A SMITÁ ÉV: AMIKOR A SZENTFÖLD MEGPIHEN

A Tóra egyik legösszetettebb és legtöbb szabályból álló törvénye az Izraelen kívül talán kevésbé ismert szombat év, a smitá előírása, mely most Ros hásánákor köszönt ránk. Ebben az évben tilos megművelni Izrael földjét, csupán annyit tehetünk, hogy megóvjuk a növényeket a pusztulástól. A föld gazdátlanná válik, ám a maguktól megtermő gyümölcseit fogyaszthatjuk. Ezen terményekre azonban különleges szabályok vonatkoznak, mert magukban hordozzák a hetedik év szentségét.

Ez áll Mózes harmadik könyvében (25:2-7.):

„Ha bementek az országba, melyet én nektek adok, akkor tartson a föld szombatot az Örökkévalónak. Hat éven át vesd be meződet és hat éven át mesd meg szőlődet és takarítsd be termését. A hetedik évben azonban szombati nyugalom legyen a föld számára, szombat az Örökkévalónak; meződet ne vesd be és szőlődet ne mesd meg. Aratásod utónövését ne arasd le és metszetlen szőlődnek bogyóit ne szüreteld le; szombati nyugalom éve legyen a föld számára. És legyen a föld szombatjának termése nektek eledelül; neked, szolgádnak, szolgálódnak, béresednek és lakódnak, kik nálad tartózkodnak; meg barmodnak és a vadnak, mely országodban van, legyen minden termése eledelül”.

 

Az Örökkévaló tehát hétévente egyszer minden mezőgazdasági munkát megtilt Izrael országában. A sábáthoz hasonlóan, amikor hat dolgos napot követ a pihenőnap, a smitá esetében hat vetéssel-aratással töltött év után következik a teljes éven át tartó tartózkodás a földműveléstől. Mózes második könyve (23:10–11.) a smitá még egy fontos aspektusát világítja meg:

„Hat éven át vesd be földedet és gyűjtsd be termését. A hetedikben pedig engedd ugarnak és hagyd el, hogy egyék (termését) néped szűkölködői, és amit meghagynak, egye meg a mezei vad; így tegyél szőlőddel és olajfáddal”.

 

A szombat évnek tehát létezik egy szociális oldala is: felhívja a figyelmet a nélkülözőkre. A magától megtermett, hetedik évi termés gazdátlan. Aki hiányt szenved valamiben, fizetség nélkül ehet belőle.

E fenti előírások nem csupán jó tanácsok. A smitá elhanyagolásáért szigorú büntetést helyez kilátásba a Tóra (3Mózes 26:33–25.):

„Benneteket pedig elszórlak a népek közé és kardot rántok mögöttetek; így lesz országotok puszta, városaitok pedig romokká lesznek. Akkor lerója a föld szombatjait pusztasága egész ideje alatt, ti pedig lesztek ellenségeitek országában; akkor nyugszik a föld és lerója szombatjait. Pusztasága egész ideje alatt nyugszik, amiért hogy nem nyugodott szombatjaitokon, midőn laktatok rajta”.

A szombat évben végzett mezőgazdasági munka az Izraelből való kiűzetést vonja maga után. A föld visszaköveteli a nyugalmat, melyet nem kapott meg, amíg zsidók népesítették be.

Első olvasatra talán nem könnyű megérteni, hogy mi szükség van egy ilyen sok nehézséggel és komoly áldozatokkal járó parancsolatra. Vajon mi az Örökkévaló akarata a smitá előírásával?

