Egy különleges kapcsolat múltja.

Múlt vasárnap Guatemala elnöke bejelentette, hogy országa követi az Egyesült Államok példáját, és áthelyezi nagykövetségét Tel-Avivból Jeruzsálembe. A szomszédos Honduras már jelezte, hogy hasonló lépést tervez a közeljövőben. Mindkét közép-amerikai ország az ENSZ elítélő nyilatkozata ellen szavazott, amikor a világszervezet nagy többséggel fejezte ki rosszallását Trump elnök Jeruzsálemet elismerő nyilatkozata miatt.

Vajon mi lehet az oka annak, hogy az Izraeltől távoli, apró ország ilyen eltökélten kiáll a zsidó állam mellett? Guatemalát Izrael megalapítása óta erős biztonsági és gazdasági kötelék fűzi a zsidó államhoz, ráadásul az erősen vallásos ország népe és vezetői a zsidó nép újjászületésében bibliai prófécia megvalósulását látják.

Dr. Jorge Garcia Granados, Guatemala ENSZ nagykövete és a világszervezet Palesztina-bizottságának tagja hetven évvel ezelőtt nagy erőfeszítéseket tett, hogy a latin-amerikai országok közül minél többen szavazzanak Izrael megalapítása mellett. Az ország kikiáltása után Guatemala elsőként ismerte el Izraelt.

„Lehetséges, hogy Guatemala nélkül azon a bizonyos sorsdöntő napon a szavazás más eredményt hozott volna, és így a történelem is egészen másként alakul.”- jelentette ki Juli Edelstein, a Kneszet szóvivője, amikor Jimmy Morales, Guatemala elnöke tavaly novemberben Izraelbe látogatott.

„Az sem véletlen, hogy szinte minden izraeli városban utca viseli Guatemala nevét, mert nem felejtjük el Guatemala barátságát és az ország ENSZ-nagykövetének munkáját a brit mandátumterület felosztásáról szóló szavazás kapcsán. Guatemalát mélyen a szívünkbe zártuk.” – tette hozzá Benjámin Netánjáhu miniszterelnök.

Izrael a hetvenes évek elejétől sokat segített a közép-amerikai ország hadseregének megerősítésében. Mose Dáján, az akkori izraeli védelmi miniszter fegyverekkel és hírközlési technológiával látta el Guatemalát, Carlos Arana Osario ezredes elnöksége alatt. Az együttműködés még szorosabbá vált 1977-től, amikor Carter elnök megvonta az Egyesült Államok támogatását az országtól. A nyolcvanas években mintegy 300 izraeli biztonsági, hírszerzési, kommunikációs és kiképzési szakember működött Guatemalában.

A katonai együttműködésen túl a polgári technológia és a turizmus területén is kiemelkedő kapcsolat állt fent a két ország között.

2013-ban Otto Fernando Perez Monilla személyében először járt guatemalai elnök Izraelben. „Guatemala szerepet játszott Izrael megalapításában, és ezzel megteremtette a népeink között fennálló barátság és egység alapját.” – köszöntötte vendégét Netánjáhu.

2016-ban tovább erősödött a szövetség a két állam között, miután a mélyen hívő, protestáns színészt, Jimmy Moralest választották meg Guatemala elnökének, akit országában csak „guatemalai Donald Trumpnak” neveznek.

Morales egyik első elnöki útja Izraelbe vezetett, ahol átvehette a jeruzsálemi Héber Egyetem díszdoktori oklevelét. „Guatemalának különleges kapcsolata van Izraellel. A jövőben is, kéz a kézben dolgozunk majd együtt. Látogatásom során nagy élvezetet nyújt számomra a gazdag izraeli kulturális és történelmi örökség. Reményeim szerint sok tapasztalatot szerzünk a kiemelkedően fejlett izraeli mezőgazdaság, állattartás és technológia terén is.” – mondta Morales Reuvén Rivlin izraeli elnöknek.

Forrás: TOI

Megszakítás