Egy ohiói ingatlanfejlesztő üzleti dilemmája és a Rebbe váratlan tanácsa végül Columbus egyik legsikeresebb beruházásához vezetett.
William Schottenstein családja generációk óta meghatározó szereplője volt Columbus üzleti életének, ám életének egyik legnagyobb fordulópontja nem egy tárgyalóasztalnál, hanem a Lubavicsi Rebbe szobájában történt. A történet egyszerre szól hitről, szkepticizmusról és egy előrelátónak bizonyuló áldásról.
Apjuk emlékére adományoztak
1971-ben bekövetkezett halála előtt apám, Leon Schottenstein és testvérei sikeres kiskereskedelmi és ingatlanvállalkozást építettek fel szülővárosunkban, az ohiói Columbusban. Körülbelül tíz évvel később családunknak ez az ága kivonult a kiskereskedelemből és kizárólag az ingatlanfejlesztésre összpontosított.
Ekkorra már nővérem, Chaya, és férje, Daniel Wuensch révén megismerkedtem a Chábád mozgalommal. Családként támogattuk a Chábád által működtetett miami beach-i Landow jesivát, édesapánk emlékére. Két évvel később, 1984-ben, miután családunk újabb jelentős adományt juttatott a Chábádnak, nővéremet és férjét meghívták a Machne Israel Fejlesztési Alap egyik rendezvényére, a következő évben pedig bátyámat, Tuviát és engem is.
A Machne Israel egy olyan filantróp szervezet volt, amelyet a Rebbe alapított a Chábád tevékenységének finanszírozására és a tagjai évente kétszer magánbeszélgetésen vehettek részt a Rebbénél.
Megtisztelő volt a Rebbe meghívása
Megtiszteltetésnek éreztük a meghívást és nagy izgalommal vártuk, ugyanakkor nem igazán tudtuk, mire számítsunk, hiszen korábban soha nem vettünk részt hasonló eseményen. Az élmény mélyen megérintett, bár annyira ideges voltam, hogy erről az első találkozóról ma is inkább csak az érzések maradtak meg bennem, nem a részletek.
Egyedül arra emlékszem tisztán, hogy a Rebbe rendkívül kedvesen fogadott és a tekintete egészen különleges volt. Sokan mondták nekem: „Ha egyszer meglátod a szemét, soha nem felejted el.” Ez valóban így van, hiszen most, évtizedekkel később is élénken fel tudom idézni, milyen lenyűgöző és átható volt a kék szempár, miközben pillantása mélységesen jóságos maradt.
Ahogy teltek az évek, egyre otthonosabban mozogtam a Machne Israel összejövetelein. Ezek kiváló alkalmat adtak arra, hogy ne csak találkozzam a Rebbével, hanem áldást is kérjek tőle vagy a tanácsát kérjem. Maguk a résztvevők is érdekes és sokszínű társaságot alkottak.
Amikor a meseszerű történet mással is megtörténik
Testvéreim gyakran meséltek történeteket arról, hogy mit hallottak másoktól a Rebbével való találkozásaikról, az általa adott tanácsokról és az ezeket követő rendkívüli eredményekről. Én ezeket a beszámolókat kissé meseszerűnek, vagy legalábbis kiszínezettnek tartottam. Ugyan ez a szkepticizmus soha nem csökkentette a Rebbe iránti tiszteletemet vagy a Chábád iránti megbecsülésemet, de nehezen hittem el, hogy az események pontosan úgy zajlottak le, ahogyan elmesélték őket.
Váratlan módon azonban, miután három-négy éven át részt vettem ezeken a Machne Israel-találkozókon, nekem is lett egy saját történetem.
Abban az időben családi vállalkozásunk egy jelentős beruházásra készült Columbus belvárosában, egy kiemelkedő fekvésű ingatlanon: egy saroktelken álló toronyházról volt szó, amely az ohiói állami törvényhozás épületére nézett. Az 1920-as években épült, több mint hatvanéves épület terrakotta homlokzattal rendelkezett. Ez rendszeres karbantartást igényelt volna, ám az épületet évtizedeken át elhanyagolták. Mire megszereztük az ingatlant, a homlokzat annyira leromlott állapotba került, hogy darabok váltak le róla. Hálót kellett kifeszítenünk az épület felső része köré a lehulló törmelék miatt. Az épület állapota miatt a város már a bontás lehetőségét fontolgatta. Egy ilyen döntés katasztrofális lett volna az átépítési terveink szempontjából.
Eleinte nem akarta a Rebbe áldását kérni
A helyzetet tovább nehezítette, hogy az ország éppen gazdasági recesszióban volt. Fellendülés idején az ember magabiztosabban vág bele egy ilyen projektbe, ám egy visszaesés idején – előbérleti szerződések és biztos bérlők nélkül – ez az átépítés komoly kockázatot jelentett. E nehézségek miatt bátyám arra biztatott, hogy kérjek áldást a Rebbétől. Eleinte ellenálltam.
