„A Köves Slomó vezette EMIH (Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség) előretöréséről” mondta Tordai Péter a Népszabadságnak, hogy „Ha a BZSH és a Mazsihisz nem rendezi a sorait, akkor az úgynevezett neológ irányzat háttérbe szorul, netán el is tűnik”, majd megállapította, ami a szervezést és a szolgáltatások minőségét illeti, érdemes tanulni az EMIH-től.

Mindezt akkor nyilatkozta Tordai Péter, a BZSH (Budapesti Zsidó Hitközség) elnöke, amikor a napilap beszámolt róla, miért nem sikerült dönteni a közelmúltban lemondott Zoltai Gusztáv ügyvezető igazgató utódlásáról a BZSH csütörtök délutáni közgyűlésén.
Napirend előtt volt még, aki méltatta a posztjáról távozó Zoltai 25 esztendős tevékenységét, még ha az ügyvezető távozásának körülményeiről változatos pletykák keringtek is. A közgyűlésen annyi derült ki, hogy az ügyvezető igazgató nem önszántából vált meg tisztségétől. Lemondásának „valós okairól" Zoltai nem beszélt, titoktartási kötelezettségére hivatkozva.
Az új igazgatói posztért a közgyűlés tagjai közül többen is elindultak, sőt a helyszínen a régi igazgató, Zoltai Gusztáv is kapott jelölést. Ő azonban csak azzal a feltétellel vállalta volna újra az igazgatói tisztséget, ha Heisler András, a Mazsihisz elnöke, valamint Feldmájer Péter és Tordai Péter távozik a pulpitusról.
Zoltai utódjának kilétéről végül nem született döntés, mert a küldöttek egy része elvonult imádkozni, és elmulasztott visszatérni, így Tordai Péter határozatképtelenség miatt berekesztette a közgyűlést. Vasárnap újabb forduló, a Mazsihisz közgyűlése következik. Zoltai Gusztáv ugyanis nem csupán a BZSH-ban, hanem a Mazsihiszben is betöltötte az ügyvezető igazgatói posztot.