A Szentföldön létesítendő, független zsidó nemzeti otthon megteremtésének első hivatalos dokumentuma az 1917. november 2-án kiadott Balfour-deklaráció, amelyben Nagy-Britannia kifejezte a cionista mozgalom célkitűzéseinek támogatását. Az első változat azonban több ponton módosult.
A nyilatkozatot levélben küldte el Lord Arthur James Balfour, brit külügyminiszter Lord Walter Rotschildnak és arra kérte, hogy ismertesse a benne foglaltakat a cionista szövetség vezetőjével, Dr. Chaim Weizmannal, aki később Izrael első államelnöke lett.
A XX. század elején már zsidó mezőgazdasági települések sokasága működött a bibliai Izrael földjén, megalapították Tel-Avivot és egyre több zsidó élt Jeruzsálemben és Haifán is. A cionisták belátták, hogy a terület felett mandátumjoggal bíró Brit Birodalom politikai támogatása nélkül nincs esély egy független zsidó állam megalapítására. Miután az első világháború során a britek elfoglalták a korábban az Oszmán Birodalomhoz tartozó területet, Weizmann azonnal egy zsidó állam megalapítását kérte a brit kormánytól. A Balfournak küldött levélben egy nyilatkozattervezet volt, melyben Nagy-Britannia a zsidó nép hazájának ismeri el a Szentföldet.
A Külügyminisztérium természetesen nem fogadta el egy az egyben a cionisták által szerkesztett változatot, és számos változást hajtottak végre a szövegben. Az új nyilatkozatban már nem szerepelt a zsidó nép joga Izrael földjéhez és a „zsidó állam” kifejezést a „nemzeti otthon” váltotta fel, mely valójában nem volt egy bevett diplomáciai vagy jogi fogalom.
Mielőtt a deklarációt elküldték volna Lord Rotschildnak, a Külügyminisztérium megismertette a szöveget a zsidó közösség minden csoportjával, cionistákkal és anticionistákkal egyaránt. Utóbbi csoportba tartozott az ismert reformrabbi és politikus Sir Philip Magnus, az élesen anticionista Brit Zsidók Ligája megalapítója.
A jeruzsálemi Izraeli Nemzeti Könyvtár birtokában van az a nyilatkozat-tervezet, melyet Lord Balfour Sir Magnusnak küldött. E változat több apró, ám jelentős eltérést mutat a deklaráció végleges szövegétől. A végleges nyilatkozatban ez áll: „Őfelsége kormánya jóindulattal tekint a zsidó nép nemzeti otthonának megalapítására Palesztinában”. A Sir Magnusnak küldött levélben azonban a „zsidó faj” kifejezés szerepelt a „zsidó nép” helyett.
A végleges szövegben használt formulát örömmel fogadták a cionista mozgalom köreiben, mert úgy érezték, hogy a zsidóságra végre a világ népeivel egyenrangú nemzetként tekintenek és nem pusztán egy saját vallással rendelkező etnikumként utalnak rá.
A Nemzeti Könyvárban megtekinthető Sir Magnus válasza is, s az általa kért változtatásokból megérthetjük a kor anticionista zsidó értelmiségének álláspontját. A politikus először is deklarálta, hogy nem tudja elválasztani magában a zsidót és a brit állampolgárt. Kifejtette, hogy a Római Birodalom hódítását követő száműzetés óta a zsidó nép tagjai már nem alkotnak politikai közösséget. Csupán a vallásuk és nem etnikai hovatartozásuk köti össze őket, s így nem is tartanak igényt többet Izrael földjére. A zsidók kizárólag azon nemzet részének tekintik magukat, melynek hazájában élnek. Ennek fényében Sir Magnus ellenezte a „nemzeti otthon” kifejezés használatát, hiszen nem tekintette a szentföldi zsidó közösség tagjait egy önálló nemzet részeinek.
A Sir Magnus által igényelt további változtatások elsősorban a Szentföldön élő többi népre és vallásra utaltak, s ezek végül megjelentek a deklaráció nyilvánosságra hozott változatában is: „Világosan kijelentjük, hogy semmi sem csorbíthatja a Palesztinában élő nem zsidó közösségek polgári és vallási jogait, illetve a bármely más országban élő zsidók jogait és politikai státuszát”.
A Balfour-nyilatkozat hivatalos, Lord Rotschildnak elküldött változatát a British Museumban őrzik.
Forrás: NLI
zsido.com