A különösen jámbor és nagy tudású zsidókat – cádikokat – az emberek gyakran keresik fel, hogy áldást vagy tanácsot kérjenek tőlük vagy arra kérjék őket, hogy imádkozzanak értük. Haláluk után a sírjuk gyakran zarándokhellyé válik – a vallásos zsidók közül sokan előszeretettel keresik fel e sírokat annak reményében, hogy az ott eltemetett cádik közbenjár értük az Örökkévalónál, és imáik meghallgatásra találnak. Az alábbiakban néhány híres izraeli sírhellyel ismerkedhetnek meg olvasóink, a híres sírok száma azonban ennél természetesen sokkal-sokkal nagyobb. Egyedül az észak-izraeli Cfát, Meron és Tverjá (Tiberiás) térségében több mint 90 ilyen sír ismert, ezek közül csupán néhányat mutatunk itt be.
Közvetítő vagy közbeavatkozó?
Hogyan magyarázhatjuk meg ezt a furcsaságot, amikor a háláchá világosan kijelenti, hogy nem állhat közvetítő a zsidók és Isten között, és személyesen Hozzá kell fordulnunk minden kérésünkkel? A híres XIX. századi Mose Sik rabbi, a pozsonyi Chátám Szofer tanítványa a következő magyarázatot adta mestere nevében: egy zsidó megkérhet egy másik zsidót, hogy imáival járjon közbe az Örökkévalónál az érdekében. Amikor ugyanis egy zsidó beavat egy másik zsidót a saját szenvedésébe, a másik annyira átérzi a helyzetet, mintha ő maga lenne bajban. Fájdalmában az Örökkévalóhoz fordul, de ekkor az imája már nem a másikért van, hanem olyan, mintha saját magáért imádkozna. Más szavakkal: minden zsidó testvér egy nép és egy test. Ahogyan, ha az embernek a kisujja fáj, a fejének és a szívének is fájdalma van, és segíteniük kell a kisujjnak a gyógyulásban, ugyanígy, ha az egyik zsidó bajban van, a másik a segítségére siet.
Így van ez a már eltávozott cádikokkal is. Nem azért imádkozunk a sírjuknál, hogy sírjukból kikelve segítséget nyújtsanak nekünk, sőt nem is hozzájuk imádkozunk, ám képesek vagyunk összekapcsolódni az ő emelkedett lelkükkel. Kifejezzük ezáltal hitünket abban, hogy a lélek továbbél, és a cádikok, akik, amíg éltek, törődtek a zsidó lelkekkel, haláluk után is képesek átérezni zsidó testvéreik fájdalmát és úgy könyörögni értük, mintha saját magukért imádkoznának. Más felfogás szerint a cádik sírja különleges szentséggel bír – hasonlóan Izrael földjéhez –, ezért ott nagyobb erőt kapnak imáink. Voltak olyan bölcsek is, pl. a Rámbán, akik nem pártolták ezt a szokást, mert attól féltek, hogy egyesek az elhunyt cádikba vetik bizalmukat az Örökkévaló helyett.
Mi az az ohel?
A sírok fölé gyakran épületet, ohelt emelnek, megvédve a sírt az időjárás viszontagságaitól, kiemelve a hely jelentőségét, valamint megfelelő teret biztosítva az imádkozáshoz is. Van, ahol csak kisebb imahely, máshol egész zsinagóga is csatlakozik a sírhoz. Van, ahol maga a sír is látható, máshol, például a hevroni Máchpélá-barlangban, csak egy emlékhelyhez járulhatunk, a sírokat nem lehet megközelíteni. Ennek részben az az oka, hogy az ősi Izraelben sírbarlangokba temetkeztek: a halottakat sírkamrába tették, a megmaradt csontokat később összegyűjtve közös családi sírba helyezték (innen a tórai „összegyűjtetett atyáihoz” kifejezés). Később azonban a temetőben, sírba való temetkezés szokása terjedt el, ezért a középkori rabbik sírjai már megközelíthető helyen, nem barlangokban vannak.
Az ősatyák és ősanyák nyughelye
A legismertebb talán Ráchel betlehemi, illetve a többi ősanya és ősapa hevroni sírhelye. A hevroni Máchpéla-barlangot Ávráhám ősapa vásárolta meg egy helyi méltóságtól, Efrontól, hogy ott temethesse el feleségét, Szárát. A hagyomány szerint itt van eltemetve az első emberpár is, és ez az Édenkert bejárata. Szárá után férjét, Ávráhámot is ide temették, valamint itt nyugszik Jicchák és Rivka (Izsák és Rebeka), illetve Jáákov és Lea. A hely érdekessége, hogy egyike azon ritka, Biblia-korabeli síroknak, melyeknek a helye egészen bizonyosan ismert, és nem csupán feltételezés. Ahogyan arra már fent is utaltunk, a helyszín a tórai időkben is megfelelő helynek számított arra, hogy a zsidók őseik közbenjárását kérjék az érdekükben. Ma a sírok fölé épített, Heródes-kori építmény látogatható, a barlangba nem lehet leereszkedni. A világ minden tájáról érkeznek zsidók, hogy szívüket kiöntve az ősapák közbenjárását kérjék. Hevronban egyébként más híres sírok is találhatók, például Jisáj, Dávid apjának sírhelye, a Máchpéla-barlangtól messzebb, a Tel Ruméda nevű, ősi városrészben.
