A hágádá a világ legtöbbször kiadott zsidó könyve, amelyből minden zsidó otthonban több példányt is megtalálhatunk. Ismerjük szövegét, dalait, forgatókönyvét – de vajon mit tudunk az illusztrációiról? Az alábbiakban betekintést nyerhetünk a hágádák titokzatos világába!

A zsidó nép képzőművészetével kapcsolatban három írásos forrást kell megemlíteni:

  1. a Tízparancsolat második parancsolatát: Ne csinálj magadnak faragott képet, és semmi hasonlót azokhoz, amelyek fenn az égben, vagy amelyek alant a földön, vagy amelyek a vizekben, a föld alatt vannak.” (Smot 20:4)
  2. annak az éneknek az egyik mondatát, melyet Mózes énekelt a Nádas-tengeren való átkelésnél: Ez az én Istenem, őt dicsőítem, atyám Istene, őt magasztalom.” (Smot 15:2)
  3. egy, a második idézetből levezetett talmudi mondatot: “Készítsetek egy gyönyörű sátrat, egy gyönyörű lulávot, egy gyönyörű sófárt, gyönyörű imarojtokat, gyönyörű pergament egy tóratekercs számára, és írjátok arra az Ő Nevét gyönyörű tintával, gyönyörű lúdtollal, szakértő írnok által, és tekerjétek be a tóratekercset gyönyörű textilbe.” (Sábát 133b)

A művészi megjelenítés bizonyos formáinak tiltása, valamint az esztétikumra való törekvés hangsúlyozásának kettőssége határozza meg a zsidóság művészetének alapjait. A képfaragás tilalmát különböző korokban és különböző földrajzi területeken többféleképpen értelmezték. A vallási eredetű tilalom (szoborkészítés tilalma), a társadalmi megkülönböztetés (évszázadokon át nem léphetett be pl. építészcéhbe zsidó, tehát nem lehettek hivatásos építészek), valamint az évszázados üldöztetés (könnyen mozdítható értéktárgyakra volt szükség, hogy magukkal tudják őket vinni egy esetleges kiűzetéskor) együttesen azt eredményezte, hogy a középkorra a kéziratillusztráció vált a zsidó művészet legismertebb kifejezőjévé.

Hágádá 1

A kéziratok, illetve – a nyomtatás elterjedése után – a nyomtatott zsidó könyvek közül, témájánál és elbeszélő stílusánál fogva a leggyakrabban a széder estén felolvasott hágádát illusztrálták. A figurális képek egy része a peszáchi előkészületeket: maceszsütést, a ház kitakarítását, illetve magát a szédert mutatja be, más része pedig az elbeszélt történeteket illusztrálja: a négy fiút, a tíz csapást, a tengeren való átkelést stb. ábrázolja. Gyakori a szédertál megjelenítése is. Az ábrázolások stílusa illeszkedik a mindenkori kortárs művészet stílusához.

A néhány száz évvel ezelőttről ránk maradt, kéziratos hágádák e műfaj legszebb képviselői. Ezek két fő származási helye Spanyol-, illetve Németország volt, de ismerünk emlékeket Franciaországból és Itáliából is.

hágádá 2

A legkorábbi ismert, és kétségkívül az egyik legizgalmasabb az 1300 körül valószínűleg Mainzban készült, ún. Madárfejű hágádá, mely arról kapta a nevét, hogy a benne szereplő alakoknak madárfejet rajzolt az illusztrátor.  A középkori Németország chászidéj Áskenáz nevű, szigorú mozgalmának rabbijai tiltották a konkrét emberábrázolást. E tilalom nyomán keletkezett több olyan kézirat is, melyben állatfejű emberek szerepelnek. Ez a technika a korabeli nem-zsidó művészetben is ismert volt. Érdekesség, hogy kizárólag a zsidóknak rajzolt madárfejet az illusztrátor, a nem-zsidók eredetileg arctalanok voltak, és csak jóval később egészítették ki arcokkal az ábrázolásokat. Az alakok fejükön csúcsos, gombban végződő zsidókalapot (Judenhut) hordanak, mely a korabeli németországi zsidók kötelező viselete volt. A képek, ahogyan az sok, nem-zsidó kézirat illusztrációinál is megfigyelhető, nem egyszerűen ábrázolják a leírtakat, hanem sokszor adalékinformációt is szolgáltatnak.

Egy különleges, és jellegzetesen németországi (áskenázi) illusztráció-típus a jákneház. Amikor a széder szombat estére esik, akkor a kidus eltér az egyéb napokon mondott kidustól. A sorrendet a héber nyelvben szokásos, akrosztikonos betűszó segítségével jegyezték meg. Ez a szó, a “jákneház” a német nyelvhez szokott fül számára “jagd den has”, vagyis “vadászd a nyulat” kifejezésnek hallatszott. Ezért taláhatjuk meg számos, középkori németországi hágádában a nyúlvadászat ábrázolását. Példa erre a délnémet területről származó, ún. Cincinnatti hágádá, melyet 1490 körül illusztrált Meir Jáfe, vagy egy másik, 1460 körül készült darab, melyet Joel ben Simeon Feibusch illusztrált. Ez utóbbi érdekessége. hogy a szövegben már egyáltalán nem szerepel az emlékeztető akrosztikon: az illusztráció olyan elterjedt volt, hogy már az is elegendő volt az olvasók számára a megértéshez.

Bár már a nyomtatott példányok közé tartozik, de érdemes ebben a kontextusban megemlíteni a jelenleg ismert legkorábbi, teljes egészében fennmaradt nyomtatott darabot, a prágai hágádát (1546), melynek egyik fametszetén, merőben szokatlan módon, a köztudomásúlag nem kóser nyulat egyenesen a széderasztal egyik  tányérjába helyezte az illusztrátor.

Hágádá3

Ha már kiemeltünk egy askenáz típust, akkor említsünk egy szfárádit is. Míg a német területekről származó kéziratok illusztrációi többnyire a lapszéleken, vagy a lapok alján helyekzkednek el, addig spanyol társaikra jellemzőek az egész lapot betöltő, narratív képek, szép, gótikusan mozgó alakokkal. Közülük talán a legismertebb a hányattatott sorsú, ún. Sarajevói hágádá, mely 1350 körül készült Barcelonában (nevét őrzési helyéről kapta). Arannyal és rézzel ékesített illusztrációin végigkövethetjük a tórai történet fontosabb állomásait, a peszáchra való készülődést, valamint a széder estét is. Az illusztrátorok e hágádák esetében is gyakran szolgálnak többletinformációval, vagy kultúrtörténeti érdekességgel A barcelonai hágádá egyik lapján például azt látjuk, hogy az széder vezetője egy macesszal teli kosarat tesz az egyik résztvevő gyermek fejére. Ez egy spanyolországi szokás volt, ezzel a jelképes tettel emlékeztek arra, hogy őseink a hátukon vitték ki a kovásztalan kenyeret Egyiptomból.

A Katalóniában készült, ún. Kaufmann-hágádában is rengeteg gyönyörű kép szerepel, melyek megdöbbentő részletességgel követik a tórai szöveget. Az egyik ábrázoláson például az éjszaka közepén Egyiptomból kivonuló zsidókat láthatjuk: egy nagyobb alak, Mózes irányítja a hátukon a kovásztalan kenyeret cipelő embereket, míg felülről a városba zárt egyiptomiak tekintenek le a csapatra. Az előtérben fehér kutya, nyitott szájából látványosan hiányzik a nyelve, hűen illusztrálva azt a tórai mondatot (Smot 11:7), hogy “Izrael gyermekei ellen egyetlen kutya se nyújtsa ki a nyelvét” (vagyis ne támadja meg őket).

hágádá4

Egy gondolat erejéig érdemes megemlékezni a Magyarországon 1942-ben kiadott, egyiptizáló ábrázolásokkal illusztrált OMZSA hágádáról, melyet az Országos Magyar Zsidó Segítő Akció jelentetett meg a történelmi helyzetre való tekintettel bátorító céllal „hogy az egyiptomi rabszolgaságból való csodás kiszabadulás példájával hasson a jelen nemzedékre.”

Zárásként álljon itt egy családi anekdota: az egyik, igen sok kiadást megért hágádában, melynek illusztrációi egy eredetileg 1695-ben, Amszeterdamban  nyomtatott példányt követik, a négy fiú közül az, “amelyik kérdezni sem tud”, felemelt bal és lefelé eresztett jobb  kézzel látható. A nagymamámtól számtalanszor hallottam ezzel a képpel kapcsolatban azt a történetet, hogy gyerekkorában arra, akinek nem volt sok sütnivalója, azt mondták, hogy tamtam, és a kezüket a képen látható módon ütötték hozzá össze. Így válik a hágádá illusztrációja az élet szerves részévé.