Izraeli tudósok a domesztikáció jeleit figyelték meg az országban élő aranysakálok között, melyek nagy számban laknak emberi települések közelében, legyen szó a központtól távol eső falvakról vagy akár a Tel-Avivban fekvő Járkon parkról. A Golán-fennsík sakál-populációját figyelő szakemberek szerint elképzelhető, hogy a jövőben a háziállatok között tartjuk majd számon ezt a fajt – írja az Arutz7.

A kutatók szerint a háziasodás első jelei már megfigyelhetőek az aranysakálokon, s elképzelhető, hogy éppen azon a folyamaton mennek keresztül, melyet a farkasok tettek meg, amikor vadállatból az ember legjobb barátaivá váltak.

A tudóstársadalom eleinte gyanakvással fogadta a beszámolókat. A legtöbben úgy vélték, hogy a megfigyelt egyed valójában egy kutya-sakál hibrid, ám a genetikai vizsgálatok megállapították, hogy valódi, fajtiszta aranysakálról van szó. A domesztikáció egyik jele a szőrzet hosszának, színének és mintázatának megváltozása. A Jackie-nek elnevezett egyed szőre hosszabb volt a szokásosnál, fehér foltok borították, farkát pedig felemelve tartotta.

A sakálok száma egész Izraelben növekszik és hasonló körülmények veszik körül őket, mint a háziasodó farkasokat a termékeny félhold területén, mintegy tizenötezer évvel ezelőtt: a növekvő népesség településein egyre több szemétbe hajított élelmiszer válik elérhetővé, melyek az emberek közelébe vonzzák a kevésbé félénk egyedeket. A bőséges és könnyen megszerezhető táplálék következtében az állatok fokozatosan elvesztik a vadászathoz elengedhetetlen képességeiket, csökken az izomtömegük és az állkapcsuk mérete, nem lesz szükségük a terepszínű szőrzetre és növekszik a szőrzet színének változatossága. Éppen ezeket a jellegzetességeket figyelték meg a Golán-fennsíkon is, több egyed esetében. A tudósok azt remélik, hogy több ezer év után talán ismét elindul egy állatfaj háziasodása, melyet élő adásban követhetnek figyelemmel. A megváltozott küllemű aranysakálok tanulmányozásához a kutatók a Golánon élő emberek segítségét is igénybe veszik, és azt kérik a lakosságtól, hogy dokumentálják a településük közelében feltűnő egyedeket.

 

Megszakítás