Smuél próféta halálának évfordulója ijár hónap 28. (ebben az évben május 10-re esett). Ebből az alkalomból mutatjuk be a bírák korának utolsó bíráját és az egyik legnagyobb prófétát, a zsidó történelem egyik legkiemelkedőbb alakját, bibliai könyvek: a Bírák könyvének, a saját nevét viselő Smuél (két) könyve és Rút könyvének szerzőjét, akinek életútjáról meglehetős pontossággal értesülünk a Tánáchból, a zsidó Bibliából.
A zsidókat az Izraelbe való bevonulás után körülbelül négyszáz évig vezették a bírák (héberül softim), egészen addig, amíg Smuél próféta a nép kérésére fel nem kente Sault Izrael első királyának.
A Miskán, vagyis a sátorszentély, benne a frigyládával több helyszín után Silóban állomásozott. Itt szolgált főpapként a polgári időszámítás kezdetét megelőző X. században a közkedveltségnek örvendő Eli is, aki egyben a bírói tisztséget is betöltötte. Eli főpap idejében élt Efrájim hegyei közt a Lévi törzsébe tartozó, az Örökkévaló törvényei iránt végletekig elkötelezett Elkáná. Azt mondják, amikor Elkáná az egész családjával évente háromszor – peszách, sávuot és szukot alkalmával – Silóba zarándokolt, számtalan ember csatlakozott a karavánjukhoz. Ennek azért volt különös jelentősége, mert a zsidók között akkoriban igen elterjedt volt a bálványimádás, és Elkáná így erősítette a köteléket a zsidó nép egyszerű gyermekei és a spirituális központ, Siló, benne a sátorszentély és az Örökkévaló között.
Elkánának két felesége volt: Peniná és Cháná, a prófétanő. Utóbbi, nagy fájdalmára, gyermektelen volt. Cháná, ahogyan a Tánáchban olvassuk, olyan mélyen elmélyült imájában, mellyel gyermeket kért az Örökkévalótól, hogy nem mondta ki hangosan a szavakat, csak a szája mozgott. Eli főpap ezért úgy gondolta, az asszony részegen ment el a sátorszentélyhez. Cháná ígéretet tett az Istennek: ha fiút ad neki, gyermeke egész életét Neki szenteli. Isten meghallgatta az imáját és fiút adott Chánának, aki Smuelnek nevezett el. Ez a polgári időszámítás kezdete előtti 931-ben történt.
Amikor a gyermek kétéves lett, anyja valóban elvitte őt Elihez, a főpaphoz és Smuel az ő irányítása alatt nőtt fel. Cháná rendszeresen látogatta a fiát, aki hamarosan megkapta élete első próféciáját: háromszor hallotta úgy, hogy hívják, míg végül Eli főpap megértette, hogy a fiú isteni hangot hallott (ez a prófécia végül szomorú hírt közölt a főpappal).
Eli főpap a 98 évesen halt meg, miután a frigyláda egy csata során a filiszteusok fogságába került, fiait pedig megölték. 40 éven át bíráskodott Izrael népe fölött. Mivel fiai kezdetben nem voltak méltóak a feladatra, végül pedig halálukat lelték a csatában, Smuel követte őt a nép bírájaként. A frigyládát elrabló filiszteusokat Isten betegségekkel és más bajokkal büntette meg. Végül hét hónap után visszajuttatták a frigyládát a zsidókhoz, remélve, hogy így elmúlnak felőlük a csapások. Az ökrök, melyekre a terhet bízták, egyenesen Bét Semesbe vitték a ládát, majd onnan Kirját Jeárimba került és ott is maradt Dávid király uralkodásáig, amikor is Jeruzsálembe szállították. (A frigyláda útjáról itt olvashatnak részletesen.)
A frigyláda visszaérkezése változást hozott az Isten parancsolatait gyakran elhanyagoló zsidók életébe, és vágyakozni kezdtek az Istenhez való megtérés és a Tóra iránt. Sokan azonban nem láttak problémát abban, hogy zsidó létükre bálványokat is tartanak otthonaikban. Smuel viszont, aki addigra a zsidó nép elismert prófétája és bírája lett, fáradhatatlanul járta az országot és tanította Izrael népét a Tórára és Isten szolgálatára. Azt mondják, prófétai képességeit az igazságos és egyenes ítéletek meghozatalára is felhasználta és soha nem hozott igazságtalan vagy téves ítéletet. Arra vágyott, hogy egység, béke és biztonság legyen a nép körében, és úgy vélte, hogy ez csakis akkor lehetséges, ha a nagy mértékben elterjedt bálványimádást, elsősorban Báál és Astarte kultuszát, visszaszorítják. Sokan hallgattak a szavára és megszabadultak bálványszobraiktól, hogy egyedül az Örökkévaló Istent imádják. Smuél Micpába hívta a népet, hogy áldozatot mutassanak be és közösen imádkozzanak Istenhez.
Az öregedő Smueltől azt kérték a nép vénei, hogy tegyen föléjük királyt. Bár Smuél nem értett egyet a kérésükkel, mivel úgy vélte, hogy a zsidó néphez csupán egyetlen, halhatatlan Király illik, kérdést intézett Istenhez. Isten beleegyezett abba, hogy halandó királyt válasszanak, és végül Smuél próféta felkente Sault királlyá. Később, amikor Saul nem követte az isteni parancsot, a próféta Dávidot tette meg királlyá. Nem sokkal később Smuel 54 éves korában szülőhelyén, Rámában elhunyt.
A hagyomány ezt a helyet ma a Jeruzsálemtől nem messze fekvő, Nábi Számuel („Sámuel próféta”) elnevezésű természetvédelmi területen található sírral azonosítja. A helyszín évezredek óta lakott, a feltárások során ókori zsidó sírbarlangokat, a hellenisztikus és a római korból származó épületmaradványokat és bizánci égetőkemencét is feltártak, emellett az ezeket követő évszázadokból származó muszlim, keresztes, valamint az ottomán fennhatóság korából származó emlékek is találhatók a helyszínen. A sír egy mecset épületének alsó szintjén található, zsidók számára látogatható. Az épülettől nem messze található a Cháná forrása nevű, természetes forrás, mely a próféta szintén profetikus képességekkel megáldott édesanyjáról kapta a nevét.
A Szentföldön lakó zsidók körében egészen 1570-ig szokás volt, hogy a hároméves kisfiúkat Smuél próféta sírjához vitték el és ott vágták le először a hajukat (a sírok látogatásáról és az ott való imádkozásról korábban pl. itt írtunk). A levágott hajat megmérték és ugyanannyi súlyú pénzt adományoztak a hely fenntartására. Ez a szokás került át a egy 1570-es muszlim rendelet nyomán Meronba, a Rásbi sírjához.
Mivel Smuél próféta anyja sok évnyi meddősége után született, szokás, hogy a gyermekre vágyó asszonyok a sírjánál imádkozzanak. Smuel próféta és bíró is volt, így az is elterjedt, hogy a szülők azért imádkozzanak ott, hogy gyermekeik jól haladjanak a tanulmányaikkal és az egyenes utat, a Tóra útját járják.
zsido.com