A kertembe jöttem

A hatodik lubavicsi rebbe, Joszef Jicchák Schneersohn rabbi 1940 márciusában érkezett Amerikába a nácik által elfoglalt Lengyelországból. Bár szelleme friss volt és megtörhetetlen, testén kitörölhetetlen nyomot hagytak a KGB tagjaitól elszenvedett bántalmazások. A beszéde egyre nehezebben volt érthető, ezért a jeles alkalmakkor tartott beszédeit előre megírta, hogy követői tanulmányozhassák az adott napon. A hatodik rebbe nagymamája, Ráchel rebecen jorcájtja svát hónap 10-re esik, és 1950-ben ez egy szombati nap volt. Az évforduló tiszteletére a rebbe Báti legáni (A kertembe jöttem) címmel írt egy beszédet. A rebbe még azon a szombaton elhunyt.

Az ezt követő év megpróbáltatásokkal teli időszak volt a Chábád hászidok számára. Sokan úgy vélték, hogy a rebbe vejének, Menachem Mendel Schneersohnnak kell átvennie az irányítást, ám ő szerényen visszautasította ezt. Egy teljes évbe tellett, mire beleegyezett, hogy átvegye a mozgalom vezetését, és ezt a hagyományos hászid formában, egy hászid eszmefuttatás kifejtésével tette meg egy fárbrengen (hászid összejövetel) keretében. A máámárnak ő is a Báti legáni címet adta, és apósa egy évvel korábbi beszéde volt az alapja. Pontosan onnan indult el, ahol korábban félbeszakadt a munka.

A következő évtizedek során a Rebbe egy-egy fárbrengen keretében minden év svát hó 10-én megemlékezett apósa halálának évfordulójáról. A hászidjai számára különös jelentőséggel bírt, hogy ő maga ezen a napon vette át a vezetést. Az ezen a napon tartott beszédei mindig úgy kezdődtek: báti legáni – a kertembe jöttem, és az előző rebbe beszédének egy-egy témakörét fejtette ki bennük. Nyilvánvalóvá vált, hogy az ebben az eredeti beszédben leírt gondolatok határozták meg a Rebbe vezetői tevékenységét.

 

Milyen témákról is van hát szó? Ezt vizsgáljuk meg a továbbiakban.

 

  1. Kert

A felütés, a kertembe jöttem, a Salamon király által írott Énekek énekéből származik. A kert a mi világunk, ahova Isten, a kert tulajdonosaként megérkezik. Isten a világot úgy teremtette, hogy az embernek a saját szabad akaratánál fogva kell átalakítania a sötétséget, hogy a föld Isten csodálatos kertjévé válhasson. Olyan hellyé, melyben az Örökkévaló szívesen lakozik.

 

  1. A legdrágább hetedik

Ávráhám volt az, aki megkezdte a Sechiná, vagyis az isteni jelenlét visszahozatalát a földre. Az őt követő nemzedékek mind folytatták a folyamatot, végül Mózes, az Ábrahámtól számított hetedik nemzedék tagja fejezte be azt. Ahogy a midrás is mondja: „kol hásivin chávivin – minden hetedik kedves”. A tóraadással Isten teljes dicsőségében tért vissza, majd a Sechiná, vagyis az isteni jelenlét a felállított pusztai Szentélyben, a Miskánban nyugodott, és Isten kijelentette: a kertembe jöttem. Ám ez még mindig nem volt a végső cél. A terv akkor valósulhat meg a maga teljességében, ha az egész világ minden egyes kis darabkája hívogató otthonná válik, az örömök kertjévé, az Örökkévaló számára.

 

  1. A belső állati ösztön tűzre lobbantása

„És készítsenek nekem Szentélyt, hogy bennük lakozzam”. Ezzel a témával elérkezünk a Szentélyhez mint az Isten számára legkívánatosabb otthon prototípusához. Bölcseink elmagyarázzák, hogy mindenki képes saját magában megteremteni az ehhez szükséges feltételeket. A szentélyszolgálat központi eleme az állatáldozat volt. A levágott állatokat isteni eredetű tűz emésztette el az oltáron. Ennek a spirituális megfelelője az emberben lakozó állat, az önző állati vágyak legyőzését jelentik. Mindannyiunkban megtalálható az állati mellett az isteni szikra, mely égi tűzben ég. Isten nagyságán elmélkedve képessé válhatunk arra, hogy e tűz segítségével megsemmisítsük állati késztetéseinket, és így tökéletesítsük az Örökkévalóval való kapcsolatunkat. Héber szóval az áldozatot úgy nevezik: korbán, és azt jelenti: közel kerülni. Hogyan kerül közel az ember Istenhez? Úgy, hogy a belső sötétséget fénnyé alakítja, mely képes mindenen keresztül átcsillanni, és bevilágítani az egész világot.

