A világ zsidóságát bemutató sorozatunkban most az Ibériai-félszigetre látogatunk.
Egyes legendák szerint már Nebukadnecár király korában, a polgári időszámítás kezdete előtti VI. században éltek zsidók az Ibériai-félszigeten, sőt, vannak, akik Slomó király uralkodása idejére teszik a megjelenésüket. Annyi bizonyos, hogy az Ibériai-félsziget nyugati részén a római korban, évszázadokkal a portugál királyság megalakulása előtt már éltek zsidók. Történészek szerint a luzitániai (a mai Portugáliát nagyjából lefedő római provincia) zsidó jelenlét kb. 2000 évre tekint vissza, igaz, az első, zsidókat említő írásos feljegyzés csak néhány évszázaddal későbbre, a polgári időszámítás szerinti 432-re datálható.
A Római Birodalom bukása után a zsidókra nehéz sors várt: a vizigótok, majd más keresztény uralkodók által meghódított területen gyakran üldözték őket. A 711-ben bekövetkezett mór hódítás után azonban kezdetét vette az ibériai zsidók aranykora. Bár nem muszlim alattvalókként külön adót kellett fizetniük, vallásukat szabadon gyakorolhatták, belső ügyeiket maguk rendezhették és számos foglalkozás és állami pozíció nyitva állt számukra. Az Ibériai-félsziget keresztény visszahódítása, a reconquista során arab nyelvtudásuk miatt gyakran vállaltak közvetítő szerepet a muszlim és a keresztény fél között.
Aranykor
A XII. században I. Alfonz portugál király kiűzte az arab hódítókat az országból, és megalapította a Portugál Királyságot. A zsidó közösséggel jó kapcsolatot ápolt, megalapozva a zsidók és a portugál uralkodók későbbi jó kapcsolatát. Jahia ibn Jais rabbit fő adószedőjévé és Portugália első főrabbijává nevezte ki. Közel négyszáz éven keresztül, dacolva a katolikus egyház rosszallásával, a portugál uralkodók toleránsak voltak zsidó alattvalóikkal, akik közül egyesek magas udvari tisztségeket töltöttek be. A zsidó közösségek különösen Lisszabonban és Évorában voltak népesek.
Az óceán torkolatánál fekvő Cascais chanukai menórája
Az egyik legősibb és leggazdagabb portugáliai zsidó család sarja volt a tóramagyarázatairól híres Jicchák Ábárbánel rabbi (1437-1508). Magas színvonalú zsidó oktatásban részesült, és hatalmas tudása, valamint kitűnő gazdasági érzéke már fiatal korában megmutatkozott. Így választotta őt V. Alfonz király kincstárnokának. Befolyásos és gazdag emberként sem feledkezett meg népéről: amikor a mórok elfoglalták a marokkói Arzila városát, és a zsidókat szolgaként árusították, Ábárbánel rabbi komoly összeget adományozott a szabadulásukhoz szükséges váltságdíj gyanánt, és ő maga szervezte meg Portugália-szerte a további gyűjtőakciót is. 1483-ban azonban, Alfonz király halálával, menekülnie kellett Portugáliából, mivel az új király összeesküvéssel vádolta meg.
Kiűzetés
A spanyolországi zsidók 1492-es kiűzetésekor II. João király fizetség ellenében befogadta az országába menekülőket. Közel százezer üldözött érkezett ekkor Portugáliába. Néhány száz zsidó családot jó pénzért letelepített, a többiek nyolc hónapra kaptak tartózkodási engedélyt. Nyolc hónappal később a király maga döntötte szolgasorba a zsidókat. Több száz zsidó gyermeket erőszakkal megkereszteltetett, majd São Tomé szigetére hajóztatta őket. Sokan már a hajóúton odavesztek, a megmaradtak pedig a szigeten pusztultak el. 1494-ben az új uralkodó, I. Manuel visszaadta a zsidók szabadságát, azonban három évvel később kikeresztelkedésre kötelezte őket. Aki erre nem volt hajlandó, annak, gyermekeit hátrahagyva, el kellett hagynia az országot. A gyerekek az egyház nevelésébe kerültek.
