A járvány terjedését megakadályozandó Izraelben megtiltották a mezuzák megérintését és megcsókolását, továbbá a karanténba helyezett emberek számára a mikvelátogatást.

Dávid Lau, Izrael askenázi főrabbija a fertőzésveszély csökkentése érdekében vallási rendeletben tiltotta meg, hogy az épületekbe be- és kilépő emberek az ősi szokás szerint megérintsék az ajtófélfákra helyezett mezuzákat, majd megcsókolják a kezüket.

„A mezuza megcsókolásával nem teszünk eleget semmiféle parancsolatnak. Ez egy szokás csupán, melynek első forrásai mindössze a mezuza megérintését említik. A csók csak később vált elterjedté. Már a XIX. században felismerték, hogy ebben veszély rejlik, s ezért az egyik híres hászid rebbe óva intett ettől. Továbbá mesterem, Slomo Zálmán Auerbach rabbi sem tartotta fontosnak a kéz megcsókolását, a mezuza megérintése után. Napjainkban, amikor sajnálatos módon e súlyos betegség elterjedésének vagyunk tanúi, egyértelmű, hogy tilos megcsókolni vagy akár csak megérinteni a mezuzákat. Elég, ha az ember a mezuzára írtakra gondol, amikor áthalad egy bejáraton vagy kijáraton, s ez kíséri majd útja során. Ahogy már korábban kifejtettem a koronavírus kapcsán: mindenkinek kötelessége a közegészségügyi hatóságok előírásait követni”.

A főrabbinátus emellett elrendelte, hogy a karanténba helyezett emberek számára tilos a rituális fürdők látogatása egészen addig, amíg két hét elteltével egészségesnek nem nyilvánítják őket. A vallásos férfiak kabalisztikus szokásokat követő része akár minden reggel a mikvében kezdi a napját, a férjezett asszonyok számára azonban tórai előírás, hogy megmerüljenek a mikve vizében a havi ciklusukat követően, így számukra nagy nehézséget jelenthet a rendelkezés. Jeruzsálemben a napokban már bezártak egy mikvét, mert kiderült, hogy egy karanténra kötelezett nő a tilalom ellenére megmerült a vizében.

 Izraelben már sok ezer ember él két hétre elkülönítve a társadalomtól, miután olyan országból tértek haza, ahol sokan megbetegedtek a vírustól, illetve az adott helyszínekről visszatért emberekkel kerültek kapcsolatba. A távol-keleti államok mellett már Olaszország, Franciaország, Spanyolország, Németország, Ausztria és Svájc is felkerült a listára és elképzelhető, hogy a korlátozást hamarosan az Egyesült Államokra is kiterjesztik.

zsido.com

Forrás: JPost

Megszakítás