Donald Trump január 20-i beiktatási ceremóniáján egy ortodox rabbi is szerepet kap.
Marvin Hier rabbi a Los Angeles-i Wiesenthal Központ és a városban működő Tolerancia Múzeum alapítója és igazgatója mond imát az ünnepségen. A hírek szerint a rabbi írásmagyarázatot tart, és a saját maga által írt imát mondja el. Ezt követően pedig megáldja a frissen beiktatott elnököt és Mike Pence alelnököt.
Hier rabbi, a Republikánus Párt támogatójaként, eleinte kritikus hangot ütött meg Trump jelöltségével kapcsolatban, később azonban kiállt mellette a kampány során. Az Egyesült Államok tartózkodását az ENSZ Izraelt elítélő nyilatkozatával kapcsolatban pedig „2016 legsúlyosabb antiszemita incidensének” nevezte.
„Az első beiktatási ceremóniától kezdve az ország vezetői mindig tisztelegtek a hazánkat és népünket beragyogó szabadság eszménye előtt. Örömmel jelenthetem be, hogy számos különböző vallás képviselői prédikálnak és imádkoznak majd Trump elnök eskütétele alkalmával, ezzel is kifejezve a vallásos hit kiemelkedő szerepét soknemzetiségű társadalmunkban.” – mondta Tom Barrack, az Elnöki Beiktatási Bizottság vezetője, miután bemutatta a ceremónián résztvevő hat egyházi személyt.
Hier rabbi elmondta, hogy örömmel mondott igent a beiktatási bizottság felkérésére, és nagy megtisztelésnek érzi azt. Hozzátette, hogy imája megfelel majd a XXI. század elvárásainak.
Legutóbb 1985-ben, Roland Reagen beiktatásán vett részt zsidó vallási vezető. Akkor Alfred Gottschalk reformrabbit, a Hebrew Union College dékánját kérték fel a feladatra.
Trump eskütételén jelen lesz még Timothy Dolan, New York római katolikus bíborosa, Samuel Rodrigez tiszteletes, a legnagyobb spanyolajkú egyházi szervezet elnöke, Wayne Jackson püspök, az egyik legnépesebb afroamerikai gyülekezet vezetője, és több protestáns közösség képviselője.
A beiktatást követő napon a washingtoni Nemzeti Katedrálisban ökumenikus istentiszteletet tartanak, melyre meginvitálták az Egyesült Államokban működő összes vallási csoport képviselőjét.
Forrás: Jpost