Nem lehet elhazudni a valóságot – interjú Balogh Ákos Gergellyel, a Mandiner főszerkesztőjével

A zsido.com sorozatot indított, amelyben a magyarországi média befolyásos személyiségei fejtik ki az álláspontjukat arról, hogy milyen szerkesztési elveket tartanak követendőnek a szélsőjobboldallal kapcsolatban.

Sorozatunk harmadik részében, a portál szélsőséges kommentelőiről, a korlátlan szólásszabadságról és az azzal való visszaélésről, valamint a Jobbik váltópárti esélyeiről beszélgettünk a Mandiner főszerkesztőjével, aki még azt is elárulta, hogy miért vett részt a Nyugati téri hanuka ünnepségen.

*

Nemrég ön írt egy cikket, amelyben élesen bírálta a szocialista pártelnök feleségét megalázó újságot: „Általában nem is szívesen megyek bele a mi a(z igazi) konzervatív? végeláthatatlan terminológiai köldöknézésbe, de negatív definíciót adni annál egyszerűbb: amit a 888.hu művelt, az egészen biztosan se nem konzervatív, se nem újságírás.” A kedvünkért adna pozitív definíciót a Mandinerre, mert a közvélemény leginkább éppen a jobboldali és a konzervatív értékrenddel azonosítja a portált?

Tényleg nem szeretek konzervatívozni. Nem is tudom, volt-e olyan, hogy ezt a definíciót használtam magunkra. Kétségtelen, sokszor neveztek minket konzervatívnak, újkonzervatívnak, bezzegkonzervatívok meg aztán különösen sokszor vagyunk. Mi jó tíz évvel ezelőtt, még az UFI című (Utolsó Figyelmeztetés – a szerk.) nyomtatott lapunk idejében találtuk ki a polgári underground önmeghatározást. Polgári, mert az akkor önmagát leginkább még polgáriként definiáló Fidesz értékvilága közel állt hozzánk sok szempontból, ugyanakkor underground, mert már akkor is számos pontban különböztünk a magyar mainstream jobboldali gondolkodástól. Mi mindig is egy kicsit furcsa képződménye voltunk a magyar nyilvánosságnak az UFi és a Reakció idejében egyaránt, és ebből sok minden megmaradt a Mandinernél is. Világnézetünkben egyértelműen jobboldaliak vagyunk, de vannak érdemi különbségek a magyar többségi jobboldalhoz képest.

Például?

Például az államhoz és a piachoz való viszonyban. Vagy abban, hogy sokkal többet költenénk honvédelemre, nyugdíjakra és szociális kiadásokra viszont kevesebbet. A demográfiai helyzetünk ismeretében nemcsak a 13. havi nyugdíjat tartjuk felelőtlen dolognak, hanem az elmúlt évek reálnyugdíj-emeléseit is.

Eddig úgy hangzik, mint az amerikai republikánusok programja.

Van benne hasonlóság, de honosított republikánusok sem szeretnénk lenni. Magyarországon és általában a térségben sok minden másképp van, mint Nyugat-Európában, pláne Amerikában: például gazdasági szempontból még a Demokrata Párt is jobbra áll a hazai pártoktól, lehet, hogy kivétel nélkül. Ugyanakkor a kulturális világlátásunkban vannak liberálisnak mondható elemek is: nem feltétlenül tekintjük a világ elpusztítására törő lépésnek a modern kor minden vívmányát, bár kétségkívül vannak fenntartásaink. Mondjuk, a „minden, ami régi, az rossz, és az új a nagyszerű szinonimája” gondolat biztos távol áll a világnézetünktől – ez viszont konzervatív vonás.

Balogh_Akos_Gergely

És az olvasóik is ilyen sokszínűek?

