Egy londoni tinédzserből, aki jesivába vágyott, az ausztráliai zsidó közösség meghatározó rabbija lett, mindezt persze a Rebbe útmutatásával és áldásával.
Mendel Raskin rabbi története nem csupán egy személyes életút, hanem egy egész közösség születésének krónikája. Első találkozásától a Rebbe tanácsaiig és áldásáig, majd a bentleigh-i Chábád-központ megalapításáig élete a haszid küldetés példája: ott építeni zsidó otthont, ahol korábban semmi sem volt. Azóta pedig mozgalma országszerte inspirációvá vált.
Ezt tanácsolta elsőre a Rebbe
Először 1969-ben találkoztam a Rebbével, tizennégy éves koromban. Akkoriban Londonban éltem és egy kis, helyi lubavicsi iskolában jártam, ám nagyon szerettem volna egy igazi jesivában tanulni. Megkérdeztem a Rebbét, hogy mit javasol ez ügyben. A tanácsára a Párizshoz közeli Brunoyban működő jesivába iratkoztam be, majd egy idő múlva a brooklyni központi lubavicsi jesivában folytattam a tanulmányaimat, közel tíz éven át.
1980-ban megkeresett az Ausztráliában élő Yitzchok Dovid Groner rabbi és felajánlotta, hogy több, fiatal társammal együtt csatlakozzam a Melbourne-ben működő, házas férfiaknak fenntartott tanházhoz. Nem voltam biztos benne, hogy nekem való az ajánlat, ráadásul még két másik helyre is kaptam meghívást, ezért a Rebbéhez fordultam útmutatásért. A levelemben felsoroltam mindhárom lehetséges helyszínt, Ausztráliát sorolva utoljára és megkérdeztem, hogy melyiket válasszam.
„Mit akar tőlem? Már írtam a Rebbének, de egyelőre nem válaszolt.”
Eltelt két hét, de nem érkezett válasz. Groner rabbi viszont már nagyon sürgetett és a döntésemre várt. „Mit akar tőlem? Már írtam a Rebbének, de egyelőre nem válaszolt” – mondtam neki. Groner rabbi ekkor felvette a kapcsolatot a Rebbével, aki azt mondta neki, hogy újabb levelet kell írnom. Így is tettem és a válasz még az nap megérkezett. A Rebbe áthúzta a másik két opciót és aláhúzta Ausztráliát.
Nem ismertünk senkit Ausztráliában, sem a feleségem, sem én. Ő Franciaországban nőtt fel, én Angliában. Úgy éreztük, hogy a világ másik felére kell költöznünk. Különösen a feleségem aggódott, ezért amikor együtt ellátogattunk a Rebbéhez, hogy az áldását kérjük, megosztotta vele a félelmeit. Azt mondta, hogy boldogan lesz a Rebbe küldötte, de retteg attól, hogy magányosak leszünk.
A Rebbe emlékeztetett, hogy Isten mindenhol ott van
A Rebbe válaszát örökre megjegyeztük: „Az az Isten, aki itt van, megtalálható Ausztráliában is és ott éppen olyan, mint itt”. Más szóval, ahogy az Örökkévaló velünk van a világnak ezen a felén, ugyanúgy velünk lesz majd a másik felén is. Ez a gondolat megnyugtatta a feleségemet. Éppen ilyen biztatásra számítottunk a Rebbétől.
A Rebbe tett még egy fontos megjegyzést. Felhívta a figyelmünket arra, hogy eredetileg mindkettőnk családja Oroszországból érkezett és Ausztráliában igen sok orosz zsidó él. Az a küldetésünk, hogy megmutassuk nekik, milyen egy igazi haszid otthon és példaként szolgáljunk a számukra. Mivel azonos háttérből érkezünk, jobban odafigyelnek majd ránk és inspirációt merítenek belőlünk.
Ez így is történt. Mindig is az orosz zsidók érezték magukat a legközelebb hozzánk és igazi otthonra leltek nálunk.
Hat év után Ausztráliában
1986-ban, amikor már hat éve szolgáltunk Ausztráliában, a Rebbe útjára indította a Chábád-mozgalom által kínált programok megsokszorozását célzó kampányát. Azt kérte, hogy vonjunk be minél több gyermeket és idős embert a közösségbe, és alapítsunk zsinagógákat és zsidó központokat minden egyes olyan helyen, ahol zsidók élnek. Ezt hanuka végén jelentette be, és már tévét hó 10-re részletes jelentést várt el a küldötteitől. Azaz mindössze egy hetünk volt felkészülni!
Abban az időben Melbourne-ben működött egy jesiva és benne egy zsinagóga, de a külvárosokban nem volt Chábád-jelenlét. Így szóltam tehát a kollégáimhoz: „Bentleigh-ben, innen néhány percre rengeteg zsidó él, de semmilyen zsidó intézményük sem szolgálja őket. Alapítsunk ott Chábád-központot”.
A Rebbének egy fényképet küldtek a házról
Ebben megegyeztünk, ám arról fogalmunk sem volt, hogy miként kezdjünk neki a munkának. Vásároljuk egy épületet? Vagy egy elég lenne csupán egy üzlethelyiség? Nem akartunk csalódást okozni a Rebbének, ezért nagyban gondolkodtunk és végül egy házat vásároltunk, bár azt még nem tudtuk, hogy miként fogjuk működtetni. Igyekeztük minél hamarabb nyélbe ütni az üzletet és így tévét tizedikére már jelenthettük a Rebbének, hogy a miénk a ház, és még egy fényképet is küldtünk róla.
A Rebbe válaszlevelében megáldott minket és csatolt egy száz dollárról szóló csekket. A Rebbe kérésére kiadtak egy könyvet a kampány eredményeiről „Legyen fény” címmel. Büszke voltam, hogy az általunk vásárolt ház képe is belekerült.
Az úttörő Chábád-küzpont
Ez volt az első olyan Chábád-központ Ausztráliában, mely olyan közösségben épült, ahol korábban még semmilyen zsidó intézmény sem működött. Amikor megvettük a házat, azt hittük, hogy bőven elég lesz egy akkora ingatlan, ám a központ népszerűsége olyan meredeken emelkedett, hogy hamarosan egy sokkal tágasabb épületbe költöztettük át. Ráadásul a mi példánkat követve számtalan újabb lubavicsi intézményt alapítottak szerte az országban.
A Rebbe kezdeményezésének köszönhetően az elmúlt harminc évben több tucat Chábád-központ nyílt Ausztrália minden vidékén, olyan településeken is, ahol korábban semmilyen zsidó intézmény sem működött.
Mendel Raskin rabbi 1986 óta vezeti a Bentleigh-ben működő Chábád-központot. Az interjú 2016 júniusában készült. Forrás: myencounter.
További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.