Jáákov ősapának azonban csak az egyik felesége nyugszik Hevronban. A másikat, Ráchelt ő maga temette el Betlehem közelében, az út mellett, ahol meghalt, hogy az arra elhaladó zsidók megállhassanak ott, és a sírjánál imádkozhassanak a megváltásért. „Ráchel siratja fiait” – mondja a hagyomány, a negyedik ősanya átérzi leszármazottai fájdalmát a szétszóratásban, és imádkozik értünk és a végső megváltásért.
Próféták és szentéletű rabbik sírjai
Ha ugrunk néhány száz évet az időben, egy bíra és próféta, Smuel (Sámuel) sírját látogathatjuk meg Jeruzsálemtől északra. A sír ma – a próféta anyja, Cháná és apja, Elkáná sírjával együtt – egy keresztes erőd alapjain álló mecset épületében található, a hozzá csatlakozó toronyba felkapaszkodva gyönyörű jeruzsálemi kilátásban lehet részünk. Az arabul Nábi Számuelnek nevezett sírhely körül a próféták-korabeli települést is feltártak a régészek, amit szintén érdemes megtekinteni, ha Smuel próféta nyughelyénél járunk.
Az ősapák és ősanyák végső nyughelye után talán leginkább látogatott sírhely a meroni Rásbi-sír. Simon bár Jocháj rabbi (történetét mese rovatunkban olvashatják) talmudi bölcs volt, rabbi Akiva egyik tanítványa, akinek halálozási évfordulóján, lág báomerkor százezrek özönlenek a Gálilban található Meronba, hogy a sírjánál imádkozzanak. Sok közösségben szokás a hároméves kisfiúk haját Meronban levágni, sőt vannak olyanok, akik kifejezetten megvárják ezzel lág báomert, és akkor tartják meg az első hajvágási ceremóniát Meronban. A sír fölé épületet emeltek, melyben imahely található.
Magazinunk gasztronómiai cikkéhez (32. oldal) kapcsolódva megemlítjük Choninak az észak-izraeli Chácor Háglilitben található sírját. Choni arról volt nevezetes, hogy imáit különösen kedvelte az Örökkévaló, és amikor ő imádkozott esőért, mindig megérkezett az égi áldás. A látogatható, földalatti sírbarlang fölött – a gasztronómiai cikk elolvasása után nem meglepő módon – cháruv, vagyis szentjánoskenyérfák nőnek.
Cfát szent városa
Az észak-izraeli Cfát városa különösen híres volt szent életű kabalistáiról, és a mai napig rengetegen keresik fel a város különböző pontjain eltemetett cádikok sírját. Közülük a szent életű Ári rabbit és Joszef Káro rabbit emeljük ki.
Az Ári z”l (a.m.: emléke legyen áldott) teljes neve Jicchák Lurjá Áskenázi volt, és a cfáti kabalisták és misztikusok fénykorában, a XVI. században élt. Magyarázatot írt többek közt a Kabala egyik könyvéhez, a Zohárhoz, és a lubavicsi haszidok által követett imarend is az ő nevét viseli. A sírtól néhány lépésnyire található a mikvéje, egy igen hideg vizű, természetes forrás, mellyel kapcsolatban az a legenda járja, hogy maga a szent életű Ári rendelte el híveinek az abban való megmártózást, valamint, hogy aki megmerül a vízben, addig nem hal meg, míg meg nem tért. Lurja rabbi sírjából fa nőtt ki, és vannak, akik kis tasakokban kívánságcédulákat aggatnak rájuk.
Joszef Káro rabbit „mecháber”-ként, vagyis szerzőként is ismerik, ő volt ugyanis a mai napig alapvető, hatalmas jogi kódex, a Sulchán Áruch összeállítója. 1488-ban született az Ibériai-félszigeten, és 1536-ban érkezett Cfátra, melynek hamarosan spirituális vezetője lett.
Szentéletű asszonyok
Végül, hogy a nők se maradjanak ki a felsorolásból, két szent életű asszony sírját említjük. Az egyik Ráchel, a sokak számára ismert (és ugyanitt, Tverjában – Tibériás – eltemetett) rabbi Akiva felesége volt. Gazdag családból származott, mégis feleségül ment a szegény és tanulatlan Akivához, aki az ő ösztönzésére kezdett tanulni és vált a zsidó történelem egyik legnagyobb tudósává. Sírját elsősorban asszonyok látogatják, hogy megfelelő házastársért vagy gyermekáldásért kérjék a közbenjárását az Örökkévalónál.
Cfáton, a fent említett Ári rabbi mikvéje közelében található Cháná és hét fiának sírja, akik a zsidó történelem legjobban ismert mártírjai közé tartoznak. A fiúkat a görög uralkodó ölette meg, mivel nem voltak hajlandóak meghajolni előtte. Anyjuk, Cháná egy tetőről ugrott le fiainak halála után.
Adja az Örökkévaló, hogy imáink meghallgatásra találjanak!
Dénes Anna írása
Megjelent: Egység Magazin 29. évfolyam 113. szám – 2018. december 3.