Minden felmérésünkből az derül ki, hogy meglehetősen férfias az olvasótáborunk, hetven-nyolcvan százalék a férfiak aránya. Jellemzően a 25-40 közötti korosztály magas jövedelemmel, magas iskolázottsággal. Az értékviláguk alapján a legtöbben jobboldalinak vallják magukat, de vannak sokan olyanok is, akik liberálisnak. Baloldalinak viszont kevesen. Ami a pártpreferenciákat illeti, amit szintén meg szoktunk kérdezni, az olvasótáborunk sokkal kevésbé Fidesz-szimpatizáns, mint azt sokan feltételeznék. A Fidesz támogatottsága az olvasóink körében nagyjából akkora, mint az országos mintában. Persze ezen kicsit árnyal az, hogy nekünk jóval fiatalabb az olvasóközönségünk, mint a magyar népesség. Akik még nagyon felülreprezentáltak az olvasóink között, azok az LMP támogatók. Ha az LMP úgy szerepelne a választásokon, mint ahogy a Mandiner olvasói között teljesít, akkor egy jóval tíz százalék feletti, húsz százalékot közelítő párt lenne. A Jobbik nagyjából ugyanazt hozza, mint országosan, a baloldali pártok között, hmm, hát nem erős a Mandiner.

Meglepő, amit mond, azt gondoltam volna, hogy az olvasóik között sokkal magasabb a Jobbik-szimpatizánsok aránya. Aki neten részt vesz a közéleti vitákban, az pontosan tudja miről beszélek: a Mandiner-kommentelő egy külön fogalom, egy külön kategória. És nem elsősorban a kormánypárti elfogultság, hanem a radikalizmus miatt.

Mivel sok helyen egyáltalán nem lehet kommentelni (vagy csak ilyen-olyan korlátok közé szorítva), nálunk meg nagyon szabadon hozzá lehet szólni bármihez, ezért eleve nehéz összehasonlítani, hogy milyenek a mi kommentelőink más oldalakhoz képest. Például amíg az Indexen is hozzá lehetett a cikkekhez, addig ott is voltak erős dolgok. Mi úgy tapasztaltuk, hogy ez jelentős részben volumen-kérdés: amikor az online jelenlétünk csak egy blogra korlátozódott, amit olvastak pár tízezren, kommenteltek néhány százan, akik többé-kevésbé még ismerték is egymást, akkor az ottani viták tényleg színvonalasak voltak. Amikor ennek a tízszeresét éred el, tehát havonta több százezres nagyságrendű az olvasóközönséged, és továbbra is szabadon hozzá lehet szólni, akkor nagyon megnő a kommentek mennyisége.

De ugye azzal egyetért, hogy ezek nagy része durván rasszista és antiszemita?

Nem. Akadnak rasszista és antiszemita kommentek, de hogy a nagy részük az lenne, az egyszerűen nem igaz.

Az egyik kollégámmal fogadásokat kötöttünk, hogy egy tetszőleges cikk alatt hányadik kommentben jön az első antiszemita megjegyzés.

És hányadiknál?

Többnyire már a harmadiknál. Nagyon töményen van jelen a kommentelők között a szélsőségesség, amit a Mandiner mint portál, tartalmilag egyáltalán nem indokol. Éppen ez a legérdekesebb az egészben: felül a konszolidált szerkesztett tartalom, alul az antiszemita, cigányozós őrjöngés.

Könnyen lehet, hogy ugyanez lenne a helyzet máshol is, csak nem tudjuk, mert vagy nem lehet hozzászólni, vagy pedig nagyon erősen szelektálják a kommenteket. Mi azt mondjuk, mindenkinek legyen meg a lehetősége hozzászólni, másrészt nem fogunk hozzászólás szinten válogatni a kommentek között.

Korlátlanul lehet bármit?

Szinte korlátlanul. Ha érkezik olyan jelzés, hogy egy-egy hozzászólás nagyon durva, azt megnézzük. Ha büntetőtörvénykönyvbe ütközik, akkor töröljük – ez meglehetősen ritka.

De személyesen nem bántja önöket, hogy az író-olvasó találkozó ennyire félremegy? 

A munkatársak egy részét igen, engem is szokott. Különböző vélemények vannak a szerkesztőségben, hogy mennyire engedjük szabadon a kommentelést. Azt hiszem, messze én vagyok a leginkább szólásszabadság-párti, és a legkevésbé szabályozás-párti. Ha a többieken múlna, valószínűleg másképp működne a Mandiner kommentfelülete. De mi is igyekszünk persze szétválogatni az értelmes és a kevésbé érdemi hozzászólókat: ha felhívják a figyelmünket valamilyen nagyon durva hozzászólásra, akkor megnézzük, hogy általában is így – agresszíven, bántóan, esetleg rasszistán – szokott-e megnyilvánulni az illető, és ha ez általános nála, akkor őt egy kattintással távolabb tesszük. Ő továbbra is hozzászólhat, aki akarja, meg is nézheti, hogy miket, de ehhez külön kattintás kell. Amúgy igen, ez egy létező dilemma.

