Megalázóan bántak az imádkozó zsidókkal Jordániában

Lezáratta az Áron sírjaként tisztelt épületet az illetékes jordániai minisztérium, mert zsidók imádkoztak a helyszínen. Elvették tőlük a kipákat, a fejkendőket és a többi vallási szimbólumot.

A minisztérium szerint a zsidók „illegálisan” voltak a szent helyen. A Hor-hegy az ország déli részén, Petra romjaihoz közel fekszik, arab neve Dzsábel Hárun, azaz Áron hegye. A hagyomány szerint Áron halálozási évfordulója áv hó 1-jén van, ennek kapcsán nem ez az első konfliktus, hasonlóról pár éve is beszámoltunk.

A hatóságok most úgy döntöttek, hogy a helyszín felkeresése előtt mindenkinek hivatalos engedélyt kell szereznie – olvasható a jpost.com cikkében. A beszámolók szerint legalább 500 zsidó jelent meg Mózes testvérének sírjánál imádkozni. A Ynet beszélt a csapat idegenvezetőjével Roni Ayalonnal, aki elmondta, hogy a jordán hatóságok megalázóan bántak velük. Lezavarták őket, elvették a kipáikat, a nők fejkendőit, és levetették a pólókat, hogy megnézzék van-e rajtuk cicesz.

Ayalon úgy fogalmazott: ha náluk egy Jeruzsálembe igyekvő arabot levetkőztetnének és elvennék a Koránját, abból világháború lenne. Az idegenvezető szerint Jordániában, még a szállodai szobában sem imádkozhatnak hivatalosan.

A hatóságok közölték, hogy vizsgálatot indítanak annak érdekében, hogy kiderítsék, ki volt a felelős azért, hogy a zsidók beléptek a területre. Egy volt idegenforgalmi miniszter az ügy kapcsán azt fejtegette a sajtónak, hogy a cionisták úgy érzik, bármilyen arab területet kisajátíthatnak, különösen a régészeti lelőhelyeket.

Közben az izraeli nagykövet panaszt nyújtott be honfitársai zaklatása miatt.

zsido.com

Kép: jpost.com

 

  • Küldés emailben