Ki lesz a következő?

Két nappal azután, hogy az Egyesült Államok áthelyezte a nagykövetségét Tel-Avivból Jeruzsálembe, Guatemala is megtette ugyanezt a lépést. A közép-amerikai ország elnöke, Jimmy Morales és Benjámin Netánjáhu izraeli miniszterelnök részvételével lezajlott nyitó ünnepséget szerda reggel tartották a jeruzsálemi Málchá Technológiai Parkban. A két vezető a ceremóniát követően a miniszterelnöki rezidencián tartott találkozót.

Morales elnök beszédében Izraelt a világ fényének nevezte, és kiemelte országa szoros kapcsolatait a zsidó állammal. „Ez az izraeli-guatemalai barátság történelmi napjának kezdete”- mondta. „Testvérek vagyunk, Guatemala és Izrael hetven éve partnerek. Itthon érezzük magunkat, mert tudjuk, hogy a zsidók szeretik a guatemalaiakat. Az Önök gyermekei és az elkövetkező generációk emlékezni fognak arra a bátor államra, mely bátor dolgokat vitt végbe, mivel [Izrael] különleges helyet foglalt el a szívünkben.”

“Guatemala másodikként ismerte el Izrael Államot” – mondta az izraeli miniszterelnök. „Az Önök ENSZ-nagykövete igen aktívan működött [Izrael] Állam érdekében, támogatva a felosztási tervet. A köztünk levő hatalmas távolság ellenére céljaink és értékeink közül sok közös. És a valóságban nem is vagyunk annyira távol egymástól.”

Az épület

Előző este a jeruzsálemi önkormányzat falát a guatemalai zászló színeivel világították meg a költözés tiszteletére.

„Guatemalai nagykövetség, légy üdvözölve itthon!”mondta Nir Bárkát jeruzsálemi főpolgármester. A nagykövetség áthelyezését megelőzően Guatemala és Izrael zászlóját vetítettük az Óváros falaira. Köszönetet mondok Jimmy Morales Cabrera guatemalai elnöknek bátor döntéséért, és megtisztelésnek tartom, hogy megnyithatjuk nagykövetségüket Izrael fővárosában. Felszólítok más államokat is, hogy csatlakozzanak az Egyesült Államokhoz és Guatemalához – tegyék meg azt, ami helyes, és hozzák a nagykövetségüket Jeruzsálembe, örök fővárosunkba!”

Az Egyesült Államokkal ellentétben Guatemala eredetileg Jeruzsálemben tartotta fenn a nagykövetségét. 1959-ben Guatemala történelmet írt azzal, hogy a nagykövetség jelenlétével a világon elsőként ismerte el Jeruzsálem fővárosi rangját. Negyven éve azonban az akkori elnök, Kjell Eugenio Laugerud García Tel-Avivba költöztette a nagykövetséget.

Trump elnök decemberi hatodikai bejelentését követően azonban Morales elnök is elkötelezte magát a költözés mellett, illetve ígéretet tett arra, hogy országa támogatja az amerikai döntést az ENSZ-ben. Amikor az ENSZ-közgyűlés decemberben arról szavazott, hogy megróják-e Amerikát a költözés miatt, Guatemala egyike volt annak a kilenc országnak, mely ellenezte azt.

A nagykövetség nyitóünnepségén

Morales elnök korábban így fogalmazott: „Köszönetet szeretnék mondani Trump elnöknek azért, mert utat mutatott. Bátor döntése ösztönzött minket arra, hogy megtegyük a megfelelő lépést… Ez a határozat erőteljes mértékben tanúsítja, hogy Guatemala folyamatosan támogatja Izraelt, és bizonyosak vagyunk abban, hogy számos más ország is követni fog minket.

zsido.com

Forrás: Arutz7 és JPress

Megszakítás