Közismerten komoly szerepet vállalnak Izraelben a nők a hadsereg munkájában. Aminek vannak bibliai alapjai is, hiszen Dvora-Debóra próféta aktív volt Bárák hadvezetésében a filiszteusok ellen. Ezzel együtt a női szerepvállalásnak vannak fizikai és vallási határai is.

Az Izraeli Védelmi Erők parancsnoksága fizikai tesztek alapján úgy döntött, hogy katonanők nem kezelhetnek tankot. Jelenleg az izraeli haderő posztjainak 90 százalékán teljesíthetnek nők szolgálatot.

Az elmúlt években lehetővé tették, hogy nők részt vegyenek a hadsereg elit egységeinek kiképzésén, kisebb drónokat irányítsanak, illetve tesztelték azt is, hogyan vezetnek tankot és katonai buldózert. A vizsgálat eredményét vasárnap publikálta a Ynet, ennek alapján a hadvezetés megállapította, hogy a legtöbb nő fizikai képességeit meghaladja egy harckocsi irányítása.

A hadsereg lapjának legutóbbi számában Yoram Epstein professzor, egykori egészségügyi tiszt és parancsnok, valamint Yuval Heled alezredes azt írták: a nők csatlakozhatnak harcoló alakulatokhoz, de csak a fizikai képességeik figyelembevételével. „Az egyenlőség nevében katonanőket bevetni a fronton, ha az meghaladja a képességeiket, pusztán azért, hogy megtaláljuk azt az egyet, aki elviseli ezt a terhelést, nagyszámú sérültet fog eredményezni” – írják a szakértők. Azt is hozzáteszik, hogy olyan területeken, ahol nem szükséges átlagon felüli erőnlét, nem kell nagy súlyokat emelgetni hosszú időn keresztül és nincs közvetlen kapcsolat az ellenséggel, a katonanők integrációja sikeres.

Egy korábbi zászlóalj parancsnok a Haaretz-nek elmondta, hogy a hadsereg felvehet nőket ilyen feladatokra is, szerinte a harckocsiban lövészként és vezetőként is megállják a helyüket. Ugyanígy működhetnek vegyes egységek a légierőnél és a szárazföldi alakulatoknál is.

A nők hadi szolgálatának azonban nem csak fizikai, hanem vallási – etikai korlátai is vannak. Nők és férfiak jelenleg sem szolgálhatnak például egy azon tankban, mert a napokig tartó bevetéseken nem biztosíthatók olyan körülmények, amelyek a privát szférát tiszteletben tartják. Ez a magyarázat arra is, hogy az izraeli tengeralattjárókon miért nincsenek nők. Ausztráliában, Svédországban és Németországban jelenleg ez lehetséges.

Izrael minden állampolgára 17 éves korában kapja meg behívóját a hadseregbe. A vallásos nők többsége – a Rabbinátus igazolásával – felmentést kérnek a katonai szolgálat alól és valamilyen polgári szolgálat keretében végzett önkéntes munkával váltják ki azt. Ugyanakkor idén rekord számú vallásos nő jelentkezett katonai szolgálatra a Haaretz híradása szerint. 2013 és 2015 között 30 százalékkal nőtt a vallásos női tisztek száma, míg a harcoló alakulatokkal kapcsolatban állóké 75 százalékkal. A hadsereg tájékoztatása szerint így jelenleg 3810 vallásos zsidó katonanő szolgálja Izraelt.

Teszik ezt annak ellenére, hogy Izrael Állam főrabbijai, Dávid Lau és Jichák Joszef rabbik – elődeikkel és számos ortodox rabbival egyetértésben – nem javasolják vallásos nők katonai szolgálatát, mivel a hadseregben nagyon nehezen őrizhetőek meg a szemérmesség (cniut) előírásai, ami vonatkozik többek között az ellenkező neműekkel való fizikai érintkezésre vagy az illendő öltözködésre.

Emellett számos más kihívás is áll a vallásos katonák előtt, legyenek nők vagy férfiak: nem minden katonai bázis biztosít szigorúan kóser (glatt vagy mehadrin kóser) ellátást, probléma a szombattartás, stb. Ezek kiküszöbölésére speciális, vallásosok számára fenntartott egységek működnek az izraeli hadseregen belül, mint Nachal Cháredi (gyalogsági zászlóalj vallásosoknak) vagy a Sáchár Káchol (katonai technikusokat képző program vallásosok számára).

Zsido.com

 

 

Kép: haaretz.com

Megszakítás