A lubavicsiak óvodája

Irta: Fűszeres (Bodrogi Eszter) 2008. Január 23. Judapest.org http; //www, judapest.org/a-lubavicsiak-ovodaja/

Dávid fiam a Lubavicsiak óvodájába jár. Budapesten 5 zsidó óvoda üzemel, jó lenne nekünk szülőknek megvitatni, hova is érdemes adni csemeténket. Érdemes-e egyáltalán zsidó oviba írat­ni? Mi lesz a gyerekkel az óvoda után? Van-e 2008-ban olyan, magát bármilyen szempontból zsidónak valló iskola, ahová egy ilyen ovi után szívesen íratja a szülő a gyermekét? Posztomat sorozatnak szánom, meg is ragadom az alkalmat itt az elején, hogy felkérjem Charliet, írja meg ő is a tapasztalatait.

A mi családunk egy teljesen asszimilálódott zsidó család. A háború óta született rokonaim semmilyen vallásos ne­veltetést nem kaptak. Ezt fontosnak tartom az elején meg­jegyezni, hogy érthesse az olvasó az ovihoz fűződő viszo­nyomat.

Először megválaszolnám azokat a kérdéseket, amiket mindig, mindenki feltesz nekünk, mikor meghallják, mire vetemedtünk, és hová írattuk egyetlen fiunkat. 🙂

·   Komolyan? Ne már! De miért? Stb.

·   Először bölcsődébe adtuk oda a gyereket, miután máshová nem tudtuk bekönyörögni. Elég egyszerű döntés volt, miután a kerületi bölcsiben szó szerint körberöhögtek minket. Elmentünk, megnéztük, megismerkedtünk a bölcsi kiscsoport óvónőjével, és úgy találtuk, nyugodtan rábízzuk
a gyereket. Judit (ő a kiscsoportos bölcsis óvó néni), mai napig kedvence a gyereknek, reggel együtt „kezdenek” az iskolabuszon, délután együtt jönnek haza, egy biztos pont Dávid életében. Örültünk, hogy napi tíz percben hall vala­mit a vallásáról a fiúnk, jó levegőn lesz, kevesen lesznek
egy csoportban.

Nem féltek, hogy „beortodoxul” a gyerek?

Eleinte voltak aggályaink. Nem ismertem csak pár anyukát, nem tudtam milyen gyerekek a többiek. Furcsa volt a pár hosszú hajú kisfiú, akinek még nem vágták le a haját. Aztán megismertem a szülőket, és rájöttem, itt bi­zony „ők” (mármint a Lubavicsiak) vannak kisebbségben.
Mivel a bölcsi nyelve a magyar és a héber, nagyon sok itt dolgozó, izraeli szülő járatja oda a gyerekét, nem is a val­lás, hanem a nyelv miatt.

És mit szólnak az oviban, hogy Dávid nincs körülmetélve?

·   Mikor Dávid megszületett, még éltek a dédik. Nem folytatom, gondolom sokan tudják mi történt. Nem mondom, hogy Köves Slomó nem telefonált, és nem ajánlot­ta fel a szolgálatait, de akkor Dávid már kétéves volt, és egy sima elfagyasztásos, ébren elvégzett briszt nem volt szívünk elvégeztetni. (Sajnos úgy néz ki, mégis muszáj lesz megcsinálni, ilyen az élet.) Elfogadták az álláspontunkat, és azóta ez nem téma.

Hogy tud megbirkózni a két élet közti különb­séggel a gyerek?

Nincs különbség. A Gan Menachem ovi nem héder, nem kis jesiva, hanem egy modern óvoda. Igaz, hogy ét­kezés előtt eléneklik az áldásokat, pénteken Sábesz party van, valamilyen formában megjelenik a program során a hetiszakasz, vagy az ünnepek, de a gyerek nagyon jól alkalmazkodott. Egy vicces estünk volt csupán, amikor ba­rátainkkal egy étteremben hatszemélyes csülök tálat ren­deltünk, és amikor kihozta a pincér, a fiam felpattant a székre, és elkezdett kiabálni, hogy Sabbat Shalom! Egyéb­ként péntek esténként mi is gyertyát gyújtunk, szombaton kósert eszünk, és igyekszünk megtartani a szombatot.

Nem várják el tőletek, hogy minden szomba­
ton lejelentkezzetek a Vasváriban?

Egyáltalán nem. Ha elmegyünk örülnek, de nem va­gyunk gyakori vendégek, még ünnepeken sem.

Az óvoda az Orbán hegyen található. Reggel busz viszi a gyerekeket, délután ugyanaz a busz hozza őket haza. A konyha húsos, ezért otthon kicsit több tejterméket adok reggelire, és vacsorára, mint mások. Az óvoda nyelve kis­csoportban a magyar, és az angol. Középsőben csak an­golul beszélnek a gyerekekhez, nagycsoportban szintén magyar és angol nyelven folyik a beszélgetés, mint kiscso­portban, mert itt már iskola-előkészítő működik. A gyerekeknek minden nap valamilyen különfoglalkozás színesíti az életét: járnak hetente egyszer úszni, van külön kézimun­ka foglalkozás, ritmika, héber, foci a fiúknak, és balett a lányoknak.

