A lubavicsi Rebbe küldöttei a sliáchok és a sluchák (férfiak és nők) világszerte azért dolgoznak, hogy elvigyék a zsidóság fényét mindenhova, ahol zsidók megfordulnak. Munkájuk sokszor erőt próbáló és magányos. Éppen ezért kezdeményezte a Rebbe, hogy évente egyszer gyűljenek össze és osszák meg tapasztalataikat egymással, erőt merítve a következő évnyi munkához. 

 

Találkozási pont

„Bár leginkább konferenciának szokták fordítani, de inkább egy nagy összejövetel, aminek sok része van” – magyarázza Feldmann Mussie rebecen nem sokkal azután, hogy hazaért a New Yorkban rendezett Kinusz háSluchot rendezvényről, melyen a női küldöttek találkoznak egymással. – „A férfiak kiszlév 1-jén gyűlnek össze, azon a napon, amikor a Rebbe felépült egy súlyos betegségből, a nők pedig svát 22-én, a rebecen jorcájtján.”

Vajon milyen programot kínálhat egy rebeceneknek szervezett konferencia vagy összejövetel?

„Olyan programot igyekeznek összeállítani, amelyben benne van minden, ami segíthet egy rebecennek, aki a világ valamelyik pontján egy közösséggel foglalkozik egész évben. Persze adnak elég időt a beszélgetésekre, mert mindenki nagyon szeret beszélgetni a régi ismerősökkel vagy az újakkal. Nekem az életem minden szakaszából vannak általában ismerőseim a Kinuszon. Az egyikkel együtt táboroztunk gyerekkorunkban, a másikkal Amerikában jártam egy iskolába, a harmadik a férjem barátjának a felesége és így tovább. Nagyon érdekes találkozni velük és megtudni, hol élnek, mit csinálnak.”

Márpedig az ilyenkor összegyűlő több ezer nő szó szerint a világ minden pontjáról érkezik. „Vannak, akik Amerika távoli részein élnek egyedüli vallásos családként, hogy az ottani egyetemen tanuló zsidóknak segítsenek, vannak, akik Afrikában, mert ott vannak zsidó üzletemberek, vannak, akik nagyobb közösségekben. Mindenki más szerepet tölt be, például részt vesznek olyanok is, aki ugyan Brooklynban élnek, de a sliáchok számára készítenek oktatási anyagokat. Vannak izraeliek, akik pl. egy kórházban sliáchok és látogatják a betegeket, segítenek nekik.”

Hibrid találkozó élőben és online

A szervezők workshopokkal, előadásokkal készülnek, a programot haszid összejövetelek, fárbréngenek is tarkítják. A Kinusz nyelve alapvetően az angol, de minden idősávban kínálnak héber nyelvű workshopokat, az előadásokat pedig szinkrontolmács fordítja héberre.

„Alkalmanként öt-hat workshopból lehet választani, a témák nagyon változatosak. Vannak a közösségi munkával kapcsolatos témák, pl. mutatnak módszereket, hogy hogyan lehet segíteni a közösségünket, ha valamilyen konfliktus adódik benne. Vannak, amik a magánélethez kapcsolódnak, pl. hogy lehet segíteni a gyerekeinknek, hogy büszkén éljék meg a zsidóságukat akkor is, ha ők az egyedüli vallásos gyerekek a környéken, hogyan tudjuk működtetni a házasságunkat. Vagy egészen mindennapi témák, hogy hogyan lehet egy nagycsaládos otthont rendben tartani. Van közös tanulási workshop vagy olyan, ahol rabbik válaszolnak a sliáchok életéhez kapcsolódó speciális kérdésekre, mint hogyan illik a közösségi médiában megjelennie egy küldöttnek vallásos zsidóként. Vannak témák, amelyek a magánéletünkhöz és a munkánkhoz is kapcsolódnak, pl. mindenféle érdekes magyarázatok a mikvékről. Vannak workshopok különböző életkorokra is, pl. volt kifejezetten az 50 feletti slucháknak óra arról, hogyan változik a szerepük a kor előrehaladtával és ehhez hogy tudnak alkalmazkodni. Nagyon nehéz választani közülük, ez olyan, mit egy továbbképzés, rengeteget tanulunk.”

Magyarországot idén ketten képviselték a Kinuszon: Feldman Mussie mellett a Budapesten tanuló izraeli diákok programjait koordináló Esti Eisenberg is részt vett a programon. További két rebecen, bár tervezte, hogy részt vesz az összejövetelen, a járvány miatt végül nem vállalta az utazást, ám mégsem kellett teljesen lemondaniuk a részvételről nekik sem. A Covid-járvány következtében ugyanis idén hibrid rendszerben zajlott a Kinusz, és a programokat élőben közvetítették. Ezeket nemcsak azok élvezhették, akik kénytelenek voltak távol maradni az összejöveteltől, de azok is, akik ott voltak ugyan, de lemaradtak valamelyik őket érdeklő programról, hiszen interneten keresztül ezek továbbra is megtekinthetőek a slucháknak.

„Nem tudtam minden engem érdeklő programhoz csatlakozni az interneten” – meséli Mushky Stell, az újbudai zsinagóga rebecenje, aki a járvány miatt mondott le végül az útról –, „hiszen itt közben zajlott az élet, itt voltak a gyerekek, a munka. De volt, amihez tudtam csatlakozni élőben és olyan is, amit utólag vissza tudtam nézni, lassan mindent megnézek, ami érdekelt. Rengeteg nagyon érdekes program volt. Az online verzió persze nem olyan, mint élőben találkozni. De volt egy folyamatos élő zoom fárbréngen, amihez lehetett csatlakozni a Kinusz napjai alatt. Mivel rengeteg ember jelentkezett be különböző időzónákból, soha nem zárták le, csak cserélődtek a moderátorok. Jó volt, hogy legalább így lehetett csatlakozni a többi sluchához.”

