Izrael-barát elnöke lett Brazíliának

 „A szívem zöld-sárga, kék és fehér” – nyilatkozott korábban országa és Izrael nemzeti színeire utalva Jair Bolsonaro, aki a szavazatok 55 százalékával győzött a brazil elnökválasztáson.

A jobboldali politikus korábban ígéretet tett arra, hogy Jeruzsálembe helyezi országa nagykövetségét, és első hivatalos útján Izraelbe látogat majd.

Vasárnapi győzelmét követően riói otthonából mondott beszédet, háta mögött egy menórával. A 63 éves férfi kampánya során az országában burjánzó korrupció és bűnözés elleni intézkedésekre tett hangzatos ígéreteket.

Közel-keleti politikáját erős Izrael-barátság jellemezte eddig is, és többek között kijelentette, hogy a palesztin nagykövetséget is kész bezárni. „Létezik egyáltalán palesztin állam? Palesztina nem egy ország, szóval nem kellene, hogy nagykövetsége legyen itt” – fogalmazott pár hete. „Terroristákkal nem tárgyalunk” – tette hozzá.

A gyakran „brazil Trump”-nak is nevezett Bolsonaro nemrég zsidó kórházat választott rehabilitációra, miután egy szeptemberi kampányrendezvényen késeléses támadást követtek el ellene. Osias Wurman, Izrael tiszteletbeli konzulja országa barátjának nevezte a férfit, aki kritikusai szerint túlságosan szélsőséges nézeteket vall, és sokakat aggodalommal tölt el az is, hogy gyakran tett nosztalgikus megjegyzést az 1964-1985 közötti brazil katonai rezsimmel kapcsolatban.

zsido.com

 

  • Küldés emailben