Maimonidész (Mose ben Májmon rabbi, 1138–1204), a zsidó világ egyik legnagyobb törvénymagyará­zó­ja két okot sorol fel a Tévelygők út­mutatója című művében (3:39.). Az egyik a fent említett jótékonyság, a szegényekre való odafigyelés fontossága. A másik pedig a termőföld minőségének javítása. Az ugaron hagyott, bevetetlen föld tápanyagot halmoz fel, így az elkövetkező években ismét bőséges termést biztosít. Egy másik bölcs, Don Jicchák Ábárbánel rabbi (1437–1508) jogos megjegyzést tesz ez utóbbi állítással kapcsolatban: ha a termelésre fogott föld évről évre veszít erejéből, akkor nyilván a hatodik évben adja a legkevesebb hozamot. A Tóra mégis azt ígéri, hogy a smitá előtti évben a föld háromszor annyi termést ad, mint máskor! Az ellentmondás feloldását Mózes harmadik könyvében (25:20-21.) találjuk:

„Ha pedig azt mondjátok: Mit eszünk majd a hetedik évben, íme, nem vetünk és nem takarítjuk le termésünket? Én rendelem áldásomat számotokra a hatodik évben és meghozza a termést három évre”.

 

Isteni csoda tehát a smitá megőrzésének jutalma. Az Örökkévaló áldása megsokszorozza a legyengült termőföld erejét.

A nincstelenek ellátása kapcsán is felmerülhet egy fontos kérdés: ha a hetedik évi termés gazdátlan és a szegények ellátását szolgálja, talán logikusabb lenne még többet dolgozni a földeken, hogy a nélkülözőknek több termés jusson?! Áháron Lichtenstein rabbi (1933–2015) szerint a munkatilalom célja nem csupán a szegények megsegítése, hanem a földtulajdonos alázatossá tétele is. Azzal, hogy a parlagon hagyott földjén, emberi beavatkozás nélkül megtermő gyümölcsöt a rászorulók elvihetik, a földműves rádöbben, hogy valójában nem a sajátjából ad. Az Örökkévalóé a föld és rajta minden.

Ehhez hasonlóan vélekedik a Tóra parancsolatait számba vevő Széfer Háchinuch kötet is, (mely feltételezhe­tően a 13. században, Barcelonában élt Áháron rabbi munkája). Így fogalmaz:

„A smitá megtartásának további előnye, hogy megtanít a lemondásra és az elengedésre (…) az ember tehát emlékezni fog arra, hogy a termőföld nem magától, a saját erejéből adja terményeit, hanem, mert felette áll a Teremtő, aki a föd tulajdonosának teremtője is”.

 

A smitá megőrzése által tehát nem eshet abba a hibába a földműves, hogy gőgösen kijelentse:

„Erőm és kezem hatalma szerezte nekem ezt a vagyont” (5Mózes 8:17.).

 

A Széfer Háchinuch szerint egy további fontos tulajdon­sá­got is megerősít bennünk a smitá parancsolata: az Örökkévalóba vetett feltétlen hitet. A földjéből élő izraeli gazdálkodó minden hét évben egyszer kijelenti: „A birtokom gazdátlan, és egy éven keresztül nem művelem meg. Az Örökkévaló gondoskodik a megélhetésemről”. Olyan ez, mint amikor a pusztában vándorló zsidók az isteni gondviselésre bízták magukat és a naponta hulló manna táplálta őket.

Áháron rabbi szerint még egy jelentős tanítással szolgál a szombat év micvája, ez pedig a világ isteni teremtésébe vetett hit. Ahogy a hetente ismétlődő sábát megtartásával a világ teremtése és Teremtője mellett tanúskodunk, úgy a smitá is ezt a célt szolgálja:

„A parancsolat lényege, hogy szívünkbe vésse (…) azt a tényt, hogy a világ teremtés útján jött létre, mert az Örökkévaló hat nap alatt teremtette meg az eget és a földet (…) és hogy kiirtsa gondolataink közül azt az elképzelést, hogy a világ öröktől fogva létezik, ahogy ezt a Tórát megtagadók állítják”.

 

Cvi Hirs Kalischer rabbi (1795–1874) a smitá egy to­váb­bi előnyére hívja fel a figyelmünket:

„Egy további oka [a parancsolatnak], hogy ez által az emberek nem lesznek állandóan a földműveléssel és az anyagiakkal elfoglalva (…) amikor a munka kényszere szünetel, lehetősége nyílik, hogy a Tórával foglalkozzon”.

 

Ideális esetben tehát a hat éven át kemény fizikai munkát végző földműves egy teljes éven át a tanulásnak szentelheti magát.

