Az amerikai külügyminisztérium készen áll arra, hogy rendelkezésre bocsássa annak a 60 millió dollárnak a második felét, amit azok a holokauszt túlélők és leszármazottaik kapnak, akiket a francia állami vasúttársaság közreműködésével deportáltak.

A bonyolult megállapodás 2014-ben jött létre Franciaország és az Egyesült Államok között, de más országok is érintettek benne. Rendezi az eddig meglévő helyzetet, amikor az igénylők nem fértek hozzá a megfelelő mértékű kárpótláshoz a nyugdíjrendszeren keresztül – olvasható a jta.org cikkében.

Az alap pénze a francia államtól származik, de az Egyesült Államok szervezi az elosztását, azok számára, akik vagy amerikai állampolgárok, vagy olyan országok lakosai, amely országoknak nincs megállapodása Franciaországgal. Ilyen például Belgium, Lengyelország, Nagy-Britannia, Csehország és Szlovákia.

A pénz felét már kifizették a túlélőknek, azok házastársainak, illetve leszármazottaiknak. Az alap másik felét a további igénylőknek tartották fent eddig, ám a program most lezárul. A túlélők az eddig átutalt 204 ezer dollár után még legalább ennyit kapnak. A még életben lévő házastárs eddig 51 ezer dollárt kapott meg, ehhez jön még ugyanennyi.

zsido.com

Kép: yadvashem.org

Megszakítás