Komoly támogatást kapott egy kanadai zsidó üzletembertől az izraeli Hold-program.

Ahogy arról nyáron beszámoltunk, Izrael lesz a negyedik ország a világon, amely űreszközt juttat a Holdra. Az űrhajón nem utazik majd személyzet. A vállalkozást egy izraeli magánvállalat, a SpaceIL szervezi, és az Egyesült Államokból, egy Falcon-9 típusú hordozórakétára szerelve indítja majd útjára az űrhajót.

Az Elon Musk által épített rakéta 60 000 km magasságra viszi fel az űrhajót, mely ezután önállóan folytatja útját egy elliptikus pályán. Ez a megoldás sokkal időigényesebb, mint a korábbi űrutazások alkalmával alkalmazott technológia, ugyanakkor rengeteg üzemanyagot takarít meg és így jelentősen csökkenti a jármű súlyát.

A jta.org most arról ír, hogy a kanadai ingatlanmágnás és filantróp Sylvan Adams is beszáll a projektbe, aki 5 millió dollárt adományozott a SpaceIL-nek. Az üzletembernek köszönhető, hogy idén Izraelben rendezték meg a világhírű biciklis verseny, a Giro d’Italia néhány szakaszát.

Adams ellátogatott az izraeli Yehudba, ahol az űrhajó épül, itt jelentették be az adományozást. Az üzletember reményét fejezte ki, hogy az első izraeli űrhajó, amely eljut a Holdra, arra inspirálja majd az iskolás gyerekeket, hogy foglalkozzanak a tudományokkal és higgyenek benne, hogy minden lehetséges.

A projektet más zsidó származású üzletemberek is támogatják, mint például Sheldon Adelson, Sammy Sagol és Lynn Schusterman. Az űrhajót eredetileg idén decemberben indították volna, de a startot eltolták 2019 elejére.

zsido.com

Kép: jta.org

 

Megszakítás