Ávráhám Jicchák Kook rabbi (1865–1935) úgy gondolta, hogy amíg a sábát az egyént szabadítja fel hétről hétre, addig a smitá Izrael egész nemzetét emeli magasabb spirituális szintre minden hetedik évben.

Eddig az elmélet. Közel kétezer éven keresztül a smitá csupán elméleti kérdésként merült fel a zsidó irodalomban. A modern kor első alijahulláma után, a XIX. század végén azonban vallásos kelet-európai és jemeni bevándorlók mezőgazdasági településeket alapítottak a Szentföldön, és a smitá  előírásainak betartása gyakorlati kérdéseket vetett fel. Még inkább így van ez manapság, amikor közel tízmillió ember élelmezését kell megoldania a zsidó államnak. Erre több lehetőség is adódik, melyek közül nem mindegyik élvez teljes elfogadottságot a különböző vallási irányzatok között. Alább a legfontosabb megoldásokat tekintjük át.

 

A hatodik év terményei

A legegyszerűbb megoldás a hato­dik év terményeit árusítani és fogyasz­tani. Számos növény (pl. a ga­bonafélék, a burgonya, a répa, a hagyma) jól tárolható, így egész év­ben felhasználható.

 

Heter mechirá

A leginkább elterjedt megoldás a heter mechirá, magyarul eladási engedély, mely a XIX. század egyik legnagyobb talmudtudósához, Jicchák Elchánán Spektor rabbihoz fűződik. Az ő idejében alapították az első mezőgazdasági településeket a Szentföldön, és fennállt a veszély, hogy a smitá szigorú betartásával éhínség ütné fel a fejét, és a lakók elhagynák a frissen alapított falvakat. A heter mechirá keretében az izraeli termőföldek egy részét egy nem zsidónak adják el, arra a véleményre támaszkodva, hogy csak zsidó tulajdonban álló földre vonatkoznak a smitá szabályai. Az eladás után a föld eredeti, zsidó tulajdonosai a hetedik évben is megművelik a földet. Manapság ügyelnek arra is, hogy ezen a földeken nem zsidó vendégmunkások végezzék a valós mezőgazdasági tevékenységeket a hetedik évben. Az engedmény célja, hogy biztosítsa a mosávok és kibucok prosperitását, és ne hagyjanak fel a földműveléssel a kieső bevételek miatt. A vallásos társadalom jelentős része (elsősorban a háredi zsidók) nem vásárol a heter mechirá felhasználásával termelt zöldségekből és gyümölcsökből, mert nem tartják elfogadhatónak az engedményt, hisz sok vélemény szerint még az eladott földre is vonatkozik a smitá előírása. Különösen problémás az engedmény egy olyan korban, amikor nem fenyeget az éhínség. Az egyik legnagyobb probléma ezzel a megoldással a Tóra (5Mózes 7:2.) azon parancsa, hogy az Izrael országában élő népekkel „ne köss szövetséget és ne könyörülj rajtuk”. A Talmud (Ávodá Zárá 20a.) ezt úgy magyarázza, hogy nem engedhetjük, hogy idegenek földbirtokhoz jussanak a Szentföldön. A múlt század egyik legnagyobb izraeli rabbija, a Cházon Is (Ávráhám Jesájá Ka­relitz rabbi, 1878–1953) emiatt úgy vélte, hogy a heter me­chirá alapján történt eladás semmis, így a smitá szabályai továbbra is vonatkoznak az adott földterületre.

 

Jövul nochri

Ahogy említettük, a legtöbb vélemény szerint a nem zsidó tulajdonban lévő birtokra nem vonatkoznak a smitá korlátozásai, így a Szentföldön élő arabok által termelt zöldségek és gyümölcsök nem hordozzák magukban a hetedik év szentségét, ezért szabadon forgalmazhatók és fogyaszthatók. A Cházon Is logikáját követve az arabok nem valódi tulajdonosai a földnek, így az ő terményeikre is vonatkoznak a smitá szabályai. Sokan politikai okokból ellenzik ezt a megoldást, mert a zsidó termelők kárára erősíti az arab földművesek pozícióit. A NöCIV (Náftáli Cvi Jehudá Berlin rabbi, 1816–1893) a következő módon fogalmazta meg az itt feszülő problémát: „Elmenekülnek a farkastól és az oroszlán karjaiba rohannak”. A példázatban a farkas a smitá korlátozásait jelenti, melyek a legtöbb vélemény szerint napjainkban csupán rabbinikus erejűek, az oroszlán pedig a „ne köss szövetséget és ne könyörülj rajtuk” tórai tilalmát szimbolizálja.

