bosszút esküdött. Az ő feleségének a többiek nem hagyták, hogy ellássa a cádik, vagyis szent ember hírében álló férfit, mert azt mondták, nem jó a kecsketej, amit adni akar neki. Korábban hallott már Potocki gróf eltűnt fiáról és sejtette, hogy a rejtélyes alak, akiről senki sem tudja igazából, hogy ki, azonos Valentin Potockival. Nem sokat gondolkozott, feljelentette őt az illetékes hatóságoknál, akik le is tartóztatták a férfit. Istenkáromlás és eretnekség vádjával egyházi bíróság elé állították és máglya általi halálra ítélték. Családjának semmiféle közbenjárása sem tudta a zsidóvá lett férfit megingatni a hitében vagy rábírni az Örökkévaló megtagadására, és a hatóságokat sem sikerült meggyőzni arról, hogy enyhítsék a kegyetlen ítéletet. Ávráhám ben Ávráhámot tehát rettenetes kínzások és hosszadalmas vallási viták után máglyahalálra ítélték, és ő kész volt arra, hogy életét adja az Örökkévalóért és a Tóráért, vagyis ál kidus Hásem – Isten Nevének megszentelése közben haljon kínhalált. Az öreg gróf és a felesége megpróbálták elhitetni a hatóságokkal, hogy fiuk gyenge idegállapota okozta azt, hogy annyira eltévelyedett, hogy zsidó lett, és amint megerősödik és az egészsége helyreáll, visszatér a katolikus egyház kebelébe. Aki azonban találkozott az Isten Tórája iránt végletekig elkötelezett emberrel, azonnal látta, hogy semmi ilyesmiről nincs szó, így a hatóságok kitűzték a kivégzés napját 1749 sávuotjának második napjára.

A zsidók ezen a napon mind az otthonaikban maradtak és úgy imádkoztak, hiába volt ünnep, mivel attól tartottak, hogy a kivégzéstől felingerelt csőcselék megrohanja a helyi zsidókat. Reménykedtek azonban abban, hogy a szent életű betért érdemei megmentik őket a pogromtól.

Mielőtt a máglyát a magas egyházi méltóságok és a helybeliek jelenlétében meggyújtották volna, még egyszer utoljára megkérdezték Ávráhám ben Ávráhámot, hogy hajlandó-e megtagadni zsidóságát. Ő azonban azt felelte, hogy elítéli a vak és kegyetlen vallási fanatizmust, melyben ő is felnőtt, és készen áll arra, hogy az életét adja Isten Nevének megszenteléséért. Figyelmeztette a jelenlévőket, hogy Isten bizonyosan megtorolja az ő ártatlanul kiontott vérét és minden más zsidó vérét is. Ekkor a felbőszült egyházi méltóságok jelt adtak a máglya meggyújtására. Ávráhám ben Ávráhám, a szent életű betért utolsó erejével még elmondta a Smá Jiszráel imát és azt az áldást, melyet erre az alkalomra tanított neki a rabbija. Azt mondják, egyetlen zsidónak sikerült álruhában a máglya közelébe férkőznie, hogy ámennel felelhessen az áldásra. Utolsó leheletéig ismételte, hogy az Örökkévaló egy. A hatóságok szigorúan megtiltották a zsidóknak, hogy akár a környékre is betegyék a lábukat, de egy zsidó, Eliézer Zinkesz, akinek nem volt szakálla, nem-zsidónak álcázta magát és azt hazudta az őröknek, hogy a grófnő küldte egy nagy köteg pénzzel, hogy annak fejében összegyűjthesse fia földi maradványait. Az őr elfogadta a pénzt, az összegyűjtött maradványokat pedig Vilnius régi zsidó temetőjében helyezték örök nyugalomra.

Azt mondják, mindenki, akinek bármi köze volt a mártírhalált halt betért kivégzéséhez, szörnyű véget ért. A máglyához lelkesen fát gyűjtők egy pusztító tűz martalékává váltak, egy asszony, aki grimaszolt a máglyához vezetett férfira, egy agyvérzés következtében örökre torz arcú maradt. A kivégzés helyére néző épület faláról soha többé nem lehetett lemosni a máglya füstjének feketéjét, hiába mosták, vagy festették le újra és újra, a fekete mindig átütött rajta. Végül le kellett bontani az épületet.

A szent életű betért sírja éveken át jelöletlen maradt. Az idők során egy fa nőtt fölé, mely mintha két karjával átkarolta volna a sírt, melyre végül egyszerű feliratot véstek: Itt nyugszik Ávráhám ben Ávráhám, a cádik. Sávuot második napja, 5509. Maguk a zsidók is annyira féltek említeni az eseményeket, hogy több mint száz évnek kellett eltelnie, mire végül kiadták a történetét. Valódi sírkövet csak 1927-ben emeltek neki. Azt mondják, az eredeti sír a vilnai Gáon későbbi, 1797-ől származó sírja mellett volt található. A mai építményt a sírok fölött egy korábbi, a szovjetek által elpusztított épület helyett, más helyszínen, az áthelyezett maradványok fölött emelték.

zsido.com