A vallásoktatás rendszere bölcsi óta ugyanaz. Minden csoportnak van egy zsidó óvó nénije, aki délelőtt angolul, héberül, vagy magyarul mesét mond, dalocskát tanít, vagy épp egy betűt. A délutánt Bea aranyozza be, aki annyira szeretnivaló óvó néni, hogy néhanapján este róla szól a mese. Mivel a szülők nagy része busszal küldi fel gyerekét, és nem találkozik naponta az óvónőkkel, kb. kéthetente felhívnak telefonon, és beszámolnak a történtekről. Heten­te kapunk újságot, a hét eseményeiről, meséről, verseiről, kirándulásairól. Havonta pedig napra megírt előzetest, a hónap tervezett programjával.

Barátnőm mindkét gyereke szintén ebbe az oviba jár, kettőnk között annyi a különbség, hogy az ő családjára egyáltalán nem mondható hogy asszimilálódtak volna. Nem ájlítom, hogy ők építették a Bethlen teret, de majd­nem. Ő is úgy látja, hogy nagyon sokat adott neki az óvo­da, ha nem is a hovatartozás érzését, mint nekem, mert ők mindig is erősen a zsidók közé tartozónak érezték magu­kat, hanem a gyereknevelés terén. Dani egyik nap azzal a hírrel érkezett haza, hogy valaki megverte őt. Édesanyja, aki maga a megtestesült Jiddise Mámé, megkérdezte, hogy visszaadta-e, amit kapott. A négyéves Dani, azt válaszolta, hogy tudod anyu, a zsidók nem bántják egymást. Volna mit tanulnunk a gyerekektől!

Válogatás a kommentekből:
Q Jan 23rd, 2008 at 15:41

Tényleg szimpi az ovi az anyagok alapján. 🙂 Bár ha jól szá­moltam akkor havi 105.000 a mókus oviba járatása (havi díj + támogatás + busz), ami azért nem kevés. Van ezeken kívül is költség / kötelezettség az ovival? (vinni kell gyü­mölcsöt, szalvétát, gyurmát, festéket whatever?) A másik kérdésem, hogy nem gáz hogy gyakorlatilag 4-f5-re már otthon van a mókus? Ezt hogyan lehet megoldani munka mellett (márha mind a ketten dolgoztok)?

alma Jan 23rd, 2008 at 15:49

Amit utánozhatatlannak tartok a zsidó ovikban és sulikban az az, hogy sajátjukként szólnak a gyerekekhez.

Fűszeres Jan 23rd, 2008 at 15:53

Semmit nem kell vinni az oviba, eddig év elején kértek egy fogkefét. A kirándulásokért szoktak kérni egy ezrest, de az úszás, foci, stb benne van az árban. Ha a buszköltség lejön a havidíjból, akkor egy alsóközép áras díjat kapsz, mert ha mondjuk Budán laktok, akkor nem érdemes buszra költeni. Egyébként szociális helyzettől függően támogatás kérhető a díjból. Mi vesszük le utoljára a gyereket, 16.50 körül. Ez csak úgy oldható meg, ha van nagymama, vagy az egyik szülő (ez én vagyok) nem 9-5-ig állásban dolgozik. Nem könnyű. Ismerek olyat, aki azért nem tudta a Benjáminba adni a lányát, mert nem ért volna oda ötig a Hungárián.

Attól függ, honnan kell a gyerekért menni. A busz végig kanyarog a VII. kerület belső részén, és az Újlipóton.

Fűszeres Jan 23rd, 2008 at 15:57

Kedves Érdeklődő! Inkább kicsit szocreálnak nevezném, mint lepukkantnak. Valóban volna mit javítani a küllemén. Remélem, majd a Lubit is felújítják előbb utóbb, de a leg­fontosabb a szeretet (akármilyen elcsépelt gondolat is ez), amivel a gyerekeket fogadják.

Jutka Jan 23rd, 2008 at 17:17

…Lehet, hogy valami bajom van, de én elsírtam magam amikor végigolvastam Fűszeres írását… Meg nincs gyere­kem, de 3-at szeretnék (és még az sem biztos, hogy már ismerem az apukájukat) de az biztos: szeretném, ha mind a három ebbe az oviba járna… (Hu…elképzelem két legjobb barátnőm totál antiszemita családja mit fog szólni… azt hi­szem ez lesz a hab a tortán… de kit érdekel… de azért jó volt elképzelni…) Szóval, kedves Fűszeres köszönöm a be­számolót! Nagyon élveztem (főleg a Shabat Shalom részt… rég nevettem ilyen jót.) Üdv. Jutka

www. zsidoovoda. hu
A zsidó ovisok egyeteme

Megjelent: Egység Magazin 18. évfolyam 64. szám – 2014. augusztus 6.

 

Megszakítás