A vörös tehénről és a jeruzsálemi Szentélyben alkalmazott tisztulási rituáléról tartottak konferenciát a Jeruzsálemtől északra fekvő Silóban, melynek keretein belül bemutatták a vörös tehén farm öt féltve őrzött jószágát is. A vörös tehén elengedhetetlenül fontos a Szentélyben megkövetelt rituális tisztaság eléréséhez. Az ezzel kapcsolatos parancsolatot szombaton olvasták fel a zsinagógákban.
A konferenciát rendező intézet egyik munkatársa elmondta, hogy
„a vörös tehenek tartására különleges szabályok vonatkoznak. Nem legeltetjük őket, igencsak el vannak kényeztetve és rendkívül piszkosak, mivel a tisztításuk nagy kockázattal jár”
– ha akár csak egy szőrszálat kihúznak egy tehénből, már alkalmatlanná válik a rituáléra. Ha pedig vizesek lesznek, a tél hidegében akár tüdőgyulladást is kaphatnak, így egészen nyárig várnak, amíg biztonságosan és a betegség kockáztatása nélkül megtisztíthatják őket. „A teheneket elkülönített területeken etetjük, nehogy csatározásba kezdjenek, és a Szentély Intézet képviselői kéthetente megvizsgálják őket az arra szolgáló teremben.”
A Texasból Izraelbe érkezett példányok különleges fajtájú egyedek, és színük éppen megfelel annak, amit a Szentélybeli szertartás megkövetel. Fülükbe nem tehetnek jelzést és igát sem vontathatnak. Folyamatosan kamerákkal figyelik őket, nehogy valaki hozzájuk érjen vagy bármilyen módon alkalmatlanná tegye őket.
A purimot követő, niszán hónap újholdját megelőző szombaton olvassák fel a zsinagógákban a tehén szakaszát (párását párá). A Szentélyek idejében e felolvasásnak az volt a célja, hogy figyelmeztessék a rituális tisztátalanság állapotában levő zsidókat, hogy idejében végezzék el a megtisztuláshoz szükséges rituálét, hogy részesülhessenek a peszáchi áldozatból. A rituálisan tisztátalan ember mindaddig nem léphet a Szentély területére és nem részesülhet az áldozatokból, amíg nem tisztult meg a vörös tehén hamujából és forrásvízből készített elegy által. A hagyomány szerint eddig mindössze kilenc vörös tehenet használtak fel a szentélyekben, és a jövőben lesz még egy a Messiás korában.
Bölcseink leírják, hogy a vörös tehénnek teljesen vörösnek kell lennie – már két más színű szőrszál alkalmatlanná teszi a használatra -, ahogyan az is, ha már dolgoztatták, vagy akár csak jármot helyeztek rá, illetve akkor sem használható, ha korábban már párosodott. Amennyiben megfelelő állatot találtak – és szükség is volt rá -, Jeruzsálembe a Templomheggyel (Hár Hábjit) szemben levő Olajfák hegyére (Hár Házétim) vitték, ahol levágták, és cédruságakkal, izsóppal és karmazsinnal máglyán elégették. A hamut a Siloách forrásból nyert, és gondosan őrzött vízzel keverték össze. (A témával kapcsolatos kisfilmünk itt tekinthető meg.) Napjainkban, mivel már és még nem áll a Szentély, ezek a törvények, csakúgy, mint a rituális tisztátalanság törvényeinek legnagyobb része, nem alkalmazhatóak, és csak a messiási időkben kerülnek újra használatba.
Megfelelő vörös tehenet találni nem egyszerű feladat. A Talmud meséli el egy nem zsidó drágakő-kereskedő, Dámá ben Netiná történetét, akihez a Szentélyből küldöttséget menesztettek, hogy megvásároljanak tőle egy bizonyos drágakövet, amire a kohén gádol (főpap) mellvértjéhez volt szükség. A keresett kő azonban egy ládikában volt, de ahhoz, hogy hozzáférjen, fel kellett volna ébresztenie alvó apját. Akármilyen magas árat ígértek Dámának a kőért, ő semmi pénzért nem volt hajlandó tiszteletlenül viselkedni az apjával szemben, és felébreszteni őt. Amikor az apja felébredt, eladta a követ a küldötteknek, és annak érdemében, hogy ilyen nagy mértékben megtisztelte az apját, az lett a jutalma, hogy vörös borja született az egyik tehenének, amit aztán szintén eladott a Szentélynek, és nagy vagyonra tett szert általa.