Ráadásul nem csak erkölcsi értelemben, hiszen az is kérdés, hogy a korlátlan kommentelés növeli-e az olvasottságot és jót tesz-e a lapnak? Egyáltalán: az olvasóik hogyan viszonyulnak ehhez a jelenséghez?

A felméréseinkben mindig megkérdezzük, hogy az olvasóink szoktak-e kommenteket is olvasni, illetve, hozzá szoktak-e szólni a vitákhoz. A legtöbben azt mondják, hogy olvassák a kommenteket. Minden tízedik olvasónk hozzá is szól.

Az jó sok.

Igen, de ez az arány azt is jelenti, hogy a kommentekben az olvasóinknak legfeljebb a tíz százalékával lehet találkozni. Kilencven százalékával nem. Az olvasóink kétharmada olvassa az olvasóink 10 százalékának kommentjeit.

És a felmérésekből nem derül ki, hogy durvának tartják-e, amit ott látnak?

Nem, ez nem került elő még. A kommentek miatt egyébként sokszor kapunk általunk igazságtalannak érzett kritikákat is. Terveink szerint ezért az új Mandiner-arculat még erősebben hangsúlyozza majd, hogy meddig tart a szerkesztett tartalom, és honnantól jönnek a hozzászólások.

Akkor önök is érzik, hogy ez így mennyire kellemetlen.

Persze. Ezzel nyilván foglalkoznunk kell.

Azt mérlegelték, hogy az esetleges korlátozást okozna-e olvasóvesztést?

Nem. Gyakori tévedés, hogy nálunk azért vannak a kommentek, hogy pörögjön az oldal, és ez nekünk bevételt hoz. Nem. A kommentelés lehetősége az üzletnek csak árt. A hirdetők ugyanis nem szeretnek megjelenni olyan helyen, ahol bármilyen felhasználói tartalom van, tehát ahol a tartalom nincs teljes kontroll alatt. Még egy blogban sem szeretnek megjelenni, ami pedig kevésbé szabályozatlan, mint a kommentek. Ha a nyers üzleti érdeket néznénk, akkor lekapcsolnánk a kommentelést.

Létezik a Mandinernél olyan szerkesztési elv, hogy csak azért szemlézik valakinek az írását, gondolatait, mert az illető – mint egy mágnes – előre tudhatóan odavonzza az antiszemitákat, a homofóbokat, a rasszistákat? Néha az embernek olyan érzése van, hogy a szerkesztők szándékosan dobnak a tömeg elé egy amúgy jelentéktelen megszólalást, nesztek, dühöngjetek felkiáltással. Mondok egy példát. Ha Schiff András interjút ad egy eldugott toszkán kisváros helyi lapjába arról, hogy Magyarországon növekszik az antiszemitizmus, akkor ezt önöknél szemlézni olyan, mintha csak az őrjöngők odavonzása lenne a cél, más értelme nem nagyon van.

Ilyen szerkesztési elvünk nincs. Azt szeretnénk, hogy ha valaki valamilyen érdekeset, karaktereset mond, akkor az mindenképpen jelenjen meg nálunk. Akkor is, ha nagyon okosat mond és akkor is ha nagyon nagy butaságot. Ilyen szerkesztési szempont van. Olyan viszont nincs, hogy izgalmi állapotba hozzuk a kommentelőket, ez nem szándék a válogatásánál. Amikor kiválasztjuk, hogy milyen vélemény, hír, videó jelenjen meg nálunk, akkor fontosnak tartjuk, hogy a releváns közéleti témák mindenképpen kapjanak helyet. Különösen, ha össze tudunk rakni belőle egymással erősen vitatkozó, vagy egymástól nagy eltérő véleményeket. Szeretjük ezeket egymás után bemutatni. Még jobb, ha konkrétan egymással vitatkoznak az illetők. A lényeg, hogy legyen benne izgalom, feszültség. Gyakorlatilag ez az oka annak is, hogy én ennyire kommentpárti vagyok: úgy gondolom, a közéleti vitáknak ez egy jó terepe, még akkor is, ha látom, hogy sokan visszaélnek azzal a szabadsággal, ami a Mandineren van.

