A zsidó felkelők hősiessége, hanukai csoda és a Szentély megtisztításának története közismert. De mi történt ezt követően?
A hanukai történetet követő nemzedékben Slomcion Hámálká, eredeti nevén Szálome Alexandra – volt az, aki védelmet nyújtott a hagyományos zsidóságnak és helyreállította a zsidó vallásgyakorlatot. Hanuka i. e. 167-160 között játszódó története jól ismert: a hithű zsidók maroknyi csapata a makabik vezetésével fellázadt az elnyomó és hellenisztikus kultúrájukat rájuk kényszerítő görögök és a velük szövetkező asszimilációt támogató zsidók ellen. A háború a zsidók győzelmével zárult, visszafoglalták és megtisztították a Szentélyt, és helyreállították az áldozatokat. A győzelem és az olaj csodáját ünnepeljük hanukakor. A történet folytatása azonban kevésbé ismert. Ezekbe az eseményekbe az aish.com írása segítségével vezetjük be olvasóinkat.
A Jehuda Mákábi nevét viselő testvérek, a makabik (magyarosan makabeusok) megalapították a Hásmonáim (magyarosan Hasmóneus) királyi dinasztiát, mely a déli Jehuda zsidó királysága fölött több mint kétszáz éven át uralkodott. Ez az időszak messze volt Slomó király békés uralkodásától: a nép forrongott, a sokszor autokrata eszközökkel kormányzó Hasmóneus uralkodók háborúztak és igyekeztek megakadályozni a polgárháború kitörését. Ebben az időszakban bukkant fel a történelem színpadán Szálome Alexandra, más néven Slomit Alexandra vagy Slomcion királynő, akinek az a feladat jutott, hogy a hagyományos zsidóság védelmében szembeszálljon kora egyik legnagyobb diktátorával és visszaállítsa a békét Jehudában.
A történet megértéshez fontos tudni, hogy a hanukai győzelmet kivívó, a hagyományos zsidóságot utolsó csepp vérükig védelmező zsidók mellett rengetegen voltak olyanok, akik magukévá tették a hellenisztikus kultúrát, görög istenségeket imádtak és a görög értékeknek megfelelően éltek. A hanukai csoda után néhány évtizeddel a zsidó társadalom számos kis csoportra szakadt. Köztük voltak az uralkodó osztályban többségben levő cedukim (szaduceusok), akik nem fogadták el a szóbeli tan érvényességét és elutasították a hagyományos zsidó élet sok elemét, valamint a prusim (farizeusok), akik éppen ellenkezőleg, ragaszkodtak a zsidó tradíciókhoz.
Slomcion jó nevű tudósok családjában született és beházasodott a királyi házba. Rendkívül bátor asszony volt, kora egyik legnagyszerűbb rabbija, Simon ben Setách testvére. Amikor az ellenlábas cedukim már az életét fenyegették, a királynő – saját magát is veszélynek téve ki – elbújtatta őt és több, a hagyományos zsidósághoz hű társát.
Slomcion első férje az i. e. 103-ban trónra lépett Jehuda Arisztobulosz volt, a makabik közé tartozó Simon unokája, aki testvéreit és anyját bebörtönöztette és halálra éheztette és számtalan háborút kezdeményezett a szomszédos országokkal. A felsőbb osztályokhoz tartozó, a Szentélyt és a mindennapi áldozatokat a kezükben tartó cedukim pártját fogta a minden hatalmat nélkülöző prusimmal szemben. Felesége azonban bátran kiállt a zsarnokoskodó királlyal szemben. A helyzet Arisztobulosz halálát követően tovább romlott. Testvére, Alexander Jánáj koronázta magát királlyá és vette el feleségül Slomciont. Az új király kegyetlenségben és a zsidóság megcsúfolásában túltett testvérén. Szukot ünnepére például kikiáltotta magát főpapnak, és a hagyományos vízöntési ceremónia alkalmával mindenki megrökönyödésére a saját lábára öntötte a vizet az oltár helyett, jelezve, hogy őt kell imádni. A nép fellázadt a hallatlan istenkáromlás nyomán, a király pedig kivégeztette a legkiválóbb rabbikat. Akiket nem sikerült elfognia, azok közül a legtöbben Egyiptomba menekültek. Alexander Jánáj király feloszlatta a Szánhedrint, a zsidó legfelsőbb bíróságot és a cedukim egy hozzá lojális csoportjával helyettesítette annak istenfélő tagjait. Slomcion – magas rangjánál fogva – képes volt egyes királyi rendeleteket a visszájára fordítani. A Talmud (Bráchot 48a) leírja, hogy amikor a királyi pár együtt evett, nem volt senki, aki el tudta volna mondani az étkezés utáni áldást a számukra. Slomcion megígértette Jánáj királlyal, hogy ha hozat egy tóratudóst, aki megteszi ezt nekik, az illető sértetlenül távozhat, majd saját testvérét, Simon ben Setáchot hívatta elő rejtekhelyéről.
Slomcionnak sikerült fivére pozícióját visszaállítania. A király sokat háborúzott és távollétében Slomcion egyre sikeresebben támogatta a vallás védelmezőit, végül még a Szanhedrint is visszaállította. Simon ben Setách rabbi társával, Jehosua ben Gamlával együtt olyan rendszert dolgozott ki, mely azóta is meghatározza a zsidó életet. Bevezették ugyanis, hogy minden városnak iskolát kell nyitnia a helyi gyerekek oktatására, és azokat, akik nem engedhetik meg maguknak a tandíj kifizetését, ingyenesen kell tanítani. A király gyakran igyekezett felesége tevékenységét akadályozni, de Szalome Alexandra kitartó volt és szép lassan helyreállította a hagyományos zsidó életet. Hellenisztikus neve helyett valódi héber nevet kapott: Slomcion – Cion békéje.
Jánáj i. e. 76-ban halt meg, ettől fogva Slomcion uralkodott Jehudában. Uralkodásának kilenc éve a déli királyság egyik legvirágzóbb időszaka volt. Megerősítette a hadsereget, erődöket építtetett, béke és gazdagság kora köszöntött be a tevékenysége nyomán. A Talmud (Táánit 23a) így ír erről: „Az eső mindig szerda és szombat este esett” – olyan időszakokban, amikor az emberek hagyományosan otthon tartózkodtak, így nem okozott kellemetlenséget nekik a csapadék, „míg a gabonaszemek akkorára nőttek, mint egy vese, az árpaszemek mint egy olajbogyó magja, a lencse pedig arany dínár méretű volt”. Szalome Alexandra a halálos ágyán is a cedukim és a prusim ellenségeskedéseivel volt körülvéve. Fia, Airsztobulusz, akinek egyre nagyobb hatalmat engedett, nyíltan a szaduceusokat támogatta, Slomcion azonban végakaratában azt hagyta meg, hogy farizeus vezetője legyen az országnak, hogy a hagyományos zsidóság megmaradjon a későbbi nemzedékeknek.
Slomcion a zsidóság állhatatos és bátor védelmezője volt népünk történetének kaotikus időszakában.