Kedd reggel, 104 éves korában elhunyt Áháron Jehuda Léjb Steinman rabbi, az izraeli vallásos zsidóság egyik vezető alakja. A rabbi elsősorban a litván hagyományokat követő haredi társadalomban számított megkérdőjelezhetetlen autoritásnak, de a zsidó világ minden csoportjában nagy tiszteletnek örvendett.

A rabbi a ma Belorussziához tartozó Bresztben (Briszk) született, és a kor legnagyobb bölcseinél tanult Tórát. A város 1937-ben lengyel fennhatóság alá került, a rabbit is be akarták sorozni a hadseregbe. Ezt elkerülendő Steinman rabbi a svájci Montreaux-be utazott és a helyi jesiva tanulója lett. A háborút egy Basel melletti menekülttáborban vészelte át. Családjából senki más nem maradt életen. A háború után az izraeli Bnéj-Brákban telepedett le, és ott is élt élete végéig egy rendkívül szerényen berendezett, kicsi lakásban.

Steinman rabbi a híres Ponyevicsi jesivát vezette, és számos oktatási intézményt alapított országszerte. Aktív szerepet vállalt a politikai életben is, véleményére sokat adtak az askenázi haredi zsidókat tömörítő Degel HáTorá (a Tóra zászlaja) pártban. Számtalan könyvet írt, melyek közül kiemelkednek a Tórához és a Talmud különböző traktátusaihoz írt magyarázatai, melynek az Ájelet HáSáchár (hajnalcsillag) nevet adta, mivel az Ájelet szó a rabbi nevének kezdőbetűiből áll össze.

Steinman rabbit azóta tekintették a nem-haszid haredi világ első számú vezetőjének, amióta 2012-ben,  102 éves korában elhunyt Joszef Sálom Eljásiv rabbi, aki a szintén 102 évesen elhunyt Elázár Menáchem Mán Sách rabbitól vette át a stafétabotot 2001-ben.

Steinman rabbi temetési szertartása már néhány órával elhunyta után megkezdődött. Bnéj Brák városába több százezer ember érkezett az ország minden részéből, hogy végső búcsút vegyenek mesterüktől. A városban minden üzlet bezárt, és hosszú órákra teljesen leállt a forgalom a tel-avivi körzet nagy részén. A különleges szerénységéről ismert rabbi végakaratában azt kérte, hogy ne mondjanak róla dicsőítő gyászbeszédeket, ne nevezzék cádiknak (igaz embernek), ne nevezzenek el újszülötteket utána, és a legegyszerűbb és legolcsóbb sírkövet vásárolják meg számára, melyre csupán a neve kerülhet fel, méltató szavak nélkül. A rabbi azt is kérte, hogy a sajtóban se jelentessenek meg róla dicsérő írásokat. Ezzel kapcsolatban a haredi világ másik kiemelkedő vezetője, a szintén Bnéj-Brákban élő Chájim Kanievsky rabbi elmondta, hogy véleménye szerint e kérés csak Steinman rabbi családját kötelezi, mások azonban helyesen cselekszenek, ha bölcsességéhez és érdemeihez méltó módon emlékeznek meg a korszak vezető tóratudósáról.

Emléke legyen áldott.

Megszakítás