A HUNFALVI RABBI PESZÁCHJA

Csak évente egyszer látogattunk haza mivel, szüleink kívánságára, az őszi nagy ünnepeket a jesivában, a Mester [Smuél Rosenberg főrabbi (1882–1919)] közelében töltöttük. Peszách előtt azonban a jesiva megüresedett, a növendékek nagy része hazautazott, csak tíz-tizenöt fiú maradt ott, hogy közvetlen szemtanúja lehessen a Mester széderének, melyről aztán oly sok szépet és érdekeset beszéltek és amelynek remek, szép rendezése kedves emlékként vésődött be egész életükbe…

A több mint 300 fős jesivában elég szép számban voltak erdélyi fiúk is.

A Rebbe, tudvalevőleg túl szigorúan alkalmazta a peszáchi szabályokat. Mindezt azonban, kizárólag a saját részére alkalmazta, és óva intette tanítványait, nehogy példáját kövessék…

Egy ízben, mikor erről szó esett, a következőket mondta el: “Egyszer peszách előtt meglátogattam reb Hersele olaszliszkai cádikot, aki szóba hozta, hogy némelyek a peszáchi szabályokat túl szigorúan alkalmazzák, és felemlítette mindazon szigorításokat, melyeket én szoktam alkalmazni, és amelyek – a cádik szerint – valóban teljesen fölöslegesek… Annak dacára – fűzte hozzá a Rebbe – hogy a cádik látnoki erejével bizonyára rám gondolt, mégsem változtathatom meg azt, amit hosszú évek során alkalmazva, már megszoktam. De tanítványaimat óva intem attól, hogy azokat szintén alkalmazzák, mert nagyon is elegendő a Sulchán Áruch által előírt szigorításokat betartani…

Szigorú intézkedésére jellemző, hogy az összes peszáchi edényt, élelmiszert, öltönyt, valamint az étkezésre használt peszáchi asztalt külön helyiségben helyezte el, melyet peszáchi kamrának hívott, és amelyet egész éven át zárva tartott. Az összes, pészachra szánt élelmiszerek beszerzésének, illetve elkészítésének még erev Peszách reggel, a chómec eltakarítás ideje előtt kellett megtörténnie, mert amit akkor nem készítettek el, azt nem engedte használni. Az egész ünnepi vízszükségletét is akkor készítették el, amit aztán leszűrve, hűvös helyen, letakarva helyeztek el. Az ünnepre szükséges tejből is csak azt használta, amit aznap reggel fejtek részére. Hasonlóan jártak el a hússal is, úgy hogy aznap reggel vágattak le részére 2 szárnyast, amit nyomban utána megfelelően elkészítve, besóztak és eltettek az egész ünnepre…

Sokkal érdekesebb módon és korábban szerezték be a pészachra szánt krumplit. Tél elején, krumpliszedés idején, készült fel erre a jesiva néhány növendéke, akik tiszta ruhában, alapos kézmosás után, a rebbecen szigorú felügyelete alatt ásták ki a Peszáchra szánt krumplit és nyomban utána, teljesen új kosárba téve a peszáchi kamrában helyezték el…. Tojást egész ünnepen át nem engedett a házába hozni és kizárólag az udvarában, tiszta ketrecben tartott tyúkok tojását fogyasztotta el. Úgy a főzéshez, mint az étkezéshez csak a szüleitől örökölt egyszerű, fehér bádogedényeket engedte használni, valamint üvegpoharakat. Szigorúan ügyelt arra, hogy a konyhában, a rebbecen kivételével, senki más hozzá ne nyúljon az edényekhez. Egyszer midőn a Rebbecen megbetegedett, a Rebbe önmaga ment be a konyhába, hogy az ételt behozva, feltálalja magának…

Fölötte szigorú intézkedésekkel történt a macesz sütése, amit a házában, saját felügyelete mellett tanítványai végeztek. Minden évben új sütőeszközöket használt és csak azt a pászkát fogyasztotta, ami az első 18 perc alatt készült el… A sütés megkezdése előtt, figyelmeztette az embereket az erre vonatkozó szabályokra és buzdította őket, azok szigorú betartására.

