Az asszimilációpárti zsidók magyar nyelvű hetilapjában, az Egyenlőségben számos cikk született a numerus claususról. Ezek közül ismertetünk kettőt.
A törvény szomorú és visszatérő témát biztosított az újságnak, melynek jelentőségét az alábbiakban foglalta össze egyszer:
„A magyar zsidóság jogvesztésének kezdetét jelenti az a nap, amelyen ebből a törvényjavaslatból érvényes és hatályos törvény válik. A seb, amelyet e javaslat törvénybe iktatásával a nemzetgyűlés a zsidóságon üt, soha be nem heged és örök forrása lesz a keserűségnek, amelyet ez a nemcsak antiliberális és antidemokratikus, de a legnagyobb mértékben igazságtalan és méltánytalan megbélyegzés szükségképpen kivált a zsidóból.”
A lap számszerűen próbált meg reagálni. Eszerint a magyar zsidók nem 5%-os arányban adóztak, pláne nem 5%-osan vettek részt a jótékonysági mozgalmakban. Karitatív munkáik gyümölcsét, a vakok vagy siketnémák intézetének stb. épületeit ma is hasonló célokra használják. Egyes családok bérházai máig az ország városképének meghatározó elemei. Az értelmiség sem 5%-ban állapította meg a – felekezetre való tekintet nélkül – szegény emberek sokszor térítés nélküli gyógyítását, jogi segélyét, tanítását stb. Nem beszélve arról, hogy a hazai zsidó értelmiség, milyen kiemelkedő számban tette híressé a magyar nevet.
A tudásnak és a tanulásnak nincs vallása és nem fajhoz kötött, ilyet monopóliummá tenni nem csak szégyenteljes, de veszélyes is volt, hiszen a művelt emberek mindig biztosabb támaszai egy országnak, mint a tanulatlanok…
Az első világháború alatt gyakorlatilag nem volt olyan zsidó család, amelynek ifjú gyermekét, vagy fiatal apját ne sorozták volna be. A zsidó vallású magyarok több, mint 15%-a vett részt a háborúban, abban a háborúban, melyben a harctéri halál nem a numerus clausus számai alapján szedte a hősök életét, mert a halál sem ismer felekezetet. Ugyanígy a hadirokkantak és hadiözvegyek és árvák tábora sem volt kisebb, mint máshol. Akik pedig részt vettek a háborúban, ők nem 5%-os, hanem 100%-os hősiességgel harcoltak végig.
A szerkesztősége külön megkereste a korszak egyik legendás honvédőjét, somorjai báró Lukachich Géza (1865–1943) császári és királyi altábornagyot és katona szakírót, hogy nyilatkozzon a zsidó katonákról. Lukachich válaszlevelét kommentár nélkül közlöm:
„Budapest, 1920. augusztus 11-én.
Tisztelt Főszerkesztő úr!
Ön levelében nyilatkozatot kért tőlem, mondjam meg, hogy viselkedtek a zsidó vallású tisztek és legénység a harctéren.
A harctéren nem törődtünk azzal, hogy kinek mi a vallása, mindenkitől egyaránt követeltük kötelességének teljesítését, nem figyeltük meg külön a zsidó vallásúak magatartását.
Legjobb akarat mellett sem tudnám megmondani, mennyi volt katonáim közül az izraelita. De azt tudom és állíthatom határozottan, hogy panaszt nem hallottam soha ezek kevésbé bátor, vagy kevésbé kötelességhű viselkedéséről.
Ott az ellenség előtt csak magyar katonát ismertünk, az pedig vitéz volt egytől-egyig.
Kiváló tisztelettel, Lukachich altábornagy”
Cseh Viktor
Források:
„Lukachich altábornagy a zsidó katonákról.”, Egyenlőség, 1920. 39. évf. 34. szám, 1. o.
„Öt százalék?”, Egyenlőség, 1920. 39. évf. 35. szám, 1–2. o.