„Egész eddigi életemben erre vártam” – mondta Alexander Buchnik, aki a második világháború kitörése miatt volt kénytelen elhalasztani gyermekkorában az ünnepséget.

70 évvel a második világhábotú után 45 holokauszt túlélő ünnepelte egyszerre Izraelben a bár és bát micváját hétfőn – olvasható az Arutz Sheva honlapján. A különleges eseményt a jeruzsálemi Siratófalnál rendezték, a Nyugati Fal Örökség Alapítvány (Western Wall Heritage Foundation), valamint az International Fellowship of Christians and Jews (IFCJ) támogatásával.

Az ünnepséget megelőzően a résztvevők a Siratófal alatti alagútban is látogatást tettek, majd a férfiak tfilint vettek és a Tórát olvastak, később pedig a hölgyekkel közösen vettek részt egy ünnepi vacsorán. Az ünnepeltek közül többen elmesélték személyes történetüket, és azt, hogy a háború miatt miként kényszerültek elhalasztani ezt az eseményt.

Aspir Ravicher 11 éves volt, amikor a háború kitört és családjával Ukrajnából Oroszországba menekültek. „Elfutottunk, és a rajtunk lévő ruhán kívül semmink nem volt. Mindig éheztünk, nagyon szűkös helyen éltünk” – emlékezett vissza Ravicher. „A bár micva olyasmi volt, amit nem engedhettünk meg magunknak”.

Semyon Liebman pedig arról mesélt, hogy gyermekként titkolnia kellett zsidó származását, ezért nem került sor az ünnepségre. A háború kitörésekor el kellett hagyniuk Szentpétervárat, ahol addig lánytestvérével és édesanyjával éltek. „Amikor visszatértünk, tilos volt a judaizmusról vagy a bár micváról beszélni, szóval egyáltalán nem hoztuk szóba” – mondta. „Ma úgy érzem magam akárcsak egy kisgyerek! Egész eddigi életemben vártam ezt a pillanatot!” – tette hozzá izgatottan Liebman.

A megható pillanatokról Yechiel Eckstein rabbi, az IFCJ alapítója is elismerően nyilatkozott. „Nehezen tudok elképzelni bármi inspirálóbbat annál, amikor időskorú holokauszt túlélők bár és bát micvát ünnepelhetnek, azután, hogy túlélték a náci terrort és ellopták tőlük a gyermekkorukat” – fogalmazott a rabbi.

zsido.com

Képek forrása: Ynetnews

Megszakítás