 

  1. A bolondság erénye

A sátorszentély építéséhez akáciát használtak, héberül sitimfát. A név a stut – bolondság szóval rokon, és mindkettő az „eltávolodás, eltérés” jelentésű közös gyökérből ered. Aki bolond módon cselekszik, az eltér, eltávolodik az egyenes úttól. A Talmud is azt mondja, hogy aki bűnt követ el, az bolond úton jár, hiszen szándékosan senki nem akar eltávolodni Istentől.

Az évek során elmondott máámárokban a Rebbe a fent csak felszínesen érintett témák mindegyikében elmerült. Az első, 1951-ben elmondott fejtegetésében, mellyel átvette a mozgalom vezetését, elsősorban arról beszélt, hogy miért is van különös jelentősége mindezen gondolatoknak épp e nemzedék számára. A Rebbe elmondta, hogy ahogyan Mózes a hetedik volt, úgy az ő nemzedéke is hetedik, mivel a Chábád hászidizmus születésétől számítva ő lett a lubavicsi hászidok hetedik vezetője. A Rebbe kiemelte, hogy ahogy Mózes lehozta a Sechinát a földre, úgy fejezi be a jelenkori hetedik nemzedék a munkát és fogadja a végső megváltást: „A hetedik nemzedék spirituális feladata az, hogy a Sechinát valóban lehozza, a mindenki által nagyon is jól tudottan bennünk rejlő állati lélek bolondságát és az állati lélek vágyait, vagy még annál is rosszabbat átalakítsa és a szentség bolondságává formálja.”

A Rebbe arra is magyarázatot adott, hogy miért éppen ez a nemzedék kapta ezt a különleges érdemet. Úgy vélte, hogy a hetedikség nem egy bárki által elérhető, kivételezett státusz, hanem a hetedik-lét hordozza magában a különlegességet, csupán hetedik mivoltánál fogva. Ez viszont kiemeli az első fontosságát, mivel csak úgy létezhet hetedik, ha van mihez viszonyítani, ha volt első.  Mózes Ávráhámhoz képest volt a hetedik. Ávráhám pedig az első, akit rabbi Akivával állít szembe. Rabbi Akiva kész volt mártírhalált halni Isten nevének megszentelése érdekében. Ávráhám célja azonban nem az önfeláldozás volt, saját maga számára nem akart semmit. Egyetlen törekvése Isten nevének ismertté tétele és elismertetése volt mindenkivel, akivel csak találkozik. Nem riadt vissza az önfeláldozástól, de nem ez volt a célja.

Ugyanígy, mondta a Rebbe, a mi feladatunk hetedik nemzedékként az, hogy befejezzük, amit az első nemzedék megkezdett. Az első chábád rabbi, az Álter Rebbe, a ljádi Sneur Zálmán semmit nem akart magának, ahogy Ávráhám sem. Csakis az volt a célja, hogy hirdesse Isten nevét és másokat is erre buzdítson. Az első ősapa szellemében olyan helyekre jutott el, ahol semmit nem tudtak a zsidóságról, a Teremtőről, az álef-bétről (a héber ábécéről), és hasonló fogalmakról. Saját magát teljesen háttérbe szorítva csakis másokért élt, és teljes valóját a küldetésének szentelte. „Ez az, ami megkívántatik a hetedik nemzedék minden egyes tagjától, mert minden hetedik kedves. Bár nem mi magunk választottuk azt, hogy a hetedik generációhoz tartozzunk, sőt, bizonyos mértékben talán ellenkezik is az akaratunkkal, mégis: minden hetedik kedves. Nagyon közel vagyunk a messiás lábnyomainak eléréséhez; azt mondhatjuk, hogy e korszak végén járunk. Spirituális feladatunk az, hogy bevégezzük az isteni jelenlét lehozatalának folyamatát, az, hogy a Sechina lényegét hozzuk le éppen a mi alantas világunkba.”

 

zsido.com

 

Forrás: chabad.org

  • Küldés emailben