Tévét hó 20-ra (ebben az évben január 1.) esik minden idők egyik legnagyobb tóratudósa és különleges tehetségű polihisztora, Rámbám (Mose ben Májmon rabbi) halálozási évfordulója.
1204-ben halt meg lakóhelyén, az egyiptomi Fosztátban (a mai Kairó része), és kívánságának megfelelően az izraeli Tverjában (Tibériás) temették el. Sírfelirata így szól: Mózestől Mózesig nem volt még egy olyan, mint Mózes. Életéről többek között itt számoltunk be korábban. Most életművének egyik aspektusát, a napjainkban annyira aktuális egészségügyi munkásságát mutatjuk be.
Rámbám 37 éves korában fordult az orvostudomány felé, miután kereskedelemmel foglalkozó testvére, aki korábban eltartotta mindkettőjük családját, odaveszett a tengeren. Ettől fogva a Rámbámra hárult a két család eltartásának kötelezettsége, így kezdett orvosként dolgozni. Életének utolsó évtizedét pedig szinte teljes egészében az orvostudománynak szentelte. Egészségügyi érdeklődése egyébként vallásos filozófiájának része is volt. Egyrészt hitt abban, hogy a gyógyítás a hásávát ávedá, az elveszett tulajdon visszajuttatásának egyik formája (az orvos visszaadja betegeinek az egészséget), másrészt úgy vélte, hogy a gyógyítás vallási kötelezettség, mivel az embernek kötelessége a lehető legegészségesebben élnie, hogy megfelelően tudja szolgálni az Istent, harmadrészt pedig az istenszolgálat eszközét látta a természet minél alaposabb ismeretét feltételező és megkövetelő orvoslásban.
A Rámbám nemcsak filozófiájában, vagy elméleti szinten tartotta fontosnak az orvoslást, hanem saját maga magas szinten gyakorolta is ezt a mesterséget, és Egyiptomban udvari orvosként működött a szultán szolgálatában. Tíz, az egészségmegőrzésről és orvoslásról szóló, arab nyelvű írásából többek közt az is kiderül, hogy nemcsak a betegséget, hanem – igen modern szemlélettel – az egész embert mint beteget kezelte, valamint az is, hogy meglehetősen nagy hangsúlyt fektetett az egészség megőrzésére és a betegségek megelőzésére (ennek egyik formájáról, a Rámbám által erősen támogatott, mindennapi testmozgásról itt írtunk részletesen). Műveiben a betegségek és gyógyításuk mellett többek között részletesen írt az asztmáról, a mérgekről és ellenmérgekről, valamint az emésztésről. Előszeretettel használta ki a növényekben rejlő gyógyító erőt, jól ismerte a zöldségek és gyümölcsök gyógyhatását, akár fejfájásról, akár köhögésről, vagy asztmáról volt szó. Gyógyító füvei között többek között a kapor, a rebarbara, a görögszéna, az izsóp, a cékla, a zeller és a fahéj is szerepelt a birs, a szezámmag és a fenyőmag mellett, és, akárcsak napjaink dietetikusai, felszólalt a teljes őrlésű gabonák mellett, valamint a zsíros és nehéz ételek ellen. Úgy vélte, legjobb, ha az ember még az előtt áll fel az asztal mellől, hogy teljességgel jóllakna az étellel, és azt javasolta, hogy a testmozgást ne kezdjék meg közvetlenül az étkezés után.
Rámbám írásaiból azt – a szintén modern elvet – is megtudjuk, hogy kiemelkedő jelentőséget tulajdonított az orvos-beteg viszonynak. Holisztikus szemléletéből kifolyólag meggyőződése volt, hogy a gyógyítási folyamat csakis akkor lehet sikeres, ha a beteg megbízik orvosában, hiszen a lélek egészsége nélkül nem lehetséges a test egészsége sem. Ugyanígy felismerte a környezetváltozás gyógyító hatásait is, különösen abban az esetben, ha a beteg rossz körülmények között él, és környezete hátráltatja a gyógyulását.
Bár a rendszeres és kiegyensúlyozott táplálkozást, a testmozgás fontosságát és a pihenés jelentőségét hirdette, műveiben tanácsokat adott az étkezés, mozgás, fürdés, alvás és házasélet terén is az ember egészségének megőrzése érdekében, ő maga nem tartotta be saját elveit. Rengeteget dolgozott, és nap nap után kiéhezve, a feszített munkától teljesen elgyengülve tért haza az uralkodói palotából fosztáti otthonába. Vannak, akik úgy tartják, hogy halálát végül éppen ez a túlfeszített munka okozta.