A Portugáliában maradt, kikeresztelkedett zsidókkal szemben különös ellenszenvvel viseltettek a helyi lakosok. 1506. húsvétján a domonkos szerzetesek által feltüzelt tömeg a miséről távozva pogromot rendezett a kitért zsidók között. Ötszáz embert gyilkoltak meg. A vérengzés napokig tartott. A zsidók házait feldúlták, és egész családokat égettek el Lisszabon központjában, a Rossio téren, a holttesteket pedig a Tejo folyóba dobták. Mire a királyi helyőrség visszaállította a rendet, az áldozatok száma már elérte a 2 ezret. I. Manuel kivégeztette az uszító papokat, és a domonkos rendházat nyolc évre bezáratta. Nem sokkal később azonban megkezdte működését az inkvizíció, és egész Portugália területén fellobantak a máglyák.
Az első nyilvános égetés 1540-ben zajlott le. Az inkvizíció elsődleges célpontjai a kikeresztelkedett zsidók voltak. A inkvizíció kiterjesztette tevékenységét a portugál gyarmatokra is, így Brazíliában, az afrikai Capo Verdén (ma: Zöld-foki Köztársaság) és az indiai Goán is üldözték az „eretnekeket”. A fennmaradt feljegyzések szerint a következő 250 év során Lisszabonban, Coimbrában, Portóban és Évorában összesen 1175 embert küldtek máglyára. Mivel az iratok egy része megsemmisült, a valós szám ennél magasabb lehet. Az inkvizíciót végül 1821-ben szüntették be hivatalosan. A Portugáliából elmenekült, hitüket újra nyíltan felvállaló conversókat héber kifejezéssel bnéj ánuszimnak nevezték, olyan kikeresztelkedetteknek, akik nem saját akaratukból tértek ki, ezért kitérésük érvénytelen, és továbbra is a zsidó nép teljes jogú tagjai maradtak.
Titkos zsidók
Az üldöztetések és az állandó kivándorlás ellenére a későbbi századokban is maradtak zsidók Portugáliában, akik bár a külvilág felé vallásos katolikusokként mutatkoztak, titokban a zsidó szokásokat is megtartották. Őket marranóknak (a portugál „disznó” szóból) vagy conversóknak (áttérteknek) nevezték. Számos helyen még földalatti zsinagógát is működtettek. Portóban például a közelmúltban tártak fel egyet egy katolikus templom közvetlen közelében. Az évszázadok folyamán azonban e titkos zsidók nagy része beolvadt a többségi társadalomba. Bizonyos, elszigetelt falvakban mégis fent tudott maradni a titkos közösség. Az ország keleti részén fekvő Belmonte településen a hetvenes években a helyi conversók egy része ismét nyíltan kezdte vállani ősei hitét, hitközséget alapítottak és zsinagógát építettek.
Dona Gracia
Érdemes megemlíteni az 1500-as években élt Dona Gracia Mendes-Nasit, akinek legendás alakja a zsidó történelem meghatározó női figurái közé tartozik. Dona Gracia Spanyolországból Portugáliába menekült, gazdag zsidó converso családból származott, és hasonló társadalmi helyzetű férfihoz ment feleségül. Férjének korai halála után, az inkvizíció által egyre inkább fenyegetve, lányával együtt, hatalmas vagyonának jelentős részét hátrahagyva menekült Antwerpenbe, majd onnan kalandos úton tovább Itáliába és Konstantinápolyba. Ott letelepedvén végre ismét nyíltan vállalhatta zsidóságát, magával menekített gazdagságát pedig a conversók segítésére, a zsidó élet felvirágoztatására fordította. Kitűnő gazdasági érzékével vagyonát jól jövedelmező vállalkozásokba fektette, diplomáciai kapcsolatai pedig sok titkos zsidót segítettek ki szorult helyzetéből.