Aminek ára van. A nyelvezetében és tartalmában is durva kommentelők elriasztják az értelmesen vitatkozókat. Tehát a korlátlan kommentelés elve éppen az értelmes vitát nyírja ki.

Szerintem még ez is sokkal jobb, mint ahol senki sem szólhat hozzá. Még így – minden hátulütőjével együtt – is több esély van a vitára, mint ott, ahol csend van. A kommentek válogatása – amellett, hogy nem értek vele egyet – technikailag is kivitelezhetetlen lenne, egy kis szerkesztőség nem képes napi sok ezer hozzászólással egyesével foglalkozni. Ez nagyjából az összes munkatársam munkaidejét felemésztené.

Mi a jó módszer arra, hogy a szólás szabadságának minél tágabb biztosítása mellett az előítéletes, kirekesztő beszéd ellen küzdjünk? Van-e ebben a zsidó közösségeknek speciális feladatuk?

Az efféle attitűd kritikáján, és a személyes példaadáson túl nem tudnék csodaszert vagy módszert mondani. Az biztosan nem megoldás, hogy eltüntetjük, eltakarjuk az általunk nem megfelelőnek gondolt jelenségeket – amik ettől még élnek és virulnak. A zsidó közösségek különösen kényes helyzetben vannak, ezért más közösségekhez képest is nagy türelemre és kitartásra van szükség a részükről, azt hiszem.

Balogh_Akos_Gergely

A kutatásokból tudható, hogy a Jobbik és a Fidesz között van szavazói mozgás. Ez mennyire érezhető a mandineres olvasóközösségen?

Szoktunk mérni másodlagos pártpreferenciákat, amikor olvasói kutatást végzünk, kétségtelenül létezik ilyen mozgás is. De ennél összetettebb a magyar politikai piac dinamikája. Ezt a változást valóban a Jobbik hozta. Mi úgy látjuk, van átjárás a baloldali tábor és a Jobbik között is. Ez jelentős részben Orbán Viktor személye körül forog.

A kommenteken sokszor az érződik, hogy a hozzászólok megvédik a kormányt a baloldallal szemben, de az alapján, amit írnak, éppenséggel a Jobbikra is szavazhatnának.

Amikor a Jobbik megerősödött, az a Fideszre szervezetileg kettős hatással volt. Egyrészt elveszített az aktivistái közül sok nagyon aktív embert, ami átmeneti nehézséget is okozott a kampánygépezet működtetésében. Gyakran a legradikálisabbak azok, akik hajlandók dolgozni a szívüknek kedves eredményért: szórólapoznak és plakátolnak. De ennek van egy másik oldala is. A Fidesz egy hatalmasra nőtt szervezet, amiben annál erősebb a szétfeszítő erő, minél különbözőbbek a benne lévő különféle csoportosulások. A Jobbik létrejötte és megerősödése, és az, hogy leválasztott egy radikálisabb réteget, csökkentette a belső nyomást a Fideszben. Akik elégedetlenek voltak a Fidesz jobboldaliságának intenzitásával, azok elmentek a Jobbikhoz. Ezt látom az olvasók körében is. Van a Jobbik és a Fidesz között ingadozó választó, ahogy van Jobbik és a baloldal között ingadozó is, bár az előbbiek vannak többen. Egy évvel ezelőtt úgy nézett ki, hogy a Jobbik lesz a Fidesz kihívója a következő választáson – most éppen kevésbé tűnik így, de messze van még 2018. A demográfia abszolút a Jobbiknak játszik, akár a párt összetételét nézzük, akár a támogatóikét. A 2014-es választásokon ugyanazon a helyszínen a baloldal, a Fidesz és a Jobbik is tartott egy kampányrendezvényt. Láttam képeket a három közönségről. A legidősebb a baloldali rendezvény közönsége volt, a Fideszé nem volt sokkal fiatalabb, de több volt a középkorú. A Jobbik közönsége ellenben radikálisan fiatalabb volt a másik kettőnél. Ha ezt a Jobbik hosszú távon fenn tudja tartani, akkor képesek lehetnek arra, hogy váltópárt lehessenek.