Sírunk és nevetünk

A naponta kínált közös előadás sokszor ez ebéd vagy vacsora közben zajlik, gyönyörűen terített asztaloknál. A rebeceneknek, akik egész évben másoknak szerveznek különleges programokat, a közösségüknek készítenek különleges ételeket, minden bizonnyal nagyon jólesik, hogy itt értük teszik meg ugyanezt.

„A központi előadásokat mindig egy-egy slucha csoport szervezi valamilyen témához kapcsolódóan” – meséli tovább Feldman Mussie. „Ezek általában inspiráló történetekre épülő programok, amikhez a Rebbe tanításaiból is választanak passzoló részeket. Sokszor nagyon meghatóak, és sírunk… és van, hogy viccesek, magunkra ismerünk egy-egy humoros jelentben. Sokszor tudunk kapcsolódni a saját tapasztalatainkkal mások történetéhez. Nagyon jó ez, mert láthatod, hogy ha más módon is, de mások is ugyanazt élik meg, mint te: nem vagy egyedül. Egy óriási csapat részei vagyunk, más-más helyen, más-más szerepben, de ugyanaz a célunk, hogy minél több zsidónak mutassuk meg, milyen gyönyörű szép a zsidóság. Mindannyian a Rebbének a ’kezei és a lábai’ vagyunk. Igaz, hogy ő mindannyiunknál hatalmasabb volt, de ahhoz, hogy a tanításai elérjenek az emberekhez, szükség van ránk, sliáchokra is. Az egész világot behálózó, óriási szervezetet építünk és mindenhol azt keressük, hogy hogy tudjuk segíteni a zsidó identitást, a zsidó örömöt.”

 

Családi találkozások

Azoknak a résztvevőknek, akiknek rokonai élnek Brooklynban, külön öröm, hogy találkozhatnak velük. Mussie is kihasználta az alkalmat erre: „A sábesz nekem azért is különleges volt, mert együtt lehettem a családommal. Az egyik étkezésre a húgomhoz mentem, ott volt két öcsém is, akik most Amerikában tanulnak. Nagyon jó volt velük lenni, beszélgetni, nevetni. Bár nem ez volt az utazásom célja, de ez is nagyon sok erőt adott. A nagynénémnél találkoztam más családtagokkal, akiket nagyon rég nem láttam. A hétköznapokban erre nincs lehetőség, az egyik Rómában él, a másik Minnesotában, a harmadik Moszkvában… olyan messze vagyunk egymástól. A slichutnak, a küldöttek életének az egyik nehézsége, hogy nagyon távol élünk a szeretteinktől.”

Mussie-nak három kisgyerek anyukájaként kilépni egy kis időre a családi életből már önmagában szokatlan élmény, és az sem elhanyagolható, hogy ilyenkor fel tudja tölteni a fizikai raktárakat olyan dolgokkal, amik itt hiányoznak, de akár a családnak, akár a közösségnek szüksége van rá. A program célja ugyanis nemcsak az, hogy találkozási lehetőséget, lelki feltöltődést adjon a küldötteknek, hanem az is, hogy ellássa őket a munkájukhoz szükséges készségekkel és eszközökkel. Ennek egyik fontos része az ún. Erőforrás-vásár. „Olyan, mintha egy igazi nagy vásárcsarnokban járnánk, rengeteg eladóval. Olyan dolgokat kínálnak, amelyek segítik a munkánkat, és többnyire nem beszerezhetőek azokon a helyeken, ahol élünk. Olvasás-tanítási programtól a feliratozható kipákon át a zsinagógai tájékoztató táblákig mindent lehet itt kapni.”

Látogatás az ohélnál

A program egészét folyamatosan át-átszövi a Rebbe szellemisége: tanításai, víziói, küldetése ott lebeg minden pillanatban a résztvevők körül, hiszen ők azok, akik valóságra váltják mindezt. Ennek legmegindítóbb pillanata az, amikor az összes résztvevő együtt ellátogat a Rebbe nyughelyéhez. „Egy nagy csapatként mentünk az ohélhoz. Előtte előkészületként a Rebecenről hallgattunk történeteket, majd elmentünk a sírhoz. Ezt mindenki megteszi, aki New Yorkba látogat, de ezúttal nem külön-külön, magánszemélyként voltunk ott, hanem közösen mint a Rebbe küldötteinek csapata. Ez egy nagyon szép pillanat.”

„A Kinuszon való részvétel minden szempontból feltölt” – fejezi be beszélgetésünket Mussie. „Testileg-lelkileg, intellektuálisan, érzelmileg, szociálisan.” Mint mondja, mindenkinek azt adja a Kinusz, amire a leg­nagyobb szüksége van. „Aki teljesen egyedül lakik vallásos zsidó családként egy városban, annak valószínűleg az élő beszélgetések hiá­nyoznak legjobban, nekik a szociális élet a legfontosabb. Nekem, hála Istennek, sok barátnőm van itthon, engem a tanulási lehetőségek vonzanak leginkább.”

„Ami a legnagyobb energiát adja, az az, hogy érzem, hogy egy nagy dolognak vagyok a része, ami jobbá teszi a világot. Ez adja a legtöbb erőt a munkámhoz.”

Megjelent: Egység Magazin 32. évfolyam 151. szám – 2022. február 7.