Az elnyomás enyhülésével egyre több zsidó telepedett le ismét Portugáliában, akik elsősorban Marokkóból és Gibraltárról érkeztek. Európából is költöztek zsidók Portugáliába, elsősorban kereskedők, akik később például a portói közösség magját képezték. Eleinte magánházakban tartották szertartásaikat, majd a XIX. század végén engedélyt kaptak egy zsinagóga megnyitására, azzal a feltétellel, hogy az épület homlokzata nem nézhet az utcafrontra. Végül az első, az évszázadokkal korábbi kiűzetés után épült zsinagóga 1904-ben nyílt meg Lisszabonban, Shaaré Tikva (A remény kapui) néven.
1929-ben került hatalomra Antonio de Oliveira Salazar, aki jobboldali-nacionalista diktatúrát vezetett be, amely azonban mentes volt az antiszemitizmustól. A II. világháborúban semleges Portugália hivatalosan nem fogadott be menekülteket, valójában azonban folyamatosan özönlöttek az országba az üldözött zsidók, akik elsősorban a fővárosban éltek, mielőtt továbbindultak volna egy befogadó ország felé. Bizonyos számítások szerint számuk elérhette az egymilliót is, ami igen jelentős, különösen azt figyelembe véve, hogy az ország összlakossága hatmillió körül volt abban az időben. A háborús években a lisszaboni zsinagóga környéke megtelt zsidókkal, akik a hitközség konyháján napjában egyszer ingyenes kóser étkezést kaptak.
A beutazó vízumok kiadásában nagy szerepe volt Portugália párizsi konzuljának, Aristides de Sousa Mendesnek, aki a hivatalos tilalommal dacolva egymaga 10 000 okmányt állított ki a menekülő zsidók számára, akiknek ez a túlélést jelentette.
Meg kell említeni Portugália budapesti nagykövetét, Carlos Sampaio Garrido-t, aki 1000 zsidót szállásolt el bérelt lakásokban 1944-ben. Amikor a nyilasok rátörtek a védenceire, saját testével állta el az útjukat. A jeruzsálemi Jád Vásem mindkét diplomatát a Világ Igazai kitüntetésben részesítette.
Jelenleg a legtöbb zsidó a fővárosban és környékén él. A már említett Shaaré Tikva zsinagóga mellett, a közeli Cascais-ban működik Chábád-ház, mert a fővárosi zsidók jelentős részre az idők során ebbe az elegáns kisvárosba települt át. Lisszabonban kóser lakásétterem várja látogatóit (helyben szállást is lehet bérelni). A lakásétterem üzemeltetői a közösség oszlopos tagjai, akik az érdeklődők számára vezetéseket tartanak a zsinagógából kiindulva a város egykor zsidók lakta részein.
Portugália második legnépesebb városában, az óceán partján felvő Portóban működik egy kisebb közösség, melynek impozáns zsinagógáját 1938-ban avatták fel. A Mekor Haim zsinagóga építési költségeit az inkvizíció elől Irakig menekült Kadoori család állta, a közösséget pedig egy marrano felmenőkkel is rendelkező, zsidó hitre tért katonatiszt, Artur Barros Basto kapitány szervezte újjá. A napjainkban is álló és üzemelő zsinagógában múzeum is működik, a városban pedig kóser szálloda található. Porto belvárosában emléktábla hirdeti egy ház falán a zsidók egykori szenvedéseit.
Az ország központjától távol, a spanyol határhoz közel fekszik Belmonte. A falu zsidó lakói tökéletesen megőrizték elszigeteltségüket és identitásukat az elnyomás évszázadai alatt, és az 1970-es években újra elkezdték felvállalni őseik hitét. 1996-ban az egykori marranók felépítették a zsinagógájukat is, Bet Eliahu néven. A közösség 300 tagot számlál, a zsinagógán kívül saját múzeummal és temetővel is rendelkezik.
Bár a portugál zsidóság napjainkban csak árnyéka egykori önmagának, a hitközség vezetése optimistán tekint a jövőbe. Az erőszakos franciaországi események miatt ezrével hagyják el hazájukat a francia zsidók, akik közül egyre többen választják Portugáliát.
A világ zsidó közösségeit bemutató sorozatunk korábbi cikkei: