Ádár hónap 17-én van az első bojáni rebbe, reb Jicchák Friedman 107. halálozási évfordulója.
Reb Jicchák Friedman a „haszid arisztokrácia” egyik kiemelkedő családjában látta meg a napvilágot 1849-ben. Reb Ávrahám Jákov Friedman, az első szadigurai rebbe és rebecen Mirijám (a karlini haszid dinasztia ékszere) negyedik gyermekeként nevelkedett fel.
Az akkori hagyományok szerint már fiatalon, 15 éves korában megházasodott, felesége Malka Twerszky, a második csernobili rebbe unokája lett. Minden szempontból példaértékű házasságukból pedig nyolc gyermekük született, akik közül négy fiú és egy leány – apai nagyanyja után szintén Mirijám, a későbbi a csortkovi admúr felesége – érte meg a felnőtt kort.
Édesapja 1883-ban bekövetkezett halála után öccsével, reb Jiszráéllal közösen vették át a szadigurai udvar irányítását, melyet négy éven keresztül teljes egyetértésben vezettek, mivel azonban a haszidok többsége egy rebbét szeretett volna, ezért a két báty megállapodott, hogy sorsot húznak, hogy ki maradjon szülőhelyükön és ki alapítson máshol egy új udvartartást. A sorshúzás eredményeképpen reb Jicchák a szomszédos Bojánba költözött, ahol rövidesen felépítette a Friedman rabbiház új ágát.
Az új ág, a bojáni mozgalom pedig egyhamar virágba borult, s Galícia egyik új haszid központja lett. A kisvárosban a nagyzsinagóga és négy imaház is volt, idővel pedig más városokban, sőt, még a Szentföldön, Jeruzsálemben, Tibériásban és Cfáton is alapítottak bojáni imaházakat.
Jóllehet, a bojáni rebbe jámborságáról és szerény természetéről volt híres, kívülről nézve viszont az életvitele egészen más képet mutatott, hiszen apai nagyapjához, a ruzsinyi rebbéhez hasonlóan ő is egy valóságos palotában élt, dúsan faragott bútorok és selyemmel tapétázott szobákban. Akárhogyan is, asztalánál nem volt senki ki jól nem lakott volna, s a hozzá érkező zarándokokat útiköltséggel is gazdagon ellátta.
Az első világháborúban Galícia nagy része hadszíntérré változott, az orosz hadsereg elfoglalta Bojánt is, s ezzel az ottani zsidó élet szinte teljesen eltűnt. A bojáni rebbe családjával és legközelebbi híveivel Bécsbe tette át székhelyét, s a világon szétszóródott híveit innen vezette tovább. Azonban a háború pusztításai nagyon meggyötörték a rebbe egészségét. 1917 tavaszán hirtelen megbetegedett, amikor pedig megérezte halálának közeledtét, ádár hónap 17-ét, akkor magához hívta családját, hogy egyenként elbúcsúzzon tőlük, aztán a Devérkut („ragaszkodás Istenhez”) ősi dallamát kezdte dúdolni, mígnem felszállt lelke a Teremtőjéhez.
A bécsi újabb zsidó temetőben helyezték végső nyugalomra, sírja fölé később egy szép ohelt is emeltek. Emlékéből fakadjon áldás!