Mindjárt a mááriv ima elvégzése után jött be szobájába, hogy a széder rendezését megkezdje. Megható jelenet volt, midőn a Rebbe szobájába lépett, talpig fehérbe öltözve – méltóságosan nemes alakja, átszellemült, tűzgolyóként lángoló arca főpapi jelenség volt. Mély áhítattal, buzgó lelkesedéssel fejtegette a széderek fenséges jelentőségét, szebbnél-szebb tóramagyarázatokkal fűszerezte beszédét. Különös előszeretettel fejtegette a Hágádá kapcsán a gyermeknevelés fontosságát.

“Jegyezd meg fiam – mondta egyszer asztalánál étkező unokájának – hogy a legfontosabb az, hogy a gyermek már szüleinél és később mesterénél szívja magába az igazi istenfélelmet. Az ártatlan gyermeki lélek fogékony a helyes nevelésre, ami aztán üdvös hatással van az ember egész életére, mivel megtanulja, miként kell megóvni és megőrizni lelkének tisztaságát, hogy mentes legyen minden földi hiúságtól, s ne legyen válaszfal közte és égi Atyja között. Különösen alkalmas e nevelésre a 2 széder este, mely hatással van az egész évre, sőt az ember egész életére”. Az utolsó év széderestéjén így szólt hozzá: “Most még egyszer figyelj rám és nézz meg jól engem…”

Alig kezdte meg a szédert, megérkeztek tanítványai, akik a vendéglőben étkeztek, s az ottani szédert gyorsan befejezték, és siettek a Rabbi asztalához, hogy a Rabbi széderjét élvezhessék. Más ünnepektől eltérően nem engedte őket közvetlen az asztalhoz, hanem arra kérte őket, hogy kicsit távolabb helyezkedjenek el. A széder végén, az Ádir hu gyönyörű szép dallamának eléneklése után ugyanazzal a melódiával megismételte azt, jiddis fordításában. A széder befejezése után, mint mindig, most is elénekelte a híres kállói Rebbétől származható: “Szól a kakas már…” nótát, mely a Messiás eljöveteléről szól, és amelynek eléneklése alatt szemeit mindig lehúnyva tartotta, arcáról a könnyek drága gyöngyei peregtek le. Tanítványai az asztaltól felállva, a Rabbi körül szép kört képezve, szebbnél-szebb dalokat énekelve táncoltak, majd hajnali 2-3 óra tájban a Rabbi pihenésre tért.

Étkezése egész Peszách alatt minimális volt, minden idejét teljes magányosságban, imádkozással és tanulással töltötte. Egészségére nem szokott panaszkodni, de hangulatát és kedélyét nagyban befolyásolta a jesiva szünetelése. Egy ízben peszáchkor rosszul érezte magát. Háziorvosa, aki meglátogatta őt, csodálkozva kérdezte, miért nem piheni ki magát ez alatt a pár hét alatt, amíg a jesivai szünet tart. Téved doktor úr – mondta – a Rabbi – mert én éppen azért vagyok beteg, mert hiányzik nekem a tanítványaimmal való foglalkozás, de mihelyt a jesivai élet újra kezdődik, erőmet visszanyerem, és egészségem ismét helyreáll. És ebben igaza volt, mert alig pár nappal az ünnep után, amikor tanítványai visszatértével a jesiva ismét megélénkült, a Rabbi megújult erővel és friss egészséggel kezdte meg az előadások hosszú sorát, mely egész éven át tartott és ami, szemmel láthatóan, életének legnagyobb élvezete volt.

Guttmann József
(Hoemesz 1938.12.2.)

Megjelent: Gut Sábesz 1. évfolyam 29. szám – 2014. július 28.