 

Jövul Chul

További lehetőség a külföldről behozott termények fogyasztása, hiszen a smitá csak Izrael földjére vonatkozik. Ez szintén politikai alkuk tárgya, hiszen az izraeli gazdák a smitán kívüli években is elkeseredett harcot folytatnak a behozatali korlátozások fenntartása mellett.

 

Mácá menuták

Mindenki által elfogadott megoldás a termőföldtől elválasztva, lyuk nélküli konténerekben termeszteni zöldségeket, melyekre így nem vonatkoznak a smitá törvényei.

 

Az Árává terményei

Az Izrael déli részén fekvő Árává-sivatag kívül esik azon a területen, melyen megtelepedtek a babilóniai fogságból visszatérő zsidók és melyet Ezra próféta megszentelt. A smitá szempontjából ez a terület nem számít a Szentföld részének, így a szombat év korlátozásai nem vonatkoznak rá. Az itt működő kibucok és mosávok terményei ezért nem rendelkeznek a hetedik év szentségével.

 

Ocár bét din

Végezetül lássuk a legoptimálisabb megoldást, melyet egy Izraelben élő zsidó a smitá évében választhat. Bölcseink döntése értelmében egy bét din (vallási bíróság) be­takaríthatja a hetedik évben magától megtermett gyümölcsöket, és forgalomba is hozhatja azokat. Ma­gáért a terményért nem kérhet pénzt, mert nem ke­reskedhetünk a hetedik év szentségét magában hordo­zó gyümölcsökkel, ám szállítási és kezelési költséget fel­számíthat. Ez ad némi megélhetést a farmerek szá­mára, továbbá a vásárló részesül az elfogyasztott gyü­mölcsök szentségéből. Az ocár bét din által piacra ke­rült gyümölcsökkel azonban különleges szabályok sze­rint kell eljárni, hogy ne sértsük meg szentségüket. Tilos szemétbe dobni őket, még a héjukat is külön gyűjtjük és csak azután dobjuk ki, hogy beindult a rothadási folyamat. Nem illik a tányéron hagyni belőlük és nem használhatjuk fel őket a megszokottól eltérő módon. Ezenfelül tilos külföldre szállítani az ilyen gyümölcsöt.

Bár a smitá megtartása nem könnyű és áldozatokkal jár, mégis érdemes örömmel és odafigyeléssel várni beköszöntét minden hetedik évben, hiszen a gyakorlatban felmerülő problémák és nehézségek mind arról tanúskodnak, hogy az ősi próféciáknak megfelelően ismét termőre fordul Izrael országa, újra zsidók művelik a Szentföldet, mely a végső megváltás egyik legvilágosabb jele.

„Ti pedig, Izrael hegyei, lombotokat fogjátok adni és gyümölcsötöket fogjátok hordani Izrael, népem számára, mert közel vannak, hogy eljöjjenek. Mert íme, én hozzátok térek, hozzátok fordulok, hogy megműveltessetek és bevettessetek” – írja Jechezkél próféta (36:8.). Rási pedig a következő magyarázatot fűzi ehhez a Megi­lá traktátus 98/a. lapján:

„Amikor Izrael földje bőséges termést fog adni, akkor kezdődik majd a megváltás, és nincs ennél biztosabb jele a megváltás eljövetelének.”

A megváltás korában tehát a föld megbékél a zsidókkal és a száműzetést kiváltó bűnök (mint amilyen a smitá szabályainak megszegése) miatt megszakadt kapcsolat helyreáll Izrael népe és Izrael országa között.

 

A cikk az Egység 145. számában jelent meg.