Mennyire érzi a Mandiner szerkesztősége küldetésnek, hogy reagáljon erre a lehetőségre, vagyis, hogy a Jobbik váltópárt lehet? Vagy ez így nem szempont?

Mi a Jobbikkal – a magyar média tekintélyes részétől eltérően – mindig egy kritikus, ámde korrekt attitűddel foglalkoztunk. Már 2010 előtt is azt láttuk, hogy sok esetben érdekes és releváns dolgokról beszéltek. A 2010-es választási eredményükkel meg pláne megkérdőjelezhetetlen legitimitású szereplői lettek a magyar politikának.

Na, akkor lehet, hogy ez az eltérő viszonyulás magyarázza miért ilyen összetételű a kommentelői közösség. A bojkottnak, a karanténnak ezek szerint korábban sem voltak hívei?

Abszolút nem. Nem lehet elhazudni a valóságot. Aki megpróbálja, azt a valóság nagyon csúnyán orrba veri előbb vagy utóbb. A média gőgje sok esetben, hogy azt gondolja, erre is képes. Persze, hatással van a valóságra, de igazán megváltoztatni nem tudja. Szerintem ennek a mainstream médiában meglehetősen gyakori, kimondott-kimondatlan szerkesztői attitűdnek a nem kívánt gyermeke a Kurucinfo, ami azért lett akkora, mert így állt a Jobbikhoz és a radikálisok fő témáihoz a média. Azon túl, hogy beszámolunk a Jobbik álláspontjáról, sok esetben írunk arról, miben és miért nem értünk egyet velük, szembesítjük is őket ezzel, vitatkozunk velük.

Erre kapnak külön felkészítést az újságírók a Mandinernél?

Külön nem, azt várom el a munkatársaimtól, hogy korrektül, de kritikusan foglalkozzanak a Jobbikkal. Gyakorlatilag Magyarország második legnagyobb pártjáról beszélünk – a Budapesten kívüli Magyarország esetében egyértelműen a második legnagyobb pártról. Korrektség és annak elmondása a küldetésünk, hogy a radikális jobboldali világnak, gondolatiságnak mik a hátulütői.

Tavaly részt vett a Nyugati téri hanuka gyertyagyújtáson. Ez egyfajta kiállását jelentett az Ön részéről, esetleg üzenetet a saját olvasóközönségének egy része felé, vagy nem kell ebbe ilyesmit belelátni?

Szívesen mentem, megtisztelő, hogy meghívtak. Szerintem a vallás, a vallásos közösségek kifejezetten pozitív szerepet játszanak napjainkban, és ha kell, szívesen kiállok emellett, akár jól fogadja valaki, akár nem.

A napokban jött vissza egy izraeli utazásról. Először járt ott? Mi a legerősebb élménye?

Jártam már ott egyszer a kilencvenes évek végén turistaként egy diákcsoporttal, most egy sajtóúton voltam, ahonnan sajnos egy nap után haza kellett jönnöm, így a program nagy részén nem tudtam részt venni. A legerősebb élmény? Az egyik, hogy a vasárnap nem hétvége, a másik, hogy Izraelben mennyire központi kérdés a biztonság.

Mi a véleménye az izraeli-palesztin konfliktusról és annak magyarországi megítéléséről?

Azt hiszem, Izrael biztonsági igényeinek magyarországi, sőt, európai megítélése jóval megengedőbb lett az elmúlt egy évben, ezt látom az olvasói reakciókból is. Az európai terrortámadások, a migrációs nyomással járó bizonytalanság eredményeként Európa számára is jobban átérezhető Izrael helyzete. A Jeruzsálem és Tel-Aviv közötti buszjárat végállomásain tapasztalt biztonsági készültség segített megérteni, hogy a mindennapok biztonsága mennyire nem magától értetődő adottság.

 

Ónody-Molnár Dóra

 

A sorozat korábbi interjúi:

A médiának felelősséget kell vállalnia ügyekért – interjú Németh Szilárddal, az ATV hírigazgatójával

Azt ki mondja meg, hogy mi a szélsőséges? – interjú D. Bányász Gergővel, a HÍR TV belpolitikai főszerkesztőjével

  • Küldés emailben