Úgy éreztem, nem helyes üzleti ügyekkel terhelni a Rebbét, amikor mások sokkal fajsúlyosabb dolgokért, például az egészségükért kérnek áldást.
Miért zavarnánk őt egy befektetési problémával? Bátyám azonban kitartott, és végül beleegyeztem, hogy a következő Machne Israel-összejövetelen felvetem az ügyet.
Amikor az esemény rendje szerint a négyszemközti találkozón a Rebbe elé járultam, ezt mondtam:
„Egy nagy jelentőségű projekten dolgozunk Columbus belvárosában és szeretnék áldást kérni ahhoz, hogy sikerrel járjunk.”
A Rebbe áldását adta, majd azt javasolta, hogy tervezzük nagyobbra a projektet. Elmagyarázta, hogy ha kibővítjük a terveinket, az Örökkévaló is bőségesebben áld meg bennünket, és a siker messze felülmúlja majd a várakozásainkat.
Értelmetlennek tűnt a tanács
Ez számomra teljesen értelmetlennek tűnt. Már az egész telket kihasználtuk, és az épületet a statikus mérnök által meghatározott határokig bővítettük. A beruházás minden részletét kidolgoztuk, semmi olyat nem tudtam elképzelni, amit még hozzá lehetett volna adni. Később még a helyi Chábád rabbinak is elmondtam, hogy nem értem, mire gondolhatott a Rebbe.
Végül sikerült elkerülni, hogy az épületet lezárják vagy lebontsák, és az átépítés hála Istennek rendkívül sikeres lett. Annak ellenére, hogy a projektet az 1991-es recesszió legsötétebb időszakában fejeztük be és mindössze húsz százalékos bérbeadottsággal nyitottunk, nyolc hónapon belül elértük a száz százalékos kihasználtságot, ami szinte példátlan volt.
Az „A kategóriás” irodaház
Az egyik legfontosabb bérlőnk egy jelentős regionális bank volt, amely körülbelül 1800 négyzetméternyi területet bérelt, és opciója volt további 1400 négyzetméter igénybevételére. Huszonöt éves bérleti szerződést kötöttek, ám mindössze két év alatt olyan gyorsan növekedett a forgalmuk, hogy még ez sem bizonyult elegendőnek. A bank jelezte, hogy ha nem tud további területhez jutni, kénytelen lesz elköltözni.
Nem engedhettük, hogy ez bekövetkezzen, mivel e bank jelenléte alapvetően hozzájárult ahhoz, hogy az épületet az ingatlanpiacon „A kategóriás” irodaházként tartsák számon. A banknak egy ideig ugyan továbbra is fizetnie kellett volna a bérleti díjat, de ha az általa elfoglalt terület üresen marad, vagy kiadják másnak, az az egész épület megítélésére negatívan hatott volna.
A váratlan fordulat
Közvetlenül a telkünktől nyugatra feküdt egy ingatlan, amely a Taubman Company tulajdonában volt, és eredetileg egy bevásárlóközpont-fejlesztés részének szánták. A Taubman cég többször is kijelentette, hogy ezt a telket összekötő elemként kívánja használni az ohiói állami törvényhozás épületéhez, ezért soha nem gondoltuk volna, hogy eladásra kínálnák. Ekkor azonban teljesen váratlan fordulat történt: a Taubman feladta a tervét, és mi meg tudtuk vásárolni a telket.
Ez az előre teljesen elképzelhetetlen fejlemény lehetővé tette, hogy hatalmas bővítésről döntsünk. A huszonhárom emeletes, közel 28000 négyzetméter alapterületű, nagy parkolóval rendelkező új szárny több mint kétszer akkora lett, mint az eredeti épület. Ennek köszönhetően a bank pontosan akkora területhez jutott, amekkorát elvárt ahhoz, hogy a mi bérlőnk maradjon.
Ezt csak a Rebbe láthatta előre
Mindezt előre nem lehetett volna megjósolni. Amikor a Rebbe azt mondta, hogy bővítsük a projektet, semmi sem utalt arra, hogy egyáltalán létezne ilyen lehetőség. Utólag visszatekintve azonban minden úgy állt össze, hogy a szavai nemcsak értelmet nyertek, hanem megdöbbentően előrelátónak bizonyultak. Végül 2006-ban az egész komplexumot eladtuk. Azóta is ezt az épületegyüttest tartják Columbus egyik legsikeresebb ingatlanfejlesztési beruházásának. Éveken át legendának tartottam az efféle történeteket… de ma már nem.
William Schottenstein az Ohio állambeli Columbusban élő ingatlanfejlesztő. Az interjú 2025